Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettesének napirend előtti felszólalásával indult az ülésnap. Mint mondta, a Jobbik kezdeményezője volt a magánnyugdíjpénztárak felszámolásának, mert rossznak tartja a rendszert. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magánnyugdíjpénztárak nyilván a most folytatott reklámkampányukat is a nyugdíjasok pénzéből finanszírozzák, és szerinte ez nem helyes.

    Mint mondta, egyetértenek a kormány céljával, a magánnyugdíjrendszer felszámolásával, de az eszközökkel nem. Például hiányolják a kormány elképzeléseiből az egyéni számlák rendszerét. Ráadásul a kormány nem hagy választási lehetőséget, "revolvert szorít a pénztári tagok fejéhez, és kikényszeríti az átlépést". Bírálta azt is, hogy a magánnyugdíjpénztári tagoktól is beszedik a 24 százalékos nyugdíjjárulékot úgy, hogy az nem eredeztet majd jogot a jövőben. Aggódni azért kell, hogy mire költi majd a most megszerzett pénzt az állam, zárta felszólalását.

  • Kövér László hét perc késéssel elindította a parlament utolsó novemberi ülésnapját, majd bejelentette, hogy Tarlós István decemberi hatállyal lemondott képviselői mandátumáról.

  • Az MSZP tiltakozásként kivonul a kormány nyugdíjreform-javaslatának, vagyis a magánnyugdíjpénztári tagokat az állami nyugdíjrendszerbe kényszerítő törvénytervezetnek a vitájáról, jelentette be a parlament ülése előtt Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.

  • Kivételesen nem használják ki a frakciók a napirend előtti felszólalások adta médiamegjelenés lehetőségét, az MSZP és a Fidesz nevében senki sem szólal fel. A nap első felszólalója így a jobbikos Hegedűs Tamás lesz, felszólalása címe "Tévedések szomorújátéka - avagy semmi nem az, aminek látszik". Másodikként Schiffer András szólal fel "Fenntarthatóság, jogbiztonság és bizalom" címen. A kereszténydemokrata Harrach Péter pedig "Az új Alkotmány értékrendjéről" beszél majd.

  • MTI 2010. november 26., péntek 7:33
    [...]
    A sajtó jövőbeni parlamenti működése kapcsán az Országgyűlés elnöke azt mondta: itt is lesznek kisebb, az ésszerű működést szem előtt tartó változások, amelyek "semmiképpen nem a liberalizmus irányába" mutatnak. A cél az, hogy normális, nyugodt rendben tudjanak a képviselők dolgozni - húzta alá.

    Szerinte mindenkinek meg kell találnia a parlament épületben a helyét: az újságíróknak, a lobbistáknak, az érdeklődőknek, a szakértőknek; kategóriánként végig kell nézni, hogy ki miért van az épületben ülésnapokon.

    Nem látom be, hogy a sajtószabadság elidegeníthetetlen része lenne az, amikor mozsárágyú nagyságú teleobjektívvel fotózzák a parlamenti képviselők asztalait - hozott példát.
    [...]

  • A héten is tíz interpelláció szerepel a napirendi javaslatban, de általában csak hét felszólalásra marad idő. Elsőként a szocialista Gúr Nándor és Kovács Tibor érdeklődik majd Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől, hogy mi lett negyvenezer munkahellyel. Őket két fideszes, Győrffy Balázs és Kovács Zoltán öninterpellációja követi, a kormány kérdésükre kifejtheti, hogy mi mindent tett az iszapkatasztrófa sújtotta Marcal-völgye helyreállításáért.

    A Jobbik folytatja a kulturkampfot, a szerinte létező "liberális kultúrterror" felszámolását követeli majd Szávay István, őt egy újabb, ezúttal kereszténydemokrata öninterpelláció követi.

    Az elempés Vágó Gábort az érdekli, hogy mi lesz a magánnyugdíjpénztárakból kiszedett háromezermilliárd forint sorsa. A szocialista Sós Tamás a szakképzés átalakítása, a kamarák szerepének növelése miatt aggódhat, párttársa, Steiner Pál pedig a szélsőségesekkel szembeni pofonosztó lendületet kéri számon Pintér Sándor belügyminiszteren.

  • cikkünk a témában:

    Tarlós lemond parlamenti mandátumáról

    Tarlós István december 3-tól már nem lesz országgyűlési képviselő, mert a főpolgármesterség mellett erre már nincs ideje.

  • cikkünk a témában:

    Orbán kontra Gyurcsány ötödször

  • cikkünk a témában:

    Mi lesz 3 millió magyar 3 ezer milliárdjával?

    Hétfőn már tárgyalja a parlament a magánnyugdíjpénztárak működését ellehetetlenítő, a pénztári tagokat járadékuk elvételével fenyegetve az állami rendszerbe kényszerítő, a kormány által nyugdíjreformnak nevezett javaslatcsomagot. Kedden is nyugdíjtéma lesz, megteremtik a nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét. Szavaznak a rendészeti törvények módosító indítványairól, és megalkotják a jövő évi népszámlálás új szabályait is.

Rovatok