Mezőkövesden nem kap segélyt az a munkanélküli, aki nem tartja rendben a portáját. A borsodi kisváros szegényei bizonygatják, hogy enélkül is takarítanak. Nem bánják a szigorú új rendeletet, de dühösek és csalódottak azért, mert úgy érzik: nem tudnak megélni, és senki sem segít rajtuk.
A matyóhímzést hozza példaként Fekete Zoltán polgármester arra, hogy Mezőkövesden mindig is megvolt a vágy a szépre az emberekben, még ha szegények is voltak a borsodi kisváros lakói. „A tisztaság és a rend iránti igény ma is megvan. Csak egy kis ösztönző kellett” – mondja Fekete. Mezőkövesd az elsők között volt az olyan önkormányzatok sorában, amelyek rendeletet alkottak arról, hogy csak azok a munkanélküliek kaphatják meg a segélyt - hivatalos nevén a bérpótló juttatást -, akik rendben tartják a lakókörnyezetüket.
Az országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a törvénymódosítást, amely lehetőséget teremtett a folyósítás feltételeinek szigorítására. Az önkormányzatok maguk dönthetnek arról, bevezetik-e ezt vagy sem. „Éltünk a törvény adta lehetőséggel” – mondja a mezőkövesdi polgármester, aki szerint minden önkormányzatnak követnie kellene a példájukat. A képviselő-testület február utolsó szerdáján bólintott rá a helyi szociális rendelet módosítására, az új szabály március 1-jén hatályba is lépett.
A lakókörnyezet rendben tartása a törvény szövegére építő helyi rendelet szerint azt jelenti, hogy a házat, lakást tisztán, higiénikus állapotban kell tartani, vigyázni kell az ingatlan állagára, az udvart, kertet gyomtalanítani, gondozni kell, sőt a munkanélküli lakó dolga az is, hogy kívül, a kerítéssel határos területen – járdán, árokban, zöldsávban – ne legyen gyom, szemét.
„Nem várjuk el, hogy valaki művelje a kertjét. Még csak ki sem kell festeni, csak a szemetet, piszkot kell eltávolítani” – magyarázza a polgármester, aki szerint a lakás higiénikusan tartásán például azt kell érteni, hogy a „tűzhelyet nem feltétlenül kell hónapokon keresztül leöntögetni levessel”.
Az ellenőrzés a gyakorlatban úgy néz majd ki, hogy ha valaki bérpótló juttatást kérelmez, a helyi szociális szolgálat és a közterület-felügyelet munkatársai tíz napon belül kimennek a portájához. Ha nem találják rendben, felszólítják a kérelmezőt a hiányosságok kiküszöbölésére. Öt napot adnak erre, majd visszamennek egy újabb helyszíni szemlére. Ha marad a kosz, a segély ugrik. Akinek a portája megfelel, az sem engedheti el magát: amíg folyósítják neki a bérpótló juttatást, elvileg bármikor újra ellenőrizhetik.
A bérpótló juttatásért cserébe azért is várható el a rendrakás a polgármester szerint, mert ezt a fajta ellátást olyanok kapják, akik aktív korúak, munkaképesek is, csak éppen nincs munkájuk. Mezőkövesden a bérpótlón kívül még az átmeneti segélytől is eleshetnek a rendetlenek, igaz, ennél a segélyfajtánál egyedileg mérlegelik majd a körülményeket, és csak azoktól követelik meg a rendrakást, akiktől ez elvárható, tehát például az idősektől, betegektől nem.
Fekete Zoltán szerint nem az emberek megfenyítése, és nem is takarékoskodás a céljuk. A megvont bérpótló juttatásokon nem is tudnának spórolni, hiszen azokat nem az önkormányzat, hanem az állam fizeti. Mezőkövesden négyszáz-négyszázötven ember kap bérpótló juttatást, de a polgármester arra számít, hogy az ellenőröknek csak a töredéküket kell majd rávenniük a takarításra, a többiek megteszik majd maguktól. Szerinte bizakodásra ad okot, hogy a rendeletet nem kérdőjelezte meg „még az sem, akinek szemétlerakat volt az udvarán”. „Úgy gondoljuk, hogy a rendeletünk elérte a célját, máris nagyon sok portát rendbe tettek” – jelenti ki elégedetten.
„Jól van, legyen ilyen rendelet, de máshol is legyen rend” – dühöng a férfi, akibe elsőként belebotlunk Mezőkövesd szegények lakta városrészébe érve. Az dühíti, hogy szerinte „a polgármestert mindenkinek a portája érdekli, de hogy a közterületen mi van, azt nem bánja”. Van a közelben egy ház, ami rádől a járdára, van, aki a közterületen szaratja a lovat, sorolja. A saját portáján nem talál kivetnivalót. „Énnekem a szemétből sosem volt gond. Itt a környéken mindenki elpakol. Menjenek oda, ahol patkány van” – küld tovább.
A szomszédja udvarában éppen nagy munka folyik, gyerekek, felnőttek pakolják hátul a törmeléket. Az ott lakó asszony szerint önként álltak neki a tavaszi nagytakarításnak. Őket nem érinti a rendelet, ami szerinte „egyáltalán nem hülyeség”, bár lenne ötlete a javítására. Talán úgy jobb lenne, ha a szemetet elvitetnék, a gazda pedig annyival kevesebb bérpótlót kapna, amennyibe az elvitetés kerül, magyarázza az elképzelését.
A szemét elszállítása egy bizonyos mennyiség felett nem olcsó, pár házzal arrébb épp azon háborog egy házaspár, hogy építkezés után 17 ezer forintjukba került a szemét elvitetése, és hiába kértek, nem kaptak hozzá segítséget az önkormányzattól. A feleség tartósan beteg, az őt gondozó férj ápolási díjat kap. „58 ezer forintból élünk, két kiskorú gyerekünk van. A polgármesteri hivatal elutasítja a kérelmeinket, a kisebbségi önkormányzat sem segít. Hová tűnnek el a cigányokra szánt milliók?” – teszik fel a kérdést. „Jó a rendelet, csak az ilyen családokon segítsenek”- mondják búcsúzóul.
A rendelettel magával keveseknek van baja a szegényes utcákban, ahol a patakban nejlonzacskók és sörösdobozok úsznak, bár néhányan arra panaszkodnak, hogy sokba kerül elvitetni a szemetet. „Adjanak hozzá pénzt is, hogy eltakarítsák” – mondja egy bérpótló juttatásból élő, szomorú hangú férfi. Neki magának most nincs félnivalója ez ellenőrzéstől, a saját háza nemrég összedőlt. Átmenetileg a fiáéknál húzza meg magát. „Ők is összerámoltak most” - mutat be a kerítésen.
Sokan bizonygatják, hogy a rendelet nélkül is tisztaságot tartanak. „Most csinálom a kertet, nem a rendelet miatt, saját magamnak. Még nincs rend” – szabadkozik egy bérpótlóból élő kopaszodó férfi. Beinvitál a kertjébe, amit egyelőre törmelék, szivacsdarabkák és csikkek pöttyöznek. „Nekem úgyis össze kell pakolni, mert felásom a kertet, most ültetem be krumplival, sárgarépával, egy kis babbal, télire valóval” – mutat körbe.
„Mindig szoktunk takarítani, az fontos” – mondja a patak túlpartján lakó fiatalasszony is, amikor köszönésünkre odahagyja az udvarában az éppen súrolt fehér szekrényt, és a kerítéshez jön. Ő a kisgyerekét neveli, az élettársa pedig régóta nem talál munkát, neki jár a bérpótló, ami havonta 28 500 forintot jelent. „28500 forint nem nagy pénz, amikor egy cukor meg egy kenyér már ezer forint. Miért nem adnak munkát?” – kérdezi. Haragszik a Fidesz-kormányra és a polgármesterre is, aki szerinte nem törődik senkivel.
A segítség elmaradása, a szegények magukra utaltsága visszatérő panasz Mezőkövesdnek ezen a környékén. „Nem parkosítani kellene, hanem a szegényeken segíteni. Így nem lehet élni” – mondja rendezett, de málló vakolatú portája előtt egy idős asszony. A takarítós rendelettel egyébként neki sincs baja.
„Becsülöm az eszét, aki kitalálta” – dicséri a rendeletet egy másik hatvanas asszony, akinek takaros udvarát kerti törpe vigyázza. Szerinte csak az a baj, hogy nehéz lesz később folyamatosan ellenőrizni. Ő úgy vette észre, hogy a szomszédai inkább csak mostanában láttak neki a takarításnak, és kétli, hogy sokáig ki fog tartani a lendület. „Rengeteg rendetlen porta van Mezőkövesden, olyanok, hogy bacilus, hányinger” – mondja, majd útba is igazít, merre keressük az igazán problémás részeket.
Az épp erre kerekező postás is arról biztosít, hogy van Mezőkövesden olyan terület, ahol „patkány, egér, szaros pelenka” van az utcán. „Itten nem a vadja van, ott van a vadja” – mondja.
El is megyünk a postás által emlegetett rosszhírű utcába, de patkányok helyett csak egy idős özvegyasszonyt találunk ott az unokáival. Belőle is dől a panasz: „14500 forintból élünk. Múltkor is csak 2000 forintot kaptunk ételre meg tűzrevalóra. Nem segítenek a cigányokon. Én már többet nem megyek el szavazni. Senki a világon nem segít rajtunk, hiába ígértek mindent.”