Tavasszal két árvíz is sújtotta az országot, amelyek szinte teljesen elsodorták a BAZ megyei Felsőzsolcát. A város 2200 házából 1800-at érintett az árvíz, majd kétszáz család ingatlanai megsemmisültek. A helyszínen néztük meg, sikerült-e talpra állnia a településnek.
„A kárvallottak helyzete nem lett rosszabb” – foglalta össze a felsőzsolcai árvíz újjáépítési programjának tanulságait a település főépítésze. Rudolf Mihály azt is mondta, az újjáépítések nem nagyon csúsztak ki a kormány által szűkre szabott határidőből. Pintér Sándor júniusban azt ígérte, október 31-ére mindenki, akinek házát teljesen újjá kellett építeni, beköltözhet új ingatlanjába. A főépítész úgy tudja, az állami támogatásból épülő házak műszaki átadása egy kivétellel megtörtént. Zajlik a megsérült házak javítása is, ehhez magánadományok és segélyszervezetek nyújtanak támogatást.
Azért a Miskolc melletti kisvárosba látogattunk el, mert reprezentálja a tavaszi árvizek által sújtott településeket. Az április és júniusi árhullámok országosan 3400 házat érintettek. Az egész országban 317 ház semmisült meg, ebből 186 Felsőzsolcán. (Kezdetben 201 házat nyilvánítottak lakatlannak, 15 helyzete jelenleg kétséges, tudtuk meg az önkormányzattól.) A településen, amelyet sokak szerint a Sajó árterére felhúzott bevásárlóközpontok és az átereszek nélkül épített, lefolyást gátló autópálya miatt öntött el a víz, összesen 2200 ház van vagy volt. Ebből 1800-at rongált meg valamilyen formában a víz.
Felsőzsolcán sétálva valóban pozitívnak tűnt az összkép: a víz által érintett utcákban már álltak az új házak, november első hetében intenzív munka folyt, a helyiek többnyire elégedetten nyilatkoztak sorsuk alakulásáról. Nem titkolták ugyanakkor, hogy a katasztrófa utáni első hónapokban korántsem volt egyértelmű, végül ki segít majd rajtuk. Hosszadalmas egyeztetések, viták, sőt tüntetés után vált csak nyilvánvalóvá, miként segít az állam a károsultakon.
A bontásra ítélt házak lakói állami pénzen költözhettek új lakhelyükre. A károsultak választhattak, hogy az eredeti helyen szeretnének új házat, vagy a segélyből valahol máshol vásárolnak ingatlant. A kormány 3 milliárd 170 millió forintot biztosított, amiből 1 milliárd 840 millió jutott Felsőzsolcának.
Egy család legfeljebb 9 millió forintnyi támogatásra volt jogosult. Az alapelv az volt, hogy a károsultak a megsemmisülthöz hasonló nagyságú és értékű házat kapjanak. Az összeget csökkentette, ha a házat olcsóbban is megépíthették. Le kellett vonni a 9 millióból azt az összeget, amelyet a károsult a biztosítótól kapott. Ha a biztosító többet ítélt meg 9 millió forintnál, egyáltalán nem járt állami segítség.
A település főépítésze elmondta, a kezdeti elképzelés szerint a vállalkozókat a házak átadása után fizette volna ki az állam. Mivel azonban a város igyekezett helyi vállalkozókat alkalmazni, akik jellemzően nem bővelkednek saját tőkében, elérték, hogy a megítélt összeg felét előre átutalják. Így az építőanyagot nem saját forrásból kellett fedezniük.
Az állami támogatás önmagában csak üres házakhoz juttatta a zsolcaiakat. Az árvízkárosultaknak elmosott ingóságaik helyett segélyszervezetek, a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet juttattak bútorokat és ruhákat. A karitatív szervezetek segítsége megközelítette az állami szerepvállalást: 1,8 milliárd forint értékű segítséget osztottak szét.
Szintén ebből az összegből fordítanak a megrongálódott, de nem bontásra ítélt házakra. Rudolf Mihály szerint a városban most ezeknek a házaknak a sorsa a legkritikusabb, mivel a víz némelyikben milliós nagyságrendű kárt okozott. Tizenöt háznál még most sem döntötték el, hogy lakhatatlannak minősítsék-e őket, és így tulajdonosaik jogosultakká váljanak-e az állami támogatásra. A másik esetben javíthatónak minősülnek, és a lakóknak maguknak kell helyreállítaniuk ingatlanukat, felhasználva a segélyszervezetek adományait.
Az állam mellett magáncégek és települések segítették a helyieket. A Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum (NÖFF) négy házból álló lakóparkot épített, amelyben négy 30 négyzetméteres és négy 60 négyzetméteres lakás van, tudtuk meg a település sajtósától, Németh Csabától. Ezek a házak készültek el legelőször, negyven nap alatt, lakóik már augusztus végén beköltözhettek.
A Holcim három olyan, a tetőt leszámítva teljesen betonból épült házat épített saját forrásból és az óbudai önkormányzat segítségével, amelyek nemcsak egy következő árvíznek, de akár egy komoly földrengésnek is ellenállnak.
A lakosok agilitásától, döntésétől és a szerencsétől függött, ki milyen házhoz jutott. Az árvíz utáni kaotikus időkben az önkormányzat, a vállalkozók és a különböző cégek tartottak tájékoztatókat, gyűléseket, mindenki igyekezett a maga megoldása mellé állítani a helyieket. Ez ugyanis nemcsak presztízst jelentett, hanem azt is, hogy az adott módszert kiszolgáló vállalkozók biztos állami megrendeléshez jutnak, továbbá olyan ismereteket, kapcsolatokat szereznek, amelyek később is munkához juttathatják őket
Igen erős volt az állami építésű házak lobbija, amely mögött sokak szerint a téglalobbi állt, ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk. A téglaépületeket támogatta Rudolf Mihály főépítész, akinek irodájától több tervet is beszavazott a választhatók közé a zsűri. Külön érdekesség, hogy a terveket elbíráló zsűri tagja volt Rudolf is.
Sokan szerettek volna könnyűszerkezetes házat választani, de ezt a megoldást Rudolf Mihály betiltotta volna. Kifejtette, a fém tartószerkezetű, pozdorja és gipszkarton falú házak nem alkalmasak árvízveszélyes területekre, mert míg a téglaházak egy ideig képesek ellenállni az árnak, ezek rögtön áteresztik a vizet, és a lakók minden java megsemmisül.
A könnyűszerkezetes ingatlanokat forgalmazó vállalkozók által meggyőzött károsultak azonban amellett érveltek, hogy az ilyen házak gyorsabban felépülnek, nem kell hónapokat várni a falak, a vakolat, a kötőanyag száradására, ami télen különösen lassú folyamat. Emellett a házak szerintük könnyebben újjáépíthetők, csak a megrongálódott falakat kell lebontani, és újakat csavarozni a helyükre.
A téglaépítésű megrendelésekben érintett főépítész később azzal is próbálta ellehetetleníteni a könnyűszerkezetes módszert, hogy kevesebb támogatást adott volna megrendelőiknek. A téglaházakat négyzetméterenként 137 ezer forintból kellett kihozniuk a vállalkozóknak, amit szakértőink egyébként irreálisan alacsonynak tartottak. A könnyűszerkezetes házakra viszont csak 117 ezret ítéltek meg. A helyiek felzúdulását később budapesti tüntetés is követte, így végül 130 ezer forintra emelték az egy négyzetméterre adott állami juttatást.
Végül 64 család döntött amellett, hogy inkább ingatlant vásárolnak maguknak. 74-en állami építésű házat választottak, amelyet lebontott házuk helyére húztak fel. 14 család kért könnyűszerkezetes házat. A többi károsult vagy biztosítási pénzből építkezett, vagy valamelyik cég segítette őket lakhatáshoz.
November közepére egy kivétellel minden állami ház elkészült. A beköltözést a téglaházakba nehezíti, hogy azok falai az alkalmazott technológia miatt még vizesek. Az önkormányzat minden lakónak ismertetőt ad át a beköltözés előtt, olyan tanácsokkal, hogy egy-két hónapig óránként öt percet szellőztessenek, elkerülendő a bútorok vetemedését és az egészségkárosodást.
Rudolf Mihály szerint ezen a problémán az segített volna, ha a kormány nem szab ilyen feszes ütemtervet. Kiemelte ugyanakkor, hogy a megépült házak értéke még úgy is nagyobb az elsodortaknál, hogy alapterületük kisebb. Míg korábban az érintett részeken 100 négyzetméter volt egy ház átlagos nagysága, most ez az érték 50 négyzetméterre csökkent. A jobb szigetelés, a beépített kazán, a tartósabb anyagok miatt az ingatlanok piaci értéke azonban emelkedett.
A történet egyelőre mégsem zárul happy enddel, az állam a legfontosabb feladatba ugyanis még bele sem kezdett. Az árvizet okozó autópálya alatt továbbra sincsenek átereszek, a bevásárlóközpontok a helyükön állnak, a gátak megerősítéséhez sem kezdtek hozzá. Egy az ideihez hasonlóan hatalmas tavaszi árhullám Felsőzsolca vadonatúj házait mossa majd el. Persze igaz: ekkora víz nem jön minden évben.