A Mintapolgár, amikor éppen nem reggeltől estig izzadva lót-fut, robotol, éli átlagemberi mindennapjait. Bevásárol, főz, mos, takarít, csekket fizet be. Épp ez utóbbira készült szerda délelőtt, amikor kamerák és fotósok kereszttüzében találta magát, előtte Tóth József bukkant fel a Posta vezérigazgatójának társaságában, ünnepség kezdődött, pezsgőspogarak koccantak, postát avattak. A csekkbefizetésre várnia kellett, akár még sarokba szorítva is érezhette magát, viszont legalább megtudhatta, hogy a polgármester humanizálja a kerületet, és talán még az ünnepi tortából is haraphatott volna, ha nem fél, hogy túlságosan élénk társadalmi élete lebuktatja őt.

Az történt, hogy szerda délelőtt támadt némi szabadidőm, gondoltam, nemrégiben érkezett fizetésemet gyorsan sárga csekkekre konvertálom. Hallottam, hogy a Béke tér környéki odúból új helyre költözött a postahivatal, a Róbert Károly körútra, az Uniqa új irodaházába. Gondoltam, ideálisabb hely nem is lehetne a csekkbefizetésre, hátha nem lesznek sokan.

De sokan voltak, igaz, nem levelekkel és csomagokkal és csekkekkel és lottószelvényekkel és takarékbetét-könyvekkel a kezükben álltak türelmetlen sorban a tömegek. Hanem elegáns, öltönyös, kosztümös urak és asszonyságok sorakoztak a fénylő, csillogó, új postán, annak ünnepélyességes átadásán, fényességes avatóünnepségén. És ha már átadás, kellett, aki átadja, és akinek átadját: itt volt hát a Posta vezérigazgatója, Szűts Ildikó, és itt volt Tóth József polgármester, aki egyben MSZP-s képviselőjelölt is, de ezt ugye már tudjuk.

Nem mondom, hogy direkt kampányeseménynek szánták a postaavatót, de gondolom, Tóth Jóska nem bánta, hogy szalagot vághat, ünnepi beszédet mondhat, avathat, büszkélkedhet. Az előző, Béke térhez közelebb lévő hivatal annyira borzasztó volt, zsúfolt és kicsi és sötét, a daliás ötvenes évek Délkelet-Albániájának hangulatát idéző, hogy én legutóbb már inkább elvillamosoztam a Lehel térre, a csarnokba levelet feladni. Ez viszont szép és világos és tágas, bár utóbbi tulajdonságából nem sokat tudtam meg, mivel egy szűk sarkába szorultam az ünnepség idejére.

A postahivatal ugyanis az avatás ideje alatt is majdnem zavartalanul működött. Pontosabban a csekkeket még az ünnepség első perceiben is be lehetett fizetni, a versmondó diák szavalata alatt, csak a vezérigazgatói és polgármesteri beszédek idejére csendesült el a helyiség. Erre az időre mi, ügyfelek, a legbelső ablak előtti kis sarokba zsúfolódtunk össze, megcsörrenő mobiltelefonok és összekoccanó pezsgőspoharak társaságában.

Persze ennek is volt némi előnye, büszkén mondhatom el, hogy a polgármester-képviselőjelölt a tarkóján érezhette a Mintapolgár jeges leheletét. Láthatóan nem jött ettől zavarba, örömmel beszélt arról, hogy a posta voltaképpen csak visszaköltözött húsz évvel korábbi helyére az átmenetinek szánt helyéről, ahogyan arról is, hogy a kerületben tavaly 1600 új lakás készült el, hogy a munkanélküliség 3,7 százalékos – ha jól emlékszem a számra –, és hogy a kerületi lakosok baromi nagy százaléka használja az internetet; mondjuk ezt a kommentelői lelkesedésből én is látom. Ő persze nem a baromi nagy százalék kifejezést használta, hanem valami nagyon egzakt számot mondott, de csekkekkel és ezresekkel a kezemben, épp a telefonom lenémításán fáradozva nem volt kapacitásom feljegyezni.

Az ünnepi beszédek végén újraindult a munka: az ügyfelek, köztük én is, befizethettük csekkeinket, talán még tortázni is maradhattunk volna, de nem akartunk kockázatos beszélgetésekbe elegyedni senkivel. Távozáskor láttuk, hogy szerencsénk volt, mert többen kinn ragadtak, ők feltehetően csak a szalag átvágásával és a torta felszeletelésével zárult mulatság után intézhették el dolgaikat. Persze egy postán nem meglepetés, hogy várni kell, de miután a kerületet állítása szerint humanizáló polgármester javuló közszolgáltatásokat ígért, feltételezzük, többé ilyen nem fordul elő. Legalábbis nem azért, amiért most.