Index Vakbarát Hírportál

Kőbánya polgármestere kilépett az MSZP-ből

2010. május 5., szerda 15:54

Önként lemondott párttagságáról, és kilépett a Magyar Szocialista Pártból Verbai Lajos, a X. kerület polgármestere, értesült a Kőbánya.info. Kőbánya első embere közleményt adott ki, amiben a következőkkel indokolja döntését: "az MSZP  kerületi vezetői szavakban és tettekben elhatárolódtak tőlem, bár ilyen döntést semmilyen pártfórum nem hozott, sőt meggyőződésem, hogy a párttagok jelentős részének ilyen szándéka nem volt."

Verbai szerint a X. kerületi MSZP-ben olyan klikk működik, ami "a megújulásról szóló szólamok hangoztatása mögött a jelenlegi antidemokratikus viszonyok fenntartásán, az önkormányzatban pedig a 2006-os választások előtti gyakorlat visszaállításán dolgozik. Köztudott, hogy az ilyen irányú törekvéseknek én eddig is ellenálltam, ezért kellett engem félretolniuk. Tudomásul vettem, hogy egymás útjában állunk."

Verbai Lajos döntésétől függetlenül a jövőben továbbra is együtt kíván működni a kőbányai képviselőtestület MSZP-frakciójával.

Verbai és a helyi pártvezetés - Élő Norbert elnökkel az élen - között megromló viszony látványos jele volt, hogy a polgármester nem jelent meg sem Bajnai Gordon, sem Gyurcsány Ferenc legutóbbi kőbányai látogatásán.

Az idén ötvenéves Verbai Lajos 2006 óta polgármestere a kerületnek.

Rovatok