Mi ez a mozgalom, és mi a bajotok az alkotmányozással?

Márciusban a sajtószabadságért tartott tüntetésen a Negyedik Köztársaság (4K!) mozgalom nevében szólaltam fel, ami egy baráti társaságból indult el 2007 őszén. A Móri borozóban alakultunk, és utcai akciókat kezdtünk szervezni, mert úgy éreztük, a közösségiség érzését kell felébreszteni: azt, hogy te otthon vagy ebben az országban, a köztereken.

Mi a baj az alkotmánnyal?

Kicsit korábbról kezdeném. Azért neveztük el magunkat Negyedik Köztársaságnak, mert van egy mély elkötelezettségünk a köztársasági gondolat mellett. Emellett arra is reflektáltunk, hogy ami 89-ben létrejött, az technikailag egy jól működő alkotmány, viszont amilyen körülmények közt és ahogy létrejött, az nem adta meg neki a szükséges érzelmi, szimbolikus legitimációt, hogy azonosuljanak vele az emberek.

Mit kell tudnia egy alkotmánynak, hogy érzelmileg azonosulni lehessen vele?

A 4K! gondolata abból jött, hogy nem a Szent Korona-tanhoz kéne visszatérni, nem is valamiféle diktatúrához, hanem mélyebb alapokon kéne megújítani ezt a köztársaságot. Amikor megkezdődött a Fidesz-féle alkotmányozás, azt láttuk, hogy ez még a 89-esnél is kisebb társadalmi támogatottsággal létrehozott alkotmány lesz, tehát visszalépést jelent. Történelmi lehetőséget csesznek el.

Hogy hat rátok a baloldal válsága?

Egy ilyen erős civil mozgalom nyilván azért jöhetett létre, mert a két, a Fidesztől balra lévő párt nem tudja ellátni a feladatát. Az MSZP az előző 8 év után bármilyen kritikát mond a kormányról, még ha jogos is, az hiteltelenül hangzik. Az LMP meg véleményem szerint annyira komolyan vette a szekértáborokon való felülemelkedést, hogy nem volt hajlandó egy ellenzéki párt stratégiájában gondolkodni. Miközben a kétharmados többség hatalmas erővel és a korábbi evidenciákat felrúgva nyomul előre, nincs semmilyen potens erő, ami érdemi kritikát fogalmazna meg vele szemben. Ebbe az űrbe lépett be egy civil mozgalom, ami jelenleg elég kialakulatlan.

Ez ma még a bája, de később terhes lehet.

Szerintem hatalmas jelentősége van annak, hogy mindez önerőből történik. Az utcán és az interneten szerveződik, a költségvetését tényleg a támogatók dobják össze. Annyiban ironikus a helyzet, hogy az előző ciklusban a szélsőjobb mutatta meg, hogy lehet pusztán a neten és az utcán ütőképes politikai projektet létrehozni, most meg mi.

Milyen lehet az a baloldali-liberális erő, ami az űrt kitölti?

A liberalizmus SZDSZ-féle formája megbukott. A pártot mély rettegés jellemezte a patriotizmus bármilyen formájától. Olyan kozmopolitizmust tűzött a zászlójára, ami a társadalom többségének megélhetetlen volt, ezen kívül érzéketlen volt a többség szociális gondjaira. De a szabadelvű gondolat nyilván nem tűnik el, nem tűnhet el, és vissza fog térni valamilyen formában.

Alkalmas rá az Egymillióan a sajtószabadságért, hogy egyszer politikai párt legyen belőle?

Azok, akik a két januári és a márciusi sajtószabadság-tüntetést szervezték, egy világnézetileg nagyjából homogén, de az egyéni közéleti terveiket illetően nagyon sokrétű társaság. Próbálkozunk egyezségre jutni a folytatásról, de ez egy lassú folyamat. Hatalmas súlya van annak, ami elindult, hogy ennyi ember kiment az utcára, hogy egy civil szerveződés kezdi betölteni ezt az űrt, de hogy ez politikailag merre vezet, azt nem tudom most megmondani.

Mit változtat ezen a helyzeten a húsvéti alaptörvény elfogadása?

Az alkotmány elfogadása egy új politikai közösség alapja, azoké, akik ezt elutasítják. Folyamatosan nő a bizonytalanok száma, a Fidesz veszít a népszerűségéből, viszont ez a réteg nem jelenik meg az LMP-mél és az MSZP-nél.

Az hogy van egy széles réteg, amelynek ellenérzései vannak, még nem jelenti azt, hogy ennek a körnek egységes politikai szándékai lennének.

Egyetértek. A tüntetésünkön nagyon sokféle ember volt, mozgósított a baloldali média is, ott voltak azok az arcok, akikről el tudom képzelni, hogy továbbra is MSZP-szavazók, volt rengeteg fiatal, akik éppúgy lehettek Fidesz- vagy LMP szavazók egy évvel ezelőtt. A kihívás most egy új baloldali közmegegyezés kialakítása.

Mik lennének az új baloldali közmegegyezés fő pontjai?

A jogállamiság és a szabadságjogok megvédésén túl, amiket a mozgalom a zászlajára tűzött, a szociális kérdés fog még hangsúlyosan felmerülni. A Fidesz ellenzékben meglehetően populista retorikát folytatott, aztán kormányra kerülve váratlan fordulatot vett, egykulcsos adót vezetett be, és a várakozásokkal szemben egy szűk felső réteget támogat a politikájával. Ehhez kapcsolódik, hogy rendpárti módon próbálja kezelni a cigánykérdést.

Most van új alkotmány, de lesz új választási törvény, egyházakról, bíróságokról, alkotmánybíróságról szóló törvény. Ezek egyre jobban ki fogják élezni az ország politikai berendezkedése körüli konfliktust.

Létre kell hozni egy új politikai narratívát, közös eszmét. Ezt nagy részben épp most teremti meg a Fidesz. Azt a közös platformot, élményanyagot, amivel szemben ez meg tud fogalmazódni. Amikor Orbán hatalomra került, először a centrális erőtérről kezdett beszélni, hogy ő majd ott középen ellesz, és akkor egyik irányból a szélsőjobb, a másikból a baloldal támadja, ő meg középen ring a kétharmadával. Ehhez képest teljes erővel létrehozták a bal-jobb törésvonalat, amivel gyakorlatilag a Fidesz újítja meg a baloldalt, hosszú távon. Aminek örülök, mert egy megújított baloldalra nagy szükség van, és hát a centrális erőtér borzasztóan hangzott.

A jobboldal szemlélete is megújul?

Az ő sztorijuk eddig az volt, hogy volt egy országunk, amit elraboltak az oroszok meg a kommunisták, levertek minket 56-ban, aztán amikor eljött a rendszerváltás, nem volt bosszú, elszámoltatás a minket ért sérelmekért, és az igazi nagy újrakezdés még előttünk van. A kétharmaddal most megkapták a lehetőséget, most aztán tényleg övék az ország, nem hivatkozhatnak az erős ballib médiára, a velük szemben ellenséges gazdasági érdekekre, mert minden kártya az ő kezükben van. A támogatottságuk most olvad el. Egyrészt elszúrják a kormányzást, másrészt a saját vezérük látványosan nem elégíti ki a bosszúvágyat.

Hová vezet mindez?

Ez a kormányzás traumasorozat lesz a Fidesz-szavazóknak, de esélyt teremt rá, hogy mindkét oldal kilépjen a sérelmi politizálásból. Ha a jobboldalon azt látják, hogy a baloldalon nem a kommunisták állnak, a baloldal meg azt látja, hogy a jobboldal egy nagyon nagy részének is probléma az, amit most a Fidesz felső vezetése csinál, akkor van esély, hogy ezen túllépjünk.

Milyen baloldali pártot látnál szívesen?

Nekem egy svéd típusú szociáldemokrata megközelítés a szimpatikus, hangsúlyos zöld beütéssel. A baloldal és a liberális értelmiség a nagy történelmi traumái miatt nem tudta kezelni a nemzet kérdését, ezért a jobboldal ki tudta sajátítani. Ebből a szempontból a svéd szociáldemokrácia jó példa: ők úgy tudtak egy nemzeti közösségről, Svédországról beszélni, hogy az egyáltalán nem egy kirekesztő, hanem befogadó, a szabadságjogokat biztosító értelmezés volt. Ilyesmiben gondolkodom, és a 4K! Szabad-közösségi-patrióta értékhármasa is erre utal.

Hogy kapcsolódik össze a patriotizmus és a szabadság megélése?

Kell hogy legyen egy hely, ahol meg tudod élni a szabadságodat. Ez ahhoz a helyhez pozitív viszonyulást jelent. A valóságban a patriotizmus azt jelenti, hogy szabad lehetsz, egy olyan helyen, ahonnan nem kell elmenned, hogy életben maradj, ahol megkapod a munkádért, ami jár. A patriotizmus nem választható le a szabadság kérdéséről, egy egészséges viszonyt teremt az országhoz.

Nem egészséges a viszonyunk?

Kisebbrendűségi komplexusunk van, amit egyrészt túlhajtott nacionalizmussal, a körülöttünk élő népek lenézésével kompenzálunk, másrészt meg szégyelljük magunkat, mucsaizunk, és elnézést-az-országért fílingünk van. Mi egészségesebb viszonyt szeretnénk, nem szégyelljük az országot, kompenzálni sem próbáljuk, felsőbbrendűnek sem látjuk, alsóbbrendűnek sem. A 4K!-ban azt  szoktuk mondani, hogy nem akarunk egy ilyen országban élni, de el sem akarunk innen menni.

Azt értem, hogy itt, de máshogy szeretnétek élni, azt viszont nem, hogy pontosan hogy is.

Egy olyan befogadó országban szeretnénk élni, ami a jogállamon keresztül mindenkinek biztosítja a szabadságát, másrészt a szociális és gazdasági lehetőségeket is, különben éhen halsz a jogaiddal. Számomra csak az teremthet valós azonosulást az országgal, amikor lehetőséged van itt egy teljes élet megélésére. Amikor a nemzeti zászló a sufni falán csak a nyomor kompenzálására van, hogy legalább legyen mire büszkének lenni, az nem az igazi patriotizmus.

Hogy illeszkednek ebbe a képbe a cigányok?

Ami számomra a konkrét szociális feszültségen túl a legaggasztóbb, az az, hogy egyik narratíva sem tekinti őket a nemzet részének. Ők is „magyarnak” hívják a fehérbőrű magyarokat, vagyis a mindennapi nyelvi helyzetben nem magyarként definiálják magukat. Itt van az igazi konfliktus. Amerikában egy fekete nem utal a fehérekre amerikaiként. A másik oldalról annak a nemzeteszmének, amit megtanultunk, ők nem részei, ők nem a lovon jöttek Árpáddal keletről, nem nyilaztak hátrafelé. Igaz, hogy a ma itt élők nagy részének felmenői se voltak ebben benne, de mi legalább hasonlóan nézünk ki, ők meg kilógnak. Ha nem találunk ki egy olyan integratív nemzeteszmét, amiben teljes természetességgel otthon tudnak lenni, akkor ez előbb-utóbb fel fog robbanni, mert minden válság idején bűnbakok lesznek.

Mit  szerinted a cigányok dolga?

Erős öntudatú közösség akkor tud létrejönni, ha megvannak a saját vezetői, példaképei. A saját harcukat, ami önbecsülést és méltóságot ad nekik, maguknak kell megvívniuk. Egy pusztán kívülről jövő emancipatorikus gesztus sosem lesz elég, csak kiegészíteni tudja a saját kezdeményezéseiket. A mozgalmaik nyilván konfrontatívak lesznek, de ez biztosíthat számukra méltóságot. Szükségük van a saját hőseikre, és ez szemmel láthatóan hiányzik. Akármilyen jó kormányzati lépések születnének, enélkül nem sikerülhet.