Amikor megérkezünk, a falu nevét jelző tábla alatt nem a szokásos Welcome vagy Willkommen szöveget látjuk, hanem valami, az elsuhanás közbeni rövid pillantás erejéig hollandnak tűnő üdvözlést. „Találtak a helyiek egy kommunisztikus holland kommunát, akivel felvették a testvértelepülési kapcsolatot?” – töprengünk, és egyben azon is, hol marad a kubaiaknak szóló spanyol köszöntés, vagy a néhány dzsamóból, a koreai írás alapjeleiből összeállított üdvözlés a phenjani elvtársi delegációnak.

Merthogy Borsodbótára érkeztünk, az utolsó magyar kommunista faluba. Igen, a nyájas olvasónak igaza van, ez így túlzásnak tűnhet, csak azért, mert a települést 1986 óta vezető Gulyás János a Thürmer Gyula fémjelezte kommunista párt (jelenlegi nevén Magyar Kommunista Munkáspárt, rövidebb nevén Munkáspárt) jelöltjeként nyert eddig öt választást. És fog nyerni egy hatodikat is, hiszen 490 társához hasonlóan, ellenfél nélkül várja a vasárnapi szavazást.

„Négy éve volt két ellenfelem is, de én egyedül csaknem háromszáz szavazatot kaptam, ők ketten együtt százötvenet sem. Idén már mindketten nekem adták az ajánlószelvényüket” – érzékelteti a község első embere, hogy a borsodbótai pluralizmus működik, vagyis működne, csak éppen igény nincs rá. Ahogyan pártokra sincs: bár nyolc és tizenkét éve még három-három munkáspárti és egy lungo dromos képviselő is volt, más párt már akkor sem képviseltette magát a választáson. Négy éve pedig már csak függetlenek jutottak be az eddig héttagú képviselőtestületbe, ami aligha meglepő annak fényében, hogy a tizenhét jelöltből tizenhatan függetlenek voltak (a tizenhetedik lungo dromos).

Igaz, a négy éve induló és nyertes függetlenek között több olyan is akadt, aki korábban még munkáspárti volt. „Amikor az 1989-es MSZP-vé átalakulós kongresszus után megalakult az új MSZMP, mi is megcsináltuk az itteni alapszervezetet, aminek akkor tizenhét tagja volt. Ma is működik, igaz, már csak hat taggal” – idézi fel a nem is olyan régi daliás időket Gulyás János. És hogy milyen daliásak is voltak a faluban a rendszer(nem)váltás hetei, hónapjai, arról egy árulkodó adat: az 1990-es parlamenti választáson minden második borsodbótai az MSZMP jelöltjére és listájára szavazott.

Szóval lenne oka egy harcos kommunistának a múltba révedésre, de itt se múltba révedés nincsen, se harcos kommunistázás nincsen. Gulyás úr – vagy elvtárs, valószínűleg kár ezen a megszólítás dolgon lovagolni, ottlétünkkor pedig épp ezt az egyébként adekvát dolgot felejtettük el megkérdezni – nem foglalkozik nagypolitikával, nem tagja a Munkáspárt semmilyen vezető testületének, szervezetének (a Központi Bizottságba is a szomszédos Ózd delegált tagot). „Az 1994-es önkormányzati választás nyomán a megyegyűlésben volt egy háromtagú munkáspárti frakció, amiben én voltam az egyik képviselő” – említi a talán legpolitikusabb elemet életéből.

Amely élet egy rövid kitérőt leszámítva – az egyetemet követően a mályi téglagyárban kezdett el dolgozni, de 1982-ben hazaköltözött – mindig is Borsodbótához kötődött. Borsodbótához és a közösségi élethez, pontosít. Középiskolában még csak tagja, az egyetemen már titkára volt a KISZ-nek, "rövid időn belül négy titkár volt, akiket kirúgtak az egyetemről, akkor találta ki valaki, hogy olyat válasszanak, aki benn tud maradni". Negyedéves volt, amikor párttag lett, de a mozgalmi aktivitását továbbra is a KISZ-ben élte ki munkahelyein és a néphadsereg kötelékében is, "a rendezvények jobban érdekeltek, mint a komoly politikai ideológiák".

Három évvel azután, hogy hazaköltözött, 1985-ben a helyi MSZMP-titkár kérte, hogy induljon el a tanácsi választáson. Egy ilyen kérésre nem lehetett nemet mondani, így a Hazafias Népfront és a párt közös jelöltjeként a helyi tanács tagja, majd egy évvel később elnöke lett, miután az előző tanácselnök nyugdíjba ment.

"Anyám volt az egyetlen, aki nagyon haragudott emiatt. Ő büszke volt arra, hogy négy gyereket nevelve, nagyon sok áldozatot hozva ki tudták tanítani a fiukat a család első diplomásának, és remélte, hogy az egyetemen szerzett tudásommal fogok boldogulni" – idéz fel egy kezdeti negatív élményt. Boldogult azonban politikusként, még úgy is, hogy három évvel később megszűnt alóla a párt.

"Amikor a küldöttünk – akit azzal delegáltunk az 1989-es kongresszusra, hogy kell a változtatás, de nem kell a rendszerváltás – azzal jött haza, hogy jó híre van, megalakult az MSZP, mi nem éreztük azt, hogy ez jó hír lenne. A faluban akkor több mint harminc tagja volt a pártnak, köztük bányaigazgató, szakszervezeti vezetők és jómagam. Azt mondtuk, ez nem jó változás, mert a kapitalizmust hozza vissza" – idézi fel, milyen előzmények után alapították meg 1989 decemberében az MSZMP megújult helyi alapszervezetét.

Hogy a falu mennyire mögöttük állt, az az 1990-es parlamenti választáson kiderült: a Borsodbótán leadott 440 szavazatból 138-at az MSZMP jelöltje, Hornyik László kapott. "Ez biztató jel volt a számunkra, hogy maradtunk és maradjunk baloldali település". Ezt azzal magyarázza, hogy Borsodbóta egy hagyományos bányászfalu, és a bányászok között erős, összetartó baloldali közösség volt. "Az itteni vezetők foglalkoztak az emberek gondjaival, segítették a nehéz helyzetben élő családokat, közreműködtek, hogy javuljanak a munkakörülmények".

Nem csoda, hogy az őszi választáson MSZMP-tagságát felvállalva, a párt jelöltjeként indult és nyert, "akkor voltunk így még több mint negyvenen az országban". Négy évvel később a megyei közgyűlésbe három munkáspárti is bekerült – az egyik volt ő, a lista második helyéről –, ám négy évvel később már csak egy tagot, majd 2002 óta egyet sem delegált a párt megyeházára.

A nagypolitika ezt a megyegyűlési kitérőt leszámítva elkerülte őt is, a falut is. Nem politizál, és a nagypolitika sem akarta a kegyeit keresni, nem érzékeltették vele egyetlen kormányzati ciklusban, egyetlen megyegyűlési vezetés idején sem, hogy megkönnyítené a helyzetét, például könnyebben kapna pályázati pénzeket, ha beállna egyik vagy másik oldalra.

Igaz, így is elég sokat kapnak: a településen folyamatosak a fejlesztések, nemrégiben fejeződött be a körzeti általános iskola akadálymentesítése, megújult a tűzoltószertár, a sporttelepen az öltöző, a napokban adták át a ravatalozót, de felújították a falu közparkját is. Az elmúlt években kiépült a gáz- és a szennyvízhálózat, "szinte minden évben nyertünk valamilyen pályázaton" – mondja a jobb években 350-400 millió forinttal gazdálkodó önkormányzat és egyben a Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó-, Településszépítő, Környezetvédő és Foglalkoztatást Elősegítő Egyesület vezetője.

A falu a sikeres pályázatok ellenére nincs könnyű helyzetben, az 1990-es évek elején a hazai nehézipar összeomlása a borsodbótai munkahelyeket is maga alá temette. "A kohászat leépítése viszonylag gyorsan bekövetkezett 1989 és 1992 között, a bányák bezárása viszont 2001-ig elhúzódott, így nálunk, ahol főleg a bányából éltek az emberek, valamivel elviselhetőbb volt a helyzet" – mondja Gulyás János. Az elvándorlás ennek ellenére megkezdődött, de a népességfogyás nem drasztikus, a faluban száznál több húsz év alatti él.

És betelepülők is vannak – kapunk magyarázatot a valóban holland nyelvű üdvözlésre. Még 1989-ben költözött a faluba egy olyan erdélyi magyar pár, akiknek kapcsolatban voltak korábban Romániába járó hollandokkal. "Ezek a hollandok ekkortól Borsodbótán keresztül mentek Romániába, és később úgy megkedvelték a faluit, hogy vettek itt házakat, van itt egy kemping is a birtokukban. Nyáron heteket töltenek itt a vendégeikkel". A holland üzletemberek a turisztikai infrastruktúra fejlesztése iránt is érdeklődnek, de nem keresik az üzleti együttműködés lehetőségét az önkormányzattal, derül ki a polgármester szavaiból. Kicsit sajnáljuk ezt, nemcsak a község jövőjéért érzett aggodalmunk miatt, hanem azért is, mert így nem tudjuk szembesíteni azzal a kínzó kérdéssel, hogy kommunistaként milyen kapcsolatot ápolna a nemzetközi finánctőkével.