Index Vakbarát Hírportál

Horn-klauzulát akarnak a szocialisták

2010. május 4., kedd 17:03 | aznap frissítve

Mesterházy Attila írásban elküldte az MSZP négypontos javaslatát az Országgyűlés alakuló ülését megelőző egyeztetésekkel összefüggésben a többi parlamenti frakciónak.

A szocialista frakcióvezető elmondta: a javaslatok közt szerepel, hogy módosítsák a házszabály politikai vitanapok összehívására és a vizsgálóbizottságok felállítására vonatkozó szabályait annak érdekében, hogy ezek minden frakció számára elérhető és egyértelmű lehetőségek legyenek.

A házszabály szerint politikai vitanapot a képviselők legalább egyötödének kezdeményezésére lehet összehívni, ugyancsak a 386 képviselő egyötödének kell kezdeményeznie a vizsgálóbizottság létrehozását.

Mesterházy Attila azért tartja fontosnak ezen kezdeményezéseiket, hogy az Országgyűlés kontrollálni tudja a kormányzati munkát.

Hozzátette, szeretnék, ha minden parlamenti párt tiszteletben tartaná az alkotmányt és az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályokat.

Javasolja továbbá, hogy minden módosító indítványról szavazzon az Országgyűlés, azok ne akadhassanak el a bizottságokban. A kijelölt bizottságokban a képviselők egyharmadának támogatása szükséges ahhoz, hogy a plenáris ülésen is szavazhassanak a módosító indítványról.

Mesterházy Attila harmadik indítványa az, hogy maradjon meg önálló bizottságként a foglalkoztatási és a munkaügyi testület, valamint legyen önálló parlamenti bizottság a fenntartható fejlődés kérdéseiről, illetve hozzák létre az önálló számvevőszéki bizottságot is.

Az MSZP képviselőcsoportjának vezetője negyedik pontként azt kezdeményezte, hogy növeljék az Országgyűlés nyilvánosságát.

Kérdésre válaszolva beszámolt arról: a javaslatban nincs ugyan benne, de szóbeli kiegészítésként kezdeményezi azt is, hogy az alkotmány lényegi módosításait csak négyötödös többséggel lehessen elfogadni. "Hívhatjuk ezt Horn Gyula-klauzulának is" - utalt arra, hogy a volt miniszterelnök kétharmados kormányzati többséggel ezt annak idején önként vállalta.

Rovatok