Kilenc hónapja van a parlamentben két új párt, a Jobbik és az LMP. Az első felszólalások izgalma már régen elmúlt, de abban a tempóban, amit a Fidesz diktál, nincs is helye az újoncos megilletődöttségnek. Képviselőik ennek ellenére semmit sem utasítanak el hevesebben, mint hogy politikusok lennének. Mi volt eddig az új pártok legjobb húzása, mi volt a legnagyobb melléfogás? A politikai elit kritikusaiként milyen Gyurcsány Ferenccel és Orbán Viktorral együtt dolgozni? Mit szól az egyik képviselő, ha a másik kiteszi a számát a kuruc.infóra? Kétrészes összefoglaló az új honatyákról.
„Nem vagyok politikus.” „Az lenne a vég, ha politikusként gondolnék magamra.” „Korábban sem gondoltam, hogy minden politikus gazember, de nem érzem magam annak.” „Ugyanolyan ember maradtam.” Az LMP és a Jobbik között számtalan különbség van, de legalább egy dologban képviselőik biztosan hasonlítanak. Arra kérdésre, hogy kilenc hónap parlamenti munka után politikusnak érzik-e már magukat, minden megkérdezett a fentiekhez hasonló választ adott.
Persze az ön politikus? kérdésre valószínüleg az ön művész? kérdésnél is kevesebben mondanának igent, pláne, ha olyan pártok tagjairól van szó, amelyek jelentős részben a regnáló politikai elittel szemben fogalmazták meg önmagukat.
Ugyanakkor mégiscsak kilenc hónapja a Parlament és a képviselői irodaház a munkahelyük. Törvényjavaslatokat és módosító indítványokat dolgoznak ki, törvényekről szavaznak, bizottsági üléseken vesznek részt, ha pedig ebédelni mennek munkaidőben, Kövér László és Lendvai Ildikó áll előttük a sorban. Az ilyesmit már nagyjából politikusnak lehet nevezni.
Az első felszólalások alatt a képviselők, ha nem is csetlettek-botlottak, de azért érthetően izgalomban voltak, ebben sincs különbség a két párt között. „Nem jártam politikusképzőbe, nem jártam Oxfordba, izgultam az első felszólalás előtt” – mondta Szabó Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője. Szerinte a lakossági fórumok és a kampány azért jól felkészítették az ilyen helyzetekre. Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezető-helyettesének az első két-három hónapban elszorult a torka, ha fel kellett szólalni, de mostanra már megszokta a helyzetet.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt mondta, első felszólalása előtt leginkább azért izgult, mert nem igazán jó technikai kérdésekben, és nem volt benne biztos, hogy jól kapcsolja-e be a mikrofonját. Az LMP-s Karácsony Gergely pedig azt vette észre, amikor először felállt a parlamentben, hogy beszéljen, hogy nem fér el a lába rendesen a padban.
Azóta felvették a ritmust. Aki figyelte a parlamenti közvetítéseket, már jóval korábban is láthatta, de legkésőbb az utolsó decemberi ülésnapon, a médiatörvény végszavazása előtti felszólalások során végképp egyértelművé vált, már nem botladozó újoncokról van szó.
Mivel mindkét párt esetében fontos elem az establishmentellenesség, először azt kérdeztük meg, milyen éppen ebben a környezetben dolgozni. Ez persze személyfüggő, sokat számít, hogy ki mennyire barátkozós típus, ki hol ül, vagy éppen ki dohányzik és ki nem, néhány minta azonban így is kirajzolódik.
„Borsódzik a hátam attól, hogy Gyurcsány Ferenccel kell egy teremben lennem” – mondta Szabó Gábor, és a véleményével nem volt egyedül a Jobbik-frakcióban. Az MSZP-vel szembeni ellenséges viszonyt a személyes közelség és a közös ellenzéki lét sem oldotta fel, sőt, Szabó pont arról beszélt, hogy zavarba ejtő, amikor a szocialista képviselők nyájasan próbálnak közeledni feléjük, természetesen eredménytelenül.
Igaz, itt is vannak kivételek, a külügyi bizottságban dolgozó (szintén jobbikos) Gyöngyösi Márton szerint akár még Kovács Lászlóval is jól ki lehet jönni a közös munka során. Az LMP-vel szemben kisebb az ellenérzés, bár azért „nem bratyiznak velük”, ahogy Staudt Gábor képviselő mondta. Ráadásul korban is közelebb vannak, és mivel sokan egymás mellett ülnek a padokban, sok olyan helyzet adódik, amikor kommunikálnak.
Az LMP-sek ezzel szemben nem zárkóznak el tudatosan a szocialista képviselőktől sem, bár a kulturális különbségek itt is dominánsak. Vannak viszont kellemes meglepetések. Schiffer András szerint Tarlós István egyértelműen ilyen volt, hiszen eleinte voltak vele szemben ellenérzései a 2001-es szigetes ügy miatt, amikor Tarlós még harmadik kerületi polgármesterként meg akarta akadályozni a meleg sátor programjait – a közös munka során azonban kiderült, Tarlós egy jó humorú, tisztességes ember, akivel nagyon szórakoztató együtt ücsörögni a patkóban. (Tarlós novemberig volt országgyűlési képviselő, amikor főpolgármesteri tisztsége miatt lemondott mandátumáról.)
A jobbikosokkal szemben sem a merev elzárkózás a jellemző, inkább froclizzák egymást. „Amikor összefutottunk Vona Gáborral egy török étteremben, kérdeztem is tőle, mi ez a multikulti" – mondott egy példát Karácsony Gergely. Máskor egy Novák Előddel való konfliktus után Karácsony száma kikerült a kuruc.infóra, azonban néhány támadó hívás mellett több pozitív üzenetet is kapott. „Amikor ezt elmeséltem Elődnek, láthatóan bosszankodott” – mondta Karácsony, és érződött, ez sem lehetett egy kimondottan feszült helyzet.
„Óriási csalódás volt a parlament a versenyszféra után” – értékelt Volner János, a Jobbik képviselője. Szerinte azzal a teljesítménnyel, amit a legtöbb parlamenti képviselő nyújt, a legtöbb magáncégtől egyből kirúgnák őket.“ A döntéseknek és tetteknek itt egyszerűen nincs következménye. Ráadásul a Fidesz beszél az inaktivitásról, mint problémáról az országban, miközben a képviselőik nem járnak be rendesen a parlamentbe az ülésekre” – mondta Volner, ez az emlék pedig több jobbikosban is megmaradt: nyáron voltak olyan ülések, amikor a jelen lévő képviselők alapján a Jobbik volt többségben.
Szabó Gábor szerint eleinte döbbenten figyelték a parlamenti bekiabálásokat is. Később azért ebben is felvették a ritmust, elég például Pörzse Sándor bekiabálására gondolni.
Végleges statisztika még nem készült az őszi ülésszakról, de a Jobbik rendkívül aktív volt mind a módosító indítványokban, mint a felszólalásokban. Szerettük volna ezért megtudni, mi motiválja őket, hogy sok munkával, alaposan kidolgozzanak például egy módosító indítványt, ha előre tudni lehet, hogy érdemi vita nélkül fogják lesöpörni az asztalról.
Szabó Gábor szerint az valóban keserű tapasztalat, amikor a sok munkával kidolgozott módosítók úgy tűnnek el a süllyesztőben, de a Jobbik mentalitásából adódik, hogy az “utolsó talpalatnyi földért is harcolnak.”
Egyelőre még megvan a kezdeti varázsa is a dolognak, és ami Volner János szerint a legfontosabb: ez egy nagyon jó lehetőség, hogy elmélyedjenek a saját témájukban. Még ha egy adott törvényjavaslatból vagy módosító indítványból nem is lesz semmi, a kidolgozója folyamatosan tanul belőle, ezért pedig bőven megéri. Az pedig jó érzés, amikor még a fideszes képviselők is azt mondják egy felszólalás után, hogy ez jól sikerült, mondta Volner.
Ezek részbeni összecsengenek az LMP-től hallottakkal is. Karácsony Gergely szerint annyit foglalkozott a médiatörvénnyel, hogy már szinte maga is össze tudna rakni egyet. És a jegyzőkönyvek sem mellékesek azért. „Ha majd visszanézik, hogy miért lett olyan Magyarország, amilyen, azért legyen ott az iratokban, hogy voltak itt, akik tettek ellene” – mondta Karácsony.
„Az igaz, hogy ez az időszak nem alkalmas arra, hogy sok sikerélmény érjen minket” – ismerte el Jávor Benedek LMP-s képviselő. „Nem voltak illúzióink, de arra, hogy a Fidesz ilyen tempót diktál, és ilyen szélmalomharc lesz a parlamenti munka, nem voltunk felkészülve” – mondta Jávor, aki szerint azért ezzel együtt sem állnak feltett kézzel.
Már csak azért sem, mert a „más politika” ígéretéből annyit mindenképpen megpróbálnak a parlamenti munka során is megvalósítani, hogy a felszólalásokban általában azt is elismerik, hogy miben van igaza a másiknak – Schiffer András szerint már önmagában ezzel sokszor meglepetést okoznak.
„Néha a sikertelenségben is van siker” – írta le Vágó Gábor, az LMP képviselője a párt ellenmondásos viszonyát az eddigi sikerekhez. Egyrészt vannak azok a húzások, amik azonnali eredményt hoznak. Ezek közül a leglátványosabb a nyolc költségvetési módosító volt, melyeket támogatott is a parlament, többek között a nemzeti parkok támogatásának növeléséről, valamint a Rádió C-nek és a PANKK-programnak juttatott támogatásról, összesen 834 millió forint értékben. Azt a képviselők is elismerik, hogy nem ezeken az ügyeken fordul meg Magyarország sosrsa, de ezeken a részterületeken nagyon jelentős támogatásokról van szó.
Másrészt vannak a kevésbé látványos ügyek, a szakmapolitika, a módosítók megírása, amik rövid távon valószínüleg semmit nem hoznak (sőt, rengeteg energiát vonnak el, ami nagyon fontos szempont egy ilyen kis frakció esetében), mégis elengedhetetlenek ahhoz, hogy a párt hiteles maradjon, vélik a képviselők. Schiffer András szerint ezek közül a legfontosabb, hogy a Fidesz 29 pontja után rámutattak, hogy ez egy tőröl metszett neokonzervatív társadalomkép, amivel szemben van baloldali alternatíva, valamint, hogy az alapvető emberi jogi konfiktusok most már a politikai mainstream részeként jelennek meg olyan kézzelfogható ügyekben, mint a hajléktalanság.
És ott vannak az LMP parlamenti performanszai is. Ezek az ötletek általában Karácsony Gergelytől származnak. „Akkor kell bedobni ezeket, amikor egy intézkedés már nagyon gáz. Amikor az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról szavazott a parlament, felolvastunk egy Orbán-idézetet, amiben éppen az Alkotmánybíróságot védte. Látszott rajta, hogy az nagyon betalált. A leragasztott szájas képek pedig sok külföldi tudósításban jöttek vissza. Az a fontos, hogy erős képek szülessenek, erre pedig mindenképpen jók ezek az akciók” – mondta Karácsony.
Aki látta a médiatörvény végszavazása előtt felszólalásokat, valószínüleg nem felejtette el Schiffer András beszédét. Schiffer keményen, határozottan és meggyőzően beszélt, de a mellékszereplők tették igazán emlékezessé a jelenetet: L. Simon László és Pálffy István képviselők karbafont kézzel álltak mellette, az erről készült felvételek pedig bejárták az internetet, mint az ellentmondást nem tűrő hatalmi gőg szimbólumai.
Más kérdés, hogy a helyszínen tartózodóktól megtudtuk, valójában erről szó sem volt, L. Simon és Pálffy csak egyeztetni mentek Schifferhez, amikor el kellett kezdeni beszélni, és mivel nagyon késő volt, fáradtak voltak, ezért maradtak ott karba tett kézzel. A kétharmados többségben lévő kormánypárt és az ellenzék viszonyát mégis olyan jól leírta a kép, hogy ez lett az LMP nagy pillanata.
Az LMP-hez hasonlóan a Jobbik képviselői is árnyaltan látják az eddigi sikereket. A Trianon-emléknapról és a határon túli osztálykirándulásról szóló döntéseket például sikernek tekintik, annak ellenére, hogy végül fideszes javaslatként valósultak meg, mert először a Jobbik vetette fel ezeket. Az értékelésekben ez visszatérő elem: a jobbikos képviselők szerint önmagában az is siker, ha bizonyos témákat (közbiztonság, a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága, a cigányok helyzete) felszínen tudnak tartani, és ezekből később akár fideszes javaslatként lesz valami.
Részben sikernek tekintik például a nyugdíjdöntést is – igaz, a Jobbik ebben az esetben a teljes államosítást látta volna jónak.
Így ami az LMP esetében a „más politika”, mint önmagában való részsiker, a Jobbiknál ez a Fidesz lépéskényszerbe hozása. „A kettős állampolgárságról szóló döntést a Fidesz nélkülünk is meghozta volna, a Trianon-emléknaphoz azonban már a mi parlamenti nyomásunk kellett” – említ egy példát Szabó Gábor. Volner János szerint pedig a Jobbik, mivel nem tömegpárt, nincs rászorulva arra, hogy választók széles rétegének ígérgessen, őszintén beszélhetnek az általuk fontosnak tartott problémákról, ez pedig hosszú távon sikeres lesz.
A Jobbik már rögtön az alakuló ülésen magára vonta a figyelmet Vona Gábor gárdaegyenruhájának kérdésével. Ennél azonban erősebb szimbolikus pillanat volt a székely himnusz eléneklése az ülés végén, nem is a dal miatt (ami a jobbikus politikusok visszaemlékezése szerint katartikus pillanat volt), hanem azért, amilyen hatást kiváltott a parlamentben. A fideszes politikusok arcán először látszott, hogy nem tudják, mit kezdjenek a helyzettel, aztán egymásra néztek, és ők is bekapcsolódtak az éneklésbe. A szocialistákat is sikerült zavarba hozni, egy részük énekelni kezdett, a többség elhagyta a termet. A Jobbiknak pedig éppen ez az egyik fő eszköze – kikényszeríteni a Fideszből, hogy reagáljon arra, amit a párt dob fel.
A második részből kiderül, mik voltak a legrosszabb húzások eddig, megnézzük, mit kezdett a két frakció a médiatörvénnyel szembeni ellenállással, és azt is, mi változott a pártokban, mióta képviselőik a parlamentben ülnek. Maradjanak velünk!