Hatodikként a szocialista Varga László kérdez rá, hogy "miért kívánják megvonni a rokkantnyugdíjat százezer embertől", ez már-már alákérdezés. Utána a párt állandó interpellálója, Gúr Nándor érdeklődik, hogy "miért tesz a Kormány autógyár ás autógyár között különbséget, és ezzel miért kockáztatja a magyar munkahelyek létrejöttét". A közvetítések állandó olvasói már biztos tudják, hogy általában hét interpellációra kerül sor, de talán ma, amikor más dolguk se lesz a képviselőknek, elhangozhat még két jobbikos felszólalás is. Bödecs Barnát az érdekli, hogy "kikhez vándorolnak a parkolási díjakból származó bevételek a Fővárosban". Ezt a belügyminisztertől kérdezi, akinek olyan sok köze azért nincs a témához. Párttársa, Vágo Sebestyén pedig előkapja a vesszőparipát, és rákérdez, hogy "meddig marad az SZDSZ holdudvar uralma a közszolgálati rádióban".
Harmadikként a jobbikos Pörzse Sándor kérdezhet rá, hogy "ki(k)nek az érdeke, hogy megakassza az elszámoltatást az örökségvédelemben". A nap második öninterpellálója a kereszténydemokrata Spaller Endre lesz. Ő már kérdésében sem hagy kétséget a válasz felől, felszólalása címe a "szocialista spórolás". Utána az LMP két képviselője, Kaufer Virág és Osztolykán Ágnes kérdez rá a nemzetierőforrás-miniszterre, hogy tulajdonképpen "hány oktatási programja van az Orbán kormánynak". Jó kérdés, iskolakötelezettségi életkorból például legalább három.
A nap első interpellálója a szocialista Harangozó Tamás lesz, felszólalása címe "életpályamodell helyett tömeges pályaelhagyás", címzettje a belügyminiszter. Témája pedig a rendvédelmi dolgozók sorsa és az állandó probléma, hogy a rendőrök nagyon fiatalon távoznak a testületből. Másodikként a fideszes Kocsis Máté kérdez alá a honvédelmi miniszternek, hogy "ki sérti meg a honvédség pártpolitikától független működését". Na vajon ki?
Napirend előtt is téma lesz Lázár János 2008-as, a hétvégén nyilvánosságra került mondata, ami szerint aki szegény, az annyit is ér. Gyanítjuk, hogy már a jobbikos Volner János "gazdagok pártja, gazdagok kormánya" című felszólalása is erről szól majd, a szocialista Tukacs István "minden szegény a maga szegénye" című felszólalása viszont biztosan. Az elempés Jávor Benedek némi spéttel reagál a japán földrengést követő nukleáris vészhelyzetre, persze lehet, hogy igazából a német zöldek hétvégi választási sikerei lelkesítették fel. A fideszes Gulyás Gergely pedig él a házszabály-módosítás adta lehetőséggel, ami szerint most már bármilyen, nagy jelentőségű témában fel lehet szólalni napirend előtt, így napirenden szereplő témáról fog beszélni. És mert a napirenden csak egy téma szerepel, ez az alkotmányozás lesz. A kereszténydemokrata Harrach Péter pedig "a képviselők felelősségéről" beszél.
Kormánypárti és jobbikos képviselők igen szavazatával egyhangú támogatással vette tárgysorozatba a független Szili Katalin alaptörvény-javaslatát az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén. A KDNP-s Rubovszky György azt mondta: szakmailag tetszik neki Szili tervezetében, hogy a címer benne lenne a nemzeti zászlóban. "Azt hittem, hogy a mienkben is benne lesz, sajnos nem így történt". A fideszes Turi-Kovács Béla szerint Szili javaslata a kétkamarás parlamentre szerinte nem támogatható. Frakciótársa, Szakács Imre viszont hangsúlyozta, vannak olyan elemek Szili Katalin javaslatában, amelyek beemelését érdemes megfontolni. A napirendi pont tárgyalásán MSZP-s és LMP-s képviselők nem vettek részt. (MTI)
Kivételesen öt hétre előre látható, mivel foglalkozik a parlament: az alkotmányozással. A Fidesz–KDNP és Szili Katalin javaslatain kívül nem tárgyalnak más előterjesztést, de minden héten lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik biztosan részt vesz a vitában, az MSZP és az LMP biztos nem.