Index Vakbarát Hírportál

Kína bevásárolta magát Magyarországba

2011. június 25., szombat 13:55 | aznap frissítve

Történelmi segítségnek nevezte Orbán Viktor a kínai kormány Magyarországot segítő lépéseit. Egymilliárd eurós hitelkeret megnyitásában, gazdasági, katonai és kulturális együttműködésben, magyar állampapírok megvásárlásában, egy regionális logisztikai központ kialakításában és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében állapodott meg egymással Orbán Viktor magyar és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök délelőtt a Parlamentben. A kínai kormányfő a bizalomról és a két országot összekötő barátságról, illetve az európai adósságválságról beszélt. Orbán ennyire még sosem magasztalt idegen országot, azt mondta, hogy büszkék vagyunk, hogy Kína szövetségesei lehetünk.

A két kormányfő az ünnepélyes fogadás és a katonai díszszemle után másfélórás megbeszélésre vonult vissza, majd bejelentették, hogy a két ország kapcsolatait a jövőben sokkal szorosabbra fűzik.

Együtt gondolkodtunk a múltban, együtt fogunk a jövőben is

"Magyarország örül, hogy egy olyan államnak fogadhatta a miniszterelnökét, aki nem csak saját országának fejlődését segített elő az elmúlt években, hanem teljesítményével a globális jóléthez is nagyszerű módon járult hozzá. Nem ismerünk a történelemben példát arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi embert sikerült a szegénységből emberhez méltó élet szintjére emelni" - méltatta kollegáját Orbán, majd a tárgyalás konkrét eredményeire tért át, és bejelentette: a kínaI kormányfővel 12 megállapodást írtak alá.

"A mai napon új és nagy jelentőségű szövetséget kötöttünk a kínai népköztársasággal. Az aláírt együttműködésekben konkrét programokról, befektetési alapokról, pénzügyi keretekről sikerült megállapodnunk" - mondta Orbán, majd emlékeztetett rá: bár hazánk a jól működő euróatlanti kapcsolatrendszer tagja, ahhoz, hogy Magyarország megújulása sikeres legyen, új típusú szövetségekre és szövetségesekre van szükségünk. "Hogy végre tudjuk hajtani a teljes gazdasági fordulatot Magyarországon, úgy zártuk ma le a tárgyalásokat, hogy a Kínai Népköztársaság és Magyaroszág szövetségesei lettek egymásnak. Ehhez erős alapokra van szükség, de ezek az alapok már léteznek a két ország közt. Az elmúlt hatvan év  és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket."

Orbán szerint Magyarország elkötelezte magát a munkaalapú gazdaság mellett és nemet mondott a spekulatív és fenntarthatatlan gazdálkodásra. "Mind a két ország elveti azt a felfogást, hogy lehetséges munka nélkül is gyarapodni, és ez a meggyőződés adja együttműködésünk alapját a jövőben."

"Ez még csak a kezdet"

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hogy tavaly őszi, sanghaji látogatásakor kínai kollegája azt tanácsolta neki: merjen nagyban gondolkodni. "Mikor ön meghívott Sanghajba és ott tárgyalhattunk egymással, arra bíztatott, hogy nagyszabású, nagyarányú terveket dolgozzunk ki. Úgy érzem, az elmúlt egy év igazolta, hogy képesek vagyunk ilyen terveket kidolgozni, a kínai kormány munkatársai pedig fantasztikus munkával ezeket az elképzeléseket együttműködésekké formálták. Ez azonban még csak a kezdet, a nagy dolgok most következnek, így szép és hasznos évek elé nézünk" - mondta Orbán.

A barátság fontosabb, mint az üzlet

A kínai kormányfő, miután megköszönte, hogy látogatást tehet Magyarországon, a két ország közötti barátságról beszélt.

"Ma reggel Orbán miniszterelnök úrral a Duna partján sétálva azt tapasztaltam, a barátság mindig fontosabb, mint az üzlet. A szép Duna folyó ma is ugyanúgy folyik, mint 24 évvel ezelőtt, mikor először látogattuk meg Magyarországot és bár azóta nagy változások voltak, de a két ország közötti barátság nem változott" - mondta, majd bejelentette: hivatalosan is meghívta a magyar miniszterelnököt a jövő évben Kínába.

Ven Csia-pao ezután konkrétabb dolgokra terelte a szót, és bejelentette: a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretet nyit a Kínában befektetni akaró magyar cégeknek, 2015-ig pedig húszmilliárd dolláros kétoldalú kereskedelmi forgalmat akarnak megvalósítani.

A kínai kormány hajlandó magyar államkötvényt is vásárolni - összegekről nem esett szó - a két ország vállalatai pedig tanácskozásokat, illetve gazdasági és kereskedelmi fórumot szerveznek a személyes kapcsolatok erősítése végett. "Támogatjuk a kínai-magyar üzleti, együttműködési fórum kialakítását, de mi csak az ajtót tudjuk kitárni, az úton az üzletembereknek kell végigmenni" - fűzte ehhez hozzá Orbán.

Az államkötvény-vásárlás kapcsán a magyar miniszterelnök úgy nyilatkozott: ez a lépés rendkívül fontos Magyarország számára. "Ma képesek vagyunk finanszírozni magunkat a pénzügyi piacokról, de óriási biztonságot fog jelenteni számunkra, ha Kína magyar államkötvényt vásárol. Ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú módját megoldva látom, és azt mondom: történelmi segítséget kaptunk Kínától, mert ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjunk menni a gazdaság újjászervezésének útján, amin elindultunk."

Korántsem mi lennénk az első európai állam, amelynek finanszírozásába beszáll Peking. Már több uniós országban, így Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban, legutóbb Szlovákiában vásárolt Kína állampapírokat.

Ven Csia-pao később újságírói kérdésre elmondta: azt még nem tudják, pontosan hány munkahelyet tudnak teremteni az országban, de bízik benne, hogy sokat. "Magyarország jó gazdasági alappal, kedvező földrajzi feltételekkel és megfelelő színvonalú munkaerővel rendelkezik. Az utóbbi években nagy tőkével rendelkező kínai vállalatok is befektettek itt, és ha valóban győztes módon kiegészítjük egymást, akkor a munkahelyteremtést is győztes módon valósíthatjuk meg" - mondta.

Katonaság és Kína-hívő diákok hada

A kínai miniszterelnök külön beszélt a nem gazdasági természetű kapcsolatokról is: 150 magyar fiatalt hívnak meg Kínába, és a két ország létrehoz egy kulturális központot is. Ven Csia-pao kezdeményezni fogja, hogy komoly állami ösztöndíjakat nyújtsanak magyaroknak.

"Az önök felemelkedése nem rövid életű, és a jövőben Kína egyre növekvő szerepet fog játszani a világban. Mi hosszútávú szövetséget akarunk kötni önökkel, hosszabbat, mint amennyi ideig én a politikában leszek, pedig azt remélem, hogy az se lesz rövid" - hangsúlyozta a kormányfő. "Ehhez arra van szükség, hogy a fiatalokat a kínai-magyar szövetség hívévé tegyük, hogy a következő generáció is megértse, miért rendkívül fontos az országnak a kínai-magyar együttműködés. Amit én tenni tudok ennek érdekében, az az, hogy rengeteg fiatalt állítok ennek az eszmének a szolgálatába, és elhárítjuk az együttműködés útjában lévő bürokratikus akadályokat."

Orbán ezután azt mondta, hogy a kínaiakhoz bármikor örömmel küldi a magyar fiatalokat. "Őszintén mondom: nagy örömmel küldök fiatalokat olyan országba, ahol Petőfi: Szabadság, szerelem című verse iskolai tananyag. Az a nép ugyanis, amelyik ezt a verset tanulja, megérti a magyarokat, és szívesen alakítunk ki velük együttműködést."

A kínai miniszterelnök a katonaság témájáról is beszélt egy keveset: azt mondta, hogy bízik a magyar hadsereg fejlődésében.

Európai adósságválság

A vendég politikus később arról is beszélt: a következő napokban meglátogatja Nagy-Britanniát és Németországot is, és reméli, az ottani politikusokkal történő őszinte eszmecserék után kínai-európai megújulásnak leszünk tanúi.

"2009-ben látogatást tettem Európában. Akkor kezdődött a nemzetközi pénzügyi válság, és ekkor én biztosítottam a bizalmunkról őket. A bizalmunk ugyanis fontosabb, mint az arany, és mi most is bizalmat hozunk az európai félnek. Az európai adósságválság tovább terjed, és ha ezt szeretnénk megállítani. Ha szeretnénk legyőzni a jelenlegi problémákat, akkor az EU a saját erejére kell támaszkodni." - mondta.

"Bizom az európai gazdaság fejlődésében. Európa ugyanis erős a tudásban, ezen belül Németország erős a termelésben, Nagy-Britannia a pénzügyi szektorban, Közép-Európa előtt pedig előnyös piaci lehetőségek állnak. Kína hosszútávú befektető az adósságpiacon, és az utóbbi években nem kevés euró alapú kötvényt vásároltunk, ezért következetesen fogjuk támogatni Európát és az eurót, és hajlandóak vagyunk az európai féllel együtt kezelni a kihívásokat."

Tiszteletben tartjuk egymás politikáját

A magyar miniszterelnök elmondta: tiszteletben tartják egymás politikáját. "Magyarország kaput jelent az EU számára, a kérdés csak az, van-e aki közlekedni akar ezen a kapun. Ma a miniszterelnök úrral való tárgyalás arról győzött meg, hogy Kína szeretne közlekedni ezen a kapun" - mondta Orbán.

"Ha csak a konkrétumokat veszem sorba, már akkor is sok mindenről beszélhetünk: megállapodást kötnek ugyanis egymilliárd dollárnyi vegyipari befektetésről, Kína pedig itt kívánja létrehozni logisztikai közlekedési platformját a közép-európai régión belül" - jelentette be Orbán, majd elmondta: arról is megállapodtak, hogy a kínai-magyar kereskedelem volumenét  a mostani duplájára, évi húszmilliárd dollár környékére akarják emelni.

"Mi azt kívánjuk Kínának, folytassa azt a politikát, amivel fantasztikus sikereket ért el az elmúlt évtizedekben, és újra mondom: mi magyarok megemeljük a kalapunkat az előtt a teljesítmény előtt, amivel emberek százmilliót sikerült felemelni és jövőt biztosítani számukra. Itt nem csak arról van szó, hogy jó szövetséget kötöttünk, hanem büszkék is vagyunk erre a szövetségre" - fejezte be beszédét Orbán.

Tiltakozni próbáltak, nem engedték

A kínai kormányfő látogatása ellen már pénteken több alkalommal próbáltak tiltakozni magánszemélyek és szervezetek. Az ELTE tibeti lektora az Oktogonnál, a kínai kormányfő konvojának útvonalán akart magasba emelni egy tibeti zászlót, de ezt a rendőrség megakadályozta. A rendőrség a közlekedés akadályozására hivatkozva nem engedélyezte azt a demonstrációt, amely a Kínában 1999-ben betiltott Fálun Dáfá meditációs gyakorlat követőinek üldözése és kényszermunkatáborokba zárása ellen akart tiltakozni. Szombaton több Magyarországon élő tibetit rendeltek be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba - hivatalosan adategyeztetésre. Ezekről részletesen itt olvashat>>>

Rovatok