Index Vakbarát Hírportál

A fideszes bölény sem mindig golyóálló

2010. október 6., szerda 10:45

Több helyen megbuktak, még több helyen nem is indultak olyan polgármesterek, akik 1990 óta mindig nyertek. Legalább húsz olyan polgármester viszont van, akit sehogyan sem lehet legyőzni; közülük nyolcan még tanácselnökként kerültek a település élére. A Fidesz négy olyan polgármestert is veszített, aki legyőzhetetlennek tűnt.

Visegrád, Harkány, a Békés megyei Sarkad és a szabolcsi Gávavencsellő – négy olyan település, ahol 2006-ban ötödször választották polgármesterré a Fidesz színeiben indult jelöltet. Mind a négyen a párt jelöltjei voltak most is, azonban a Fidesz elsöprő országos sikere ellenére nem tudták az eddigi húsz évüket még néggyel megtoldani.

Sikeres népfrontozás

Sarkadon az esztergomi polgármestert is megbuktató népfrontos politika jött be: a fideszes – korábban kisgazdaként parlamenti választást is nyerő – Tóth Imre ellen induló független Bende Róbertet lényegében minden párt és helyi szervezet támogatta egy nyugdíjas egyesület kivételével. Ez elég volt neki ahhoz, hogy 58:42 arányban megverje a Scooternek egykori városházi fogadást adó, az Indexszel szemben igencsak bizalmatlan polgármestert (a párt ugyanakkor a nyolc egyéni mandátumból hetet megszerzett).

Gávavencsellőn bukott a legismertebb fideszes politikus: Karakó László országgyűlési képviselő 2002 óta, a település élére 1988-ban választották meg tanácselnöknek. Mindez most csak 45,17 százalékra volt elég, a független Vojtó Mihálynét támogatta a szavazók csaknem 55 százaléka. A hat önkormányzati képviselőből ketten fideszesek, van egy jobbikos és három független képviselő a településen.

Visegrádon Hadházy Sándornak három független ellenfele volt, közülük a győztes Abonyi Géza 378, a harmadik helyezett Bártfai István 208 szavazatot kapott, míg a fideszes politikust 269-en támogatták (a negyedik független csak 68 szavazattal zárt). A képviselőtestületbe csak független jelölt jutott be, igaz, egy jobbikos kivételével nem is voltak párt által támogatott indulók. Harkányban két független jelöltet kellett volna legyőznie a fideszes Bédy Istvánnak, hogy maradjon örökös polgármester, de a szavazatok 27 százalékát sem kapta meg, míg a győztes Imri Sándornak kétharmad fölötti volt a támogatottsága (a testületben egy-egy jobbikos és fideszes, valamint négy független ül majd).

Váltott, leváltották

Természetesen a kirobbanthatatlannak hitt, de most mégis legyőzött polgármesterek többsége nem fideszes volt. Az eddigi választásokon SZDSZ-esként, most civil szervezet jelöltjeként indult az a Gegesy Ferenc, aki a ferencvárosi polgármesteri posztot bukta el 46:39 arányban a fideszes Bácskai Jánossal szemben. A szintén volt SZDSZ-es, most civil Török Gusztáv Kalocsát veszített el húsz év után a fideszes Török Ferenccel szemben.

Hajdúhadházon egykor MSZP- (illetve MSZP–SZDSZ)-jelölt volt a mostanra független lett Béres László, akinek a párttal való szakítás sem volt elég ahhoz, hogy ismételni tudjon, csak a szavazatok 26,8 százalékát kapta. Ő éppúgy fideszes jelölttől kapott ki, mint Kisvárdán Oláh Albert vagy Pétervásáron Pál László. Somogyaszalón Fajcsi János függetlenként húsz éve volt polgármester, most egy szavazattal kapott ki a fideszes Hideg Attilától.

Több olyan település is van, ahol viszont független győzte le az eddig kirobbanthatatlannak hitt függetlent, ilyen például Mezőberény, Sarkadkeresztúr, Szob vagy éppen Cigánd. A csipkereki Balogh Dezső a polgármester-választáson kikapott ugyan, de a képviselőtestületbe bejutott, így a község közéletében továbbra is szerepet vállal.

Húsz év elég volt

Tizenhét olyan eddigi polgármestert találtunk, aki legalább 1990 óta vezette a települését, de újabb négy évet már nem vállalt (a kistelepüléseken minden bizonnyal vannak még ilyenek, ha tud róluk vagy bármilyen más különleges eredményről, írja meg!). Így nem indult a főpolgármesteri székért Demszky Gábor, Újpestért Dercze Tamás, a már korábban hatszor megválasztott biatorbágyi Palovics Lajos, a berettyóújfalui Szeifert Ferenc (Fidesz).

A mostani választáson végleg eltűnt SZDSZ két vidéki sikerembere, a medgyesegyházi Nagy Béla és a kiskunfélegyházi Ficsór József sem adott magának esélyt, hogy újraválasszák. Értelemszerűen nem indult újra a miniszterré lett Fazekas Sándor Karcagon, sem Bencsik János államtitkár Tatabányán. Az egykori tanácselnökből lett örökös polgármesterek közül nem indult újra a barcsi Feigli Ferenc, a lengyeltóti Papszt Lajos – ő harminc évig állt a település élén –, a Nyergesújfalut 1984-től mostanáig vezető Miskolczi József.Zalalövő 1987-ben megválasztott tanácselnöke, Kozma János pedig a 2006-2010 közötti ciklusban elhunyt.

A kirobbanthatatlanok

Az örökös polgármesterek száma így jelentősen csökkent, az Index gyűjtésében húsz ilyen politikus szerepel (ha tud még ilyeneket, ne habozzon, azt is írja meg). A jól ismert veresegyházi polgármester, Pásztor Béla újabb négy évet kapott, ha ezt a polgármesteri mandátumát is kitölti, elmondhatja magáról, hogy 49 évig vezetett egy települést.

Rajta kívül heten vannak, akik még tanácselnökként kerültek a településük élére, de eddig a polgármesterré választással sem volt gondjuk. Csorváson Szilágyi Menyhért 1975-ben lett tanácselnök, Gyulaháza élére még 1976-ban került Bardi Béla László, akiket most hatodszor is polgármesterré választottak. 1981 óta áll Máriapócs élén Palóczy Lajosné, 1985 óta vezeti Dévaványát Pap Tibor, 1986-ban lett Borsodbóta első embere Gulyás János, az egyetlen munkáspárti polgármester, 1987-ben került Tokaj élére Májer János, míg 1989-ben lett Marcali polgármestere Sütő László.

A rendszerváltás óta várost vezetők közül az egykor MDF-es, fideszes Gémesi György civilként is könnyed győzelemmel őrizte meg gödöllői székét, a szintén civillé lett Wittinghoff Tamást is újraválasztották Budaörsön (valószínűleg ő az egykori SZDSZ utolsó sikeres politikusa), a Fidesznek Kovács Zoltán könnyedén hozta hatodszor is Pápát, Hoffmann Pál pedig Tökölt.

Jászfényszarun Győriné Dr. Czeglédi Márta, Ibrányban az eddig MSZP-s Berencsi Béla nyert – utóbbi a Fidesz korábbi megyei alelnökét verte –, Örkényben pedig MSZP-s létére hatodszor is nyerni tudott Kovács István. Ozorán Schranz Istvánné kapott esélyt hatodszor, Csehátsurányban Szántó József, Nyírlugoson pedig Hovánszki György növelheti az eddigi húsz polgármesteri évét huszonnégyre. A kelet-magyarországi Pácinban ismét Barati Attila nyert, akinek a megválasztásával a MIÉP is szerzett egy polgármesteri címet.

Rovatok