Index Vakbarát Hírportál

Még mindig folyhat vörös lé Kolontáron

2011. február 5., szombat 10:03 | aznap frissítve

Meghalt és halott is marad a Torna patak Kolontár után – írta szombati számában a Népszava a helybéliekre hivatkozva, akik szerint szennyezi az élővizet az állami irányítás alá vont Magyar Alumínium Zrt.

A lap szerint ugyanis a tavaly október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után is folyamatosan ömlik a Torna patakba a Mal Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék.

A napilap munkatársai állításuk szerint Kolontár határában tapasztalták, és rejtett kamerás felvételeken rögzítették, hogy a veszélyes anyag és a közömbösítésére alkalmazott vegyszerek mérgezik a környezetet, ám ezt a felvételt honlapjukra nem tették fel.

A riport szerint csőrendszereken keresztül, hatalmas habot verve folyik egy árokba a vörös lé. A lap munkatársai négy ilyen csővezetéket láttak. Két kisebb átmérőjű folyamatosan üzemelt, de a helybéliek szerint éjszakánként a jóval nagyobb csövön is folyik a maró lé egy ideiglenes árokba.

A tározók mellett hatalmas tartályokból, műanyag csöveken át folyamatosan savat adagolnak a zavaros vegyülethez. A savazott lúg ezt követően egy átfolyón jut arra a területre, ahol markológéppel gipszet adagolnak hozzá, majd az így előállított oldat egyenesen a Tornába folyik.

A hivatalos magyarázat szerint csupán ártalmatlan "csurgalékvíz" folyik a csövekből. A helyiek állítása szerint azonban a katasztrófa előtt ilyen vörös lé sosem jött a tározókból a Tornába - sőt, csövek sem voltak. A rendőrség mindeddig nem indított eljárást természetkárosítás miatt.

Rovatok