Az ügyészség elutasította a Kubatov-videóval kapcsolatos MSZP-s feljelentéseket, közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Nem azt vizsgálták, hogy ki van a felvételen, hanem hogy a feljelentésekben foglaltak alapján megállapítható-e bűncselekmény. Az ügyészség álláspontja szerint a Puch László és Lendvai Ildikó feljelentéseiben foglaltak nem valósítanak meg bűncselekményt, mondta Fazekas Géza.
A Központi Nyomozó Főügyészséghez múlt csütörtökön érkezett meg Puch László MSZP-s pártigazgató feljelentése, amelyet eredetileg a legfőbb ügyésznek címzett, és átiratban a főügyészségnek is megküldött. A feljelentésben nem konkrét személy szerepelt, azt ismeretlen tettes ellen tették a választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adatokkal való visszaélés miatt.
Fazekas Géza a főügyészségi döntést ismertetve elmondta: a személyes adattal visszaélés úgynevezett eredménybűncselekmény, vagyis jelentős érdeksérelemnek kell hozzá bekövetkeznie. A főügyészség álláspontja szerint erre utaló adat nem merült fel, továbbá a feljelentés sem tartalmaz olyan konkrét adatot, tényt, amely megjelölné, hogy kinek és milyen hátránya keletkezett.
Hangsúlyozta: önmagában az érdeksérelem veszélye nem elegendő a bűncselekmény megállapítására. Kitért arra is, hogy ez nem csak a főügyészség álláspontja, más, személyes adattal visszaélés miatt indult bírósági eljárás során egy megyei bíróság is kimondta már ezt.
A választás rendje elleni bűncselekmény kapcsán szintén azt hangsúlyozta, hogy nem merült fel olyan büntetőjogilag értékelhető adat, amely erre utalna.
Nyakó István szerint "enyhe kifejezés", hogy az MSZP megdöbbent a Központi Nyomozó Főügyészségnek a Kubatov-videó ügyében hozott döntésén.
Az MSZP szóvivője ezt azzal indokolta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség válaszának lényege az: bár a felvételen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója bűncselekmények és választási csalás elkövetésével "vádolja önmagát és a pártját", a főügyészség szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.
Kicsit olyan ez, mintha a főügyészség azt mondaná: nem valószínű, hogy a háromszög háromszög, hiszen megszámoltuk, és csak három sarka van - fogalmazott a szocialista politikus.
A Fidesz választói nyilvántartási rendszerének titkairól szóló felvételt a Kuruc.info hozta nyilvánosságra. A Jobbik-közeli internetes lap által közölt hanganyag Kubatov Gábor pártigazgató zárt körben tartott előadásán készült. Kubatov elmondja, hogy a pártnak részletes adatbázisa van a fideszes és a nem fideszes szavazókról.