Index Vakbarát Hírportál

Mexikóból panaszkodik a Hunvald-per egyik érintettje

2011. február 7., hétfő 06:57

Ha nem menekül el, ma valószínűleg az erzsébetvárosi ingatlanpanama vádlottjai közt ülne Czibula Csaba, aki több millió forintot kapott a kenőpénzekből. A vádhatósággal levélben érintkező férfi hazatérne, de nemzetközi körözés alatt áll.

Az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori fideszes delegáltja az ügyészség gyanúja szerint több millió forintot kapott a vállalkozók által Gál Györgynek, a testület szabad demokrata elnökének juttatott kenőpénzből. Czibula azonban még azelőtt Horvátországba, majd Mexikóba menekült, hogy a nyomozóknak elegendő bizonyítékuk lett volna a meggyanúsításához.

A közép-amerikai országban könnyű elrejtőzni, annál is inkább, mert a két ország nem kötött jogsegélyegyezményt, így Czibulának nem kell a kiadatásától tartania. A férfit a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) által kirendelt védő védi, aki Czibula szerint nem az elvárható módon tartja vele a kapcsolatot, ezért a Magyar Nemzet értesülése szerint panaszlevéllel fordult a vádhatósághoz.

Az ügyészségi nyomozók tudják, pontosan hol bujkál Czibula Csaba, de egyelőre semmit nem tehetnek. A hűtlen kezelésre való felbujtással és vesztegetéssel megalapozottan gyanúsítható férfi a lap szerint azt írta a KNYF-nek, hogy hazatérne, ám a nemzetközi körözés és elfogatóparancs miatt ezt jelenleg nem tartja biztonságosnak.

Rovatok