Index Vakbarát Hírportál

Honvédelmi takarítónők Gubcsi Lajos házában

2011. március 16., szerda 13:45

Családi vállalkozássá változtatta a HM kommunikációs cégét Gubcsi Lajos. A Zrinyi Média Kft. előző vezetését bűnszervezetnek nevező igazgató nyár óta két saját könyvet adott ki új munkahelyén, és régebbi publikációit is a cég segítségével terjeszti. Nemrég videóriportot is készíttetett a Magyar Művészetért Szoborkertben lezajlott „Attila király” lovas szobor avatójáról, azt azonban elfelejtették jelezni, hogy a helyszín valójában Gubcsi saját kertje volt.

„Pénzmosoda voltunk az előző miniszter idején, az igazgató volt a mosónő; nagy pénzek áramlottak keresztül rajtunk” – nyilatkozta Gubcsi Lajos a HM kommunikációs cégéről, a Zrínyi Média Kft.-ről. A nyáron kinevezett igazgató azt állította, a Zrínyi Média az előző kormány idején a „miniszter kabinetjéig felnyúló” „bűnszövetkezetként” működött.

Gubcsi azt is mondta a Duna Televíziónak adott exkluzív interjújában, hogy a váltás óta milliókat spórolt meg a cég működésének átalakításával. Azt már nem említette, hogy a honvédelmi tárca kommunikációját bonyolító Zrínyi Médiánál az általános kormányzati létszámstop ellenére a 2010-es, negyven főt alig meghaladó létszám mostanra hatvan fölé emelkedett, és főként az ő személyes ismerősei kaptak szerződést.

Az Orbán-rajongóvá átvedlett egykori KISZ KB-tag az elmúlt hónapokban ráadásul teljesen családi használatra hangolta át a Honvédelmi Minisztérium százszázalékos tulajdonában levő céget. A cég Kerepesi úti központjában állandó vendégek lettek az ügyvezető gyermekei, sokszor az állománygyűlések is jelenlétükben zajlanak. A cég is Gubcsi munkái körül forog, idén két könyvét is kiadta több ezer példányban. A cég gondozásában külön magyarul és angolul publikálták az 10001100 évvel ezelőtt... című könyvet. A cégvezető írása a Zrínyi Média weboldalán, a honvedelem.hu-n olvasható digitalizált változatban.

A honlapon olvasható híradások szerint a Zrínyi Média az ő ügyvezetése alatt indította el a „könyvvonat” nevű adományozó projektet, ami szintén jól jött az igazgatónak. A HM-cég a projekttel a számos hazai, erdélyi és felvidéki településre vitt a katonai kiadó régi kiadványaiból, és a csomaghoz több ezer darabot mellékeltek Gubcsi régebbi könyvéből. A sorozat sokadik, állomásán, Kiskunfélegyházán tavaly decemberben például kétszázötven tanár, tanító kapott karácsonyra „tiszteletpéldányt” az Egy kun Budán és Pesten című „élet-, kor- és közrajzi regényből”. A könyv, amelyet időközben a honvédség összes alakulatánál is terített a szerző, nagy népszerűséget vívott ki magának a katonák körében önéletrajzi jellegű szexuális jeleneteivel (72-73. oldal).

A honvedelem.hu számolt be arról is, hogy a Magyar Művészetért Szoborkertben felavatták „Attila hun király” bronz lovas szobrát. Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter is részt vett, és megjelent számos tábornok, ezredes, polgármester, művész, mecénás, valamint a határon túli magyarságot képviselő személy is. Az eseményről a cég híradószerű videóbeszámolót készített, de sem a cikkben, sem a filmben nem tüntették fel, hogy az ünnepségnek a Gubcsi család adott otthont, és a 10-15 milliót érő szobrot XXII. kerületi házuk kertjében állították fel.

Információink szerint a december 10-én tartott rendezvényen a Zrínyi Média alkalmazottai szolgálták ki a VIP-vendégeket, másnap pedig Gubcsi a HM alkalmazásában álló takarítónőket küldött ki a szoborkertbe és a fogadás helyszínéül szolgáló saját lakásába, hogy tüntessék el a résztvevők által hagyott rendetlenséget.

A Duna tévés interjút az MSZP közleményben támadta „képtelenségnek és valótlanságnak” nevezve az egykori KISZ-vezető állításait. A Zrínyi Média ügyvezető igazgatója múlt csütörtökön válaszolt, hangoztatva, hogy ami az interjúban elhangzott, az „képes, való és igaz”.

Gubcsi azzal érvelt, az MSZP nem teszi jól, ha „most odaáll védeni a múltat, a múltját, a gyanús ügyleteket". Név szerint Fapál László volt államtitkárt és a kétmillió forintnyi csúszópénzzel leleplezett Wieszt Jánost említette, aki néhány hónapig műszaki-gazdasági igazgató volt a cégnél. „Most elmegyek lemosni a Zrínyi nevet, más pénzt mos, én ezt mosom. Nem hiszem, hogy viszontlátásra, MSZP” – írta közleményében Gubcsi. A Zrínyi név megtisztogatása azonban a jelek szerint nem megy zökkenőmentesen. Pénteken ugyanis azonnali hatállyal kirúgták a HM helyettes államtitkárát. Tóth Zoltán József a nol.hu szerint több ügyben megvezette Hende Csaba minisztert, így a Zrínyi Médiával kapcsolatos feljelentések sem voltak kellően megalapozottak.

Rovatok