Index Vakbarát Hírportál

Schmitt: Magyarországon teljes és maradéktalan sajtószabadság van

2011. január 11., kedd 20:12

A köztársasági elnök szerint 2011 a kihívások éve lesz Magyarország számára. Az államfő hangsúlyozta, nagy feladatot vállaltunk a soros elnökséggel, de képesek vagyunk megoldani azt. A médiatörvényről azt mondta: bár nyitottak a jogszabály módosítására, a kritikusokat arra kéri, előbb nézzék meg a törvény gyakorlati alkalmazását, és csak utána nyilvánítsanak róla véleményt.

Közel 100 nagykövet fogadta el a köztársasági elnök meghívását a Sándor-palotába, ahol együtt köszöntötték az újévet. A vendégek között a nagyobb európai országok és az amerikai nagykövet mellett ott találhattuk Észak-Korea, Irán, Pakisztán vagy éppen a Bahreini királyság képviselőjét is.

Fotók: Barakonyi Szabolcs

A fogadást a diplomaták doyenje, Juliusz Janusz pápai nuncius nyitotta meg. Janusz tolmácsolta a Szentatya újévi jókívánságait, majd arról beszélt, hogy az EU-elnökség hatalmas feladatot ró a kormányra, de egyben nagyszerű alkalom arra, hogy megmutassa Európának és a világnak, mire képes, mivel Magyarországnak megvan az akarata és a képessége arra, hogy vezető szerepet töltsön be ezekben a nehéz időkben.

Bevonul a köztársasági elnök, jobbra a pápai nuncius

A nuncius végül megemlékezett arról, hogy 2011 nemzetközi Liszt-év is lesz, és a zene kapcsán arra kérte a megjelenteket, hogy énekeljék el vele a magyar himnuszt "melyet legtöbbünk kívülről tud." Akik esetleg mégsem tudták volna a szöveget, azoknak elég volt lepillantaniuk a kezükben tartott beszédek szövegére, melyhez mellékelték a himnusz első versszakát is.

Nagykövetek a himnuszt énekelve

A köztársasági elnök úgy fogalmazott, különös kegyelemnek érzi, hogy Magyarország súlyos nemzetközi dilemmák, sorsfordító kérdések közepette vette át az EU-elnökséget; szerinte ilyenkor van a legnagyobb szükség a magyar nemzet azon képességére, hogy mindig, minden körülmények között talpra tudott állni.

"Úgy is mondhatnám, hogy egy elnökségi állásinterjún Magyarország ritka vonzó életrajzot tudna benyújtani, olyan fogalmakkal a rubrikákban, mint a kereszténység védőbástyája, és olyan tettekkel mint 1956 vagy 1989 forradalma" - fogalmazott Schmitt Pál, majd a magyar elnökségre váró feladatokról és a főbb célkitűzésekről beszélt.

Schmitt Pál elmondja újévi köszöntőjét

Később az államfő a médiatörvény kapcsán megjelent külföldi sajtóvisszhangra tért át, és hangsúlyozta, hogy Magyarországon teljes és maradéktalan sajtószabadság van, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy címlapon lehet lehozni olyan cikkeket, melyekben nem értenek egyet a kormány intézkedéseivel.

"Magyarország demokratikus jogállam, ahol a szabadságjogok maradéktalanul érvényesülnek. Ha az új médiatörvény szövege nem felel meg a közös európai mércének, akkor nyitottak vagyunk annak átgondolására." - nyilatkozta.

Németh Zsolt külügyi államtitkár, Juliusz Janusz pápai nuncius és Schmitt Pál köztársasági elnök

Németh Zsolt külügyi államtitkár a fogadáson arról beszélt: Magyarország számára 2010 a változások éve volt, 2011 azonban az első olyan év lesz, amikor ezek a változások éreztetni fogják hatásukat.

"Európa helyzete bizonyos értelemben hasonló Magyarországéhoz, hiszen Európának szintén alapvető, mondhatni forradalmi változásokra van szüksége."

Rovatok