Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány nem akarja szétverni az MSZP-t

2010. december 6., hétfő 10:50

Az MSZP Demokratikus Koalíció platformja nem akar új pártot alapítani, hanem a szocialista párt erősítését, a Fidesszel szemben álló demokraták széles koalíciójának megteremtését kívánja elérni, közölte Molnár Csaba ügyvezető alelnök az MTI-vel a szerveződéssel kapcsolatban megjelent hétfői sajtóhírekre reagálva.

A Blikk és a Magyar Hírlap is írt egy a birtokába került dokumentumról, amelyet Gyurcsány Ferencnek, a platform vezetőjének tulajdonítanak. Utóbbi névtelenséget kérő informátorának közlésére hivatkozva felveti annak lehetőségét, hogy a volt kormányfő új pártot akar alapítani. A lap szerint haditerv készül az MSZP szétszakítására, amit a platform belső levelezését tartalmazó dokumentumból vezet le.

Molnár Csaba hangsúlyozta, szándékainkat számos alkalommal világossá tették már. A demokratikus koalíció azzal a céllal jött létre, hogy segítse a rendszerváltást az MSZP-ben, aktív részese legyen annak a folyamatnak, amelynek végén az ellenzék leváltja a "Magyarországot tönkretevő, a demokráciát leromboló Orbán-kormányt", fejtette ki. Mint mondta, a platform ennek érdekében szervezi a tagságát minden városban, faluban, választókörzetben.

Gyurcsány Ferenc erről a kérdésről a platform zászlóbontásakor is beszélt. Akkor elég határozottan leszögezte, nem alapít új pártot. Azt mondta, sokan biztatták arra az elmúlt másfél évben, hogy alapítson, mégsem teszi. Annak ugyanis nincs értelme, magyarázta, hogy összegyűljön néhány ember, aki mindenben egyetért, hanem sokkal inkább annak van értelme, hogy az MSZP olyan gyűjtőpárttá váljon, amelybe minden demokrata belefér, Bauer Tamástól Szili Katalinig és tovább. A gyurcsányi vízió szerint nemcsak szocialisták lennének a megújuló MSZP-ben, hanem liberálisok és mérsékelt konzervatívok is.

Rovatok