Index Vakbarát Hírportál

A pártok tudhatják, önök nem

2010. április 11., vasárnap 20:05 | aznap frissítve

Az OVB órákkal meghosszabbította a kampánycsendet, mert az igazolással nem otthon szavazók közül sokan még sorban állnak. Hirtelen zúdulnak majd az eredmények, mert a bezárt szavazókörökben már számolnak. A pártok tudhatják, amit a választók nem, hiszen a számlálók között ott vannak delegáltjaik. Van ahol még százak várakoztak fél kilenckor is, hogy szavazzanak. A választást irányító OVB azt állítja, hogy nem ők a felelősök.

A szokás ellenére ezúttal nem követheti a közvélemény a szavazatok összeszámlálását. Az Országos Választási Bizottság este hétkor meghatározatlan időre meghosszabbította a kampánycsendet. Vagyis hiába számolnak már a legtöbb választókörben, az erről szóló hírek titkosak. Az OVB végül több órás vita után 22.30-kor feloldotta a kampánycsendet.

Az OVB korábban azért döntött a kampánycsend meghosszabbításáról, mert hét óráig nem sikerült mindenkinek szavaznia. Idén ugyanis megváltoztatva az eddigi gyakorlatot, csak egy-egy központi szavazókörben szavazhatott az, aki hivatalos engedéllyel nem lakóhelyén, hanem tartózkodási helyén akart választani. A törvényt 2007-ben módosították, hogy sorsolva dőljön el, hol szavazzon az, aki nem otthon szavaz.

A törvény ugyan megváltozott, de láthatóan arra nem készültek fel a szavazás szervezői, hogy ha ezreket irányítanak egyetlen szavazókörbe, akkor nagy lesz a sor. Aki 19 óráig megérkezett a szavazóköréhez, azok még élhetnek szavazási jogukkal. Több tucat szavazókörnél annyian vannak, hogy százak még mindig nem kerültek sorra. Hétkor volt választókörzet, ahol több mint 700 ember várakozott.

Közben a többi helyen már számolnak. Mivel a szavazatszámláló bizottságokba minden induló párt delegálhat embert, és a delegáltak ilyenkor mindig megüzenik saját pártközpontjuknak, hogy náluk mi a helyzet, a pártok pontosan tudni fogják azt, amiről a közvélemény most lemaradt.

Így várhatóan mire feloldják a kampánycsendet, addigra elég magas feldolgozottságról szólnak majd a hírek. A szokásos közös izgulás helyett hirtelen félkész eredmények ömlenek majd.

A sajátos helyzetet a pártok közül először a Fidesz kommentálta. Szijjártó Péter szóvivő azt mondta, hogy furcsállja, hogy „bár az Országos Választási Bizottság  a szavazás előtt arról beszélt, mindenben felkészült az országgyűlési választásokra, ehhez képest egyes embereknek hosszú órákat kell sorban állniuk ahhoz, hogy élhessenek alkotmányos jogukkal”.

Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke szerint arról van szó, hogy "nagyon komolyan felsültek a választási szervek".

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője szerint lehet, hogy a jobboldali szavazók tehetnek a sorokról. "Okkal tartottunk attól, hogy ez szervezett módon, a jobboldal érdekében történt" - mondta Budai. Budai MTI-nek adott nyilatkozata előtt húsz perccel a párt másik szóvivője, Nyakó István még azt mondta, hogy a kampánycsend feloldásáig senki sem nyilatkozik a szocialistáktól, ez azonban elhamarkodott állítás volt.

Szigeti Péter, az OVB elnöke a nyilvánvalóan rossz szervezésről azt mondta az MTI-nek, hogy „korai még arról beszélni, hogy ezért ki a felelős”.

Minden még nyitva tartó szavazókörben ellenőrzik, hogy csak 19 óra előtt érkezettek szavazhassanak. Van, ahol sorszámot osztanak, máshol bezárták a bejáratot. Sok helyen az utcán állnak az emberek, akkora még a tömeg.

Az OVB negyedórával hét után – vagyis tizenöt perccel a kampánycsend elvi lejártát követően – jelentette be a hosszabbítást. Ezért addigra az Index – és több más portál és tévé is – közölte a közvélemény-kutatási eredményeket.

A választási eljárásról szóló törvényt Bajnai Gordon minisztersége idején, az önkormányzati tárca javaslata alapján módosították. Eredetileg csak azt akarták kivédeni, hogy ne lehessen az első és a második fordulóban két helyen szavazni. Ennek megoldására az Alkotmánybíróság szólította fel a parlamentet, azonban az új szabályozás túlment ennek megoldásán, és településenként (illetve Budapesten kerületenként) egyetlen helyre koncentrálták az igazolással nem otthon szavazókat. A törvény részleteiről és következményeiről itt olvashat még --->

Rovatok