Index Vakbarát Hírportál

Roháč ügyvédje szerint kevés a bizonyíték védence ellen

2011. március 31., csütörtök 17:20 | aznap frissítve

A Fenyő János elleni, 1998-as gyilkossággal összefüggésben kéri Magyarország Szlovákiától Jozef Roháč kiadatását, erősítette meg az Indexnek Dusan Danovy, a szlovák férfi ügyvédje. Az ügyvéd kérdésünkre azt mondta: részletekről nem beszélhet, de jelenleg ez az egyetlen ügy, amely miatt Magyarországon eljárás folyik védence ellen.

Az RTL Klub értesülései szerint Jozef Roháč hajszálát találták meg abban a sapkában, amelyet a Fenyő János elleni támadás elkövetője hagyott a helyszín közelében. Dusan Danovy ezzel kapcsolatban azt mondta: egyelőre ez az egyetlen bizonyíték, amely alapján Jozef Roháč összefüggésbe hozható a gyilkossággal.

Fenyő János vállalkozót, a Vico Rt. vezetőjét 1998. február 11-én lőtték le Budapesten, amikor a Margit körút és a Margit utca kereszteződésében megállt a pirosnál. Szemtanúk szerint a tettes a helyszínről gyalog menekült el, útközben eldobálta a kezében lévő fegyvert, valamint sapkáját és kabátját is, majd beszállt egy rá várakozó autóba.

Kedden a Nyitra megyei bíróság az államügyész javaslata alapján úgy döntött, hogy Jozef Roháčot ki kell adni Magyarországnak, de a védő ezt a határozatot megfellebbezte. A kiadatásról így a szlovák Legfelsőbb Bíróság dönt. Az ügyvéd az Indexnek azt mondta: a Legfelsőbb Bíróság gyorsított eljárásban, de a nyilvánosság teljes kizárásával határoz az ügyben.

Az Index kérdésére sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem az európai elfogatóparancsot kezdeményező Fővárosi Főügyészség nem adott semmilyen tájékoztatást. Nem mondták meg, milyen ügy miatt kérik Jozef Roháč kiadatását Szlovákiától, és arra sem válaszoltak, miért nem vetették korábban össze a sapkában talált hajszálat a szlovák férfiéval.

A gyilkossággal korábban egy jugoszláv férfit, Acifi Nijazit gyanúsították, de ő önként feladta magát a magyar hatóságoknak és tisztázta magát.

Roháčot korábban összefüggésbe hozták a négy halálos áldozattal járó Aranykéz utcai robbantással is, ezzel azonban végül meg sem vádolták, amikor 2008-as elfogása után kiadták Magyarországnak.

Roháč két évet ült így is előzetesben. A vád szerint 1997. június 3-án közreműködött egy Bentley felrobbantásának kísérletében. A merénylet célpontja az ügyészség szerint az ismert vállalkozó, Seres Zoltán lett volna. A bíróság végül tavaly októberben felmentette ez alól a vád alól Roháčot, mindössze robbanószerrel való visszaélésért kapott két év börtönt, amit viszont letöltött előzetesben, és három évre kiutasították Magyarországról.

A Magyarországot elhagyó Roháčot idén február 18-án vették őrizetbe Szlovákiában, Léván. Jelenleg fogdában van.

Rovatok