Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik paraszthajszállal előzi az MSZP-t

2010. március 29., hétfő 16:24

A Fidesz továbbra is jelentős fölényben van a többi párttal szemben, a második helyért azonban a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint éles küzdelem folyik az MSZP és a Jobbik között: utóbbit a megkérdezettek közül ezúttal többen támogatták, mint a szocialistákat.

A Századvég a Kód intézettel közös választáskutatási programja keretében március 16. és 22. között végezte a kérdőíves kutatást, amelynek során ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg.

Pártok támogatottsága
az összes megkérdezett körében - Századvég - Forsense/Kód
 
A Századvégnek 2009 végéig a Forsense végezte a méréseket, 2010. januártól a Kód Intézet.
A Nézőpont Intézet az "aktív szavazókat" méri, akik valóban el fognak menni szavazni.

A kutatás szerint továbbra is három párt jutna be biztosan a parlamentbe. A Fidesz stabilan őrzi vezető helyét a pártok népszerűségi versenyében. Változás azonban a korábbi hónapok eredményeihez képest, hogy a Jobbik, ha hibahatáron belül is, de márciusban több támogatóval rendelkezett, mint az MSZP.

Mint írták, ha most vasárnap lenne a parlamenti választás, akkor a Fideszre a megkérdezettek 36 százaléka szavazna. A Jobbik támogatottsága 12 százalék, míg a szocialistákra a választókorúak 11 százaléka adná a voksát. A vizsgálat szerint az MDF és a Lehet Más a Politika 1, illetve 2 százalékon áll az összes megkérdezett körében.

A Fidesz fölénye még inkább megmutatkozik a biztos szavazó pártot választók körében. A párt itt 59 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a Jobbikra 17 százalék szavazna, a szocialistákat pedig 16 százalék választaná.

Pártok támogatottsága
az összes megkérdezett körében - 2010. március
 
*A Nézőpont Intézet az "aktív szavazókat" méri, akik valóban el fognak menni szavazni.

Az MDF és az LMP a biztos szavazók és a pártot választani tudók körében is 3-3 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ezek az adatok azt mutatják: a sikeres ajánlócédula-gyűjtési akció ellenére könnyen előfordulhat, hogy a két párt nem lesz képes átlépni a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt - áll a közleményben.

A Medián március elején végzett felmérése azt állapította meg, hogy csökkent az éllovas Fidesz-KDNP-lista támogatottsága, míg a második helyért folytatódik az MSZP és a Jobbik versenyfutása. A HVG számára március 5. és 9. között készített felmérés szerint két és fél alatt először esett 60 százalék alá a Fidesz-KDNP pártszövetségre jutó szavazatok aránya a választani tudó "biztos" szavazók körében. A második helyért versengő két párt, az MSZP és a Jobbik szavazótábora növekedett. Az MDF és az LMP továbbra sem jutott túl az 1-2 százalékos szinten.

Rovatok