1990: Tovarisi konyec, jön a nyugodt erő

Az első szabad választások előtt fej fej mellett mutatták a közvélemény-kutatások az MDF-et és az SZDSZ-t, és sokan spekuláltak a nagykoalícióról. Miután a pártok igazi arca és ideológiája nem mindenki számára volt világos, sokan tanácstalanul azt próbálták eldönteni magukban, hogy ők most inkább urbánusok vagy népiesek-e, és melyik jobb: az ország kormányrúdját borotválatlan, vékonydongájú szociológusokra vagy a haza bölcseként a plakáton elmélkedő Antall Józsefre és történész, irodalmár, költő munkatársaira bízni.

A szocialisták ellenzékbe készültek, velük senki se számolt. Bár a Munkásőrséget már lefegyverezték, az ijedősebbek még tartottak attól, hogy a Münnich Ferenc Társaság nyugdíjasai reaktiválják magukat és fegyverrel védik meg a néphatalmat. A Fidesz kirobbantotta a Dunagate-botrányt, közben mindenhol szólt a Listen to your heart, a gimiben a lányok Deutsch Tamásba vagy Fodor Gáborba voltak szerelmesek, és még menő volt narancsos Fidesz-jelvényt hordani a farmerdzsekin. A kisgazdák úgy csináltak, mintha újra 1945-ben lettünk volna, földosztásról, istenhazacsaládról és reprivatizációról beszéltek. Az infláció ekkor húsz százalék körül járt.

1994: Szakértői kormány, a bolsevista trükk

A ciklus végére az emberek többségének tele volt a hócipője a keresztény kurzussal, az úrhatnám konzervatív politikusokkal, a kormány erkölcsi prédikációival, a médiaháborúval és a kormánypárti kabarékkal. Az MDF-kormány a kommunizmus és a diktatúra visszatérésével, a pufajkás Horn Gyulával, a Köztársaság téri titkos kazamatákkal riogatott.

Még ha Csurka István óta tudjuk is, hogy a szakértelem olcsó bolsevista trükk, a többség ekkor mégis erre vágyott. Sokan messiásként várták Németh Miklós visszatérését, aki végül nem jött. Három nappal a választások előtt viszont mindenki azt találgatta merénylet vagy önmerénylet volt-e Horn Gyula súlyos autóbalesete. Horn népszerűségét azonban nem kellett ilyen körmönfont eszközökkel feljebb tornázni, hosszabb ideje ő volt az egyik legnépszerűbb politikus, aki végül furcsa fémkoronájával és nyakmerevítőjével szerezte meg az abszolút többséget, és jutott el a kormányfői székig.

1998: Polgárok háza

Nem állt jól az MSZP szénája a Tocsik-ügy kirobanása után. Az emberek még mindig átkozták a furcsa bajszú pénzügyminiszter, Bokros Lajos nevét, pedig a gazdaság 1998-ban már éppen felszálló ágban volt. Közben mindennapossá vált, hogy vállalkozók életét Skorpió géppisztolyokkal vagy TNT-vel oltották ki, és nem volt tanácsos sztriptízbárok előtt sem sétálni, mert azok vagy az előttük parkoló fekete Mercedesek is bármikor felrobbanhattak. Horn Gyulával így a többség legalább abban egyetértett, hogy ami itt van, az minden, csak nem közbiztonság.

Sokan értetlenkedve néztek, mit keres egy csomó, korábban szimpatikusnak gondolt színész és tudós a MIÉP rendezvényein. Az MSZP azt gondolta, elég az eredményekkel kampányolni, de az emberek erre nem voltak vevők. Kínossá fokozódott a különbség a szocialista nagyágyuk elavult, apparátcsik nyelvhasználata, és a Fidesz új politikai kommunikációja között, amely a Horn–Orbán-vitán érte el csúcspontját. Ekkor még a polgár szó újnak számított, és elégnek tűnt a választás megnyeréséhez.

2002: Elúszik az Ezüsthajó

Ezüsthajó, Happy End, tűzijáték – ezeket a szavakat morzsolgatta magában a  választó. Bár elég zűrös ügy keringett a Fidesz körül, rájuk hulltak vissza a kisgazdák kivagyi, közpénzen utazgató minisztereinek és államtitkárainak ügyei is. Sokan azon borzongtak, hogy a kisgazdák szétforgácsolódása után a Fidesz vajon képes lesz-e a MIÉP-et maga mellé venni partnernek? A március 15-ei ünnepségek után nem vették le a kokárdát a Fidesz-hívek, és ez sokakat elriasztott, sőt félelemmel töltött el. A kaput a Fidesznek Kövér László köteles beszédként elhíresült mondata tette be.

Beindul az elektronikus kampány. Eddig értelmesnek hitt ismerőseink megbolondulnak, és rémhíreket tartalmazó köremaileket, és húsvéti locsolóversek kifordításával írt idétlen csasztuskákat küldözgetnek nekünk sms-ben. Az amúgy is kiélezett hangulat az első forduló után szabályosan hisztérikussá fokozódik, Orbán Viktor embereket csődít a Testnevelés Egyetemhez, és meghirdeti: mindenki hozzon magával még egy embert. Hiába. Utólag hamut szórnak a fejükre a közvélemény-kutatók is, akik nem tudták megjósolni a várható eredményt, mert az MSZP-szavazók jelentős része a felfokozott választás előtti hangulatban nem merte elárulni, kire szavaz.

2006: A szarból hozták vissza a kormányzást

Nehéz helyzetbe került a választó, mert –- legalábbis a Fidesz „egy a tábor, egy a zászló” stratégiája szerint  – csak két választása lehetett: fideszes vagy MSZP-s.

Még az őszödi beszéd előtt vagyunk, így sokan túlzónak tartják a Fidesz megnyomorított, szürke arcú fiatalokat és nyugdíjasokat ábrázoló depressziókampányát a „rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogennel. Közben zajlik a korlátlan ígéretlicit, sőt dübörög az ígéretcunami. Gyurcsány Ferenc több emelet magas gigaposzterről néz le ránk, de a tévévitán meg tudja szorongatni Orbánt. Sokan elhitték neki, hogy nem lesz gázáremelés, nem lesz vizitdíj, és nem lesz tandíj.