Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Vége a nyugati jóléti társadalomnak

2011. július 23., szombat 13:43

A Tusnádfürdőn beszédet tartó miniszterelnök szerint a gazdasági válság bebizonyította, hogy véget ér a nyugati jóléti és fogyasztói társadalom időszaka, ezért most a munkaalapú társadalmat kell felépíteni.

"A jóléti államok helyett munkaalapú társadalmi rendszerre lesz szükség Európában. Sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, olyan öntudatos közösség, amelyet az állam a maga munkájával szolgál. Az állam igazi ereje a nemzetből fakad." - ez volt az egyik fő gondolata annak az előadásnak, amit Orbán Viktor miniszterelnök tartott Tusnádfürdőn, a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati zárónapján.

Orbán szerint "a mostani gazdasági válság bizonyította, hogy véget ér a nyugati jóléti és fogyasztói társadalom időszaka, most a munkaalapú társadalmat kell felépíteni. Ebben a gyökeres átalakulásban megváltozik az állam szerepe is, amennyiben a visszafizethetetlenné vált államadósságot csak állami eszközökkel lehet rendezni, csak erőteljes állami akarattal lehet visszavezetni a munkaerőpiacra a munka nélkül maradtakat."

"Az egész világ egy új korszak határán áll - mondta - korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek. Ez a korszakváltás az előző korszak összeomlásával fog megtörténni. A nyugati világban ugyanis az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni." Orbán szerint azért elkerülhetetlen a régi világ összeomlása, mert nincs alkalmas recept arra, hogy miként lehetne a visszafizethetetlen államadósságokat visszafizethetővé varázsolni. "Egy receptet ismerünk, ez pedig a nemzeti valuták leértékelése és az infláció" - fűzte hozzzá.

Orbán szerint "A most véget érő korszakban sokan abban a hitben éltek, hogy a gazdasági növekedés és a fogyasztás korlátlan mértékben fokozható. Ennek eredményeként a piaci verseny átalakult fogyasztási versennyé. Csakhogy a fogyasztás és a vásárlás fedezetéül szolgáló vagyonok és erőforrások nem nőttek ezzel arányosan. Ebből következtek a fedezet nélküli hitelek, a nyugati országok fenntarthatatlan növekedési pályára kerültek, a fiatal nemzedékek jövőjét már elzálogosították, az értékteremtő munka leértékelődött."

A miniszterelnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem vagyunk még túl a nehezén. Utalt a határon túli nemzetrészekre, melyek megsegítésére egyelőre az anyaország nem tud annyi eszközt rendelkezésre bocsátani, mint amennyit szeretne. Ezzel kapcsolatosan a tábor mottóját idézte: "összenő, ami összetartozik". Úgy vélte, a korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet összenövése, de a jövőre utalva felhívta a figyelmet Közép-Európa egészének összenövésére is, e térség ugyanis a miniszterelnök szerint a most formálódó új gazdasági korszaknak lesz a középpontja.

"Ha nincs erős anyaország, nincs erős Kárpát-medencei magyar nemzet sem" - mondta még a miniszterelnök, majd hozzátette: a választási eredményekből is az derül ki, hogy a magyarok harcolni akarnak az államadósság, a munkanélküliség és az államtól érdemtelenül származó jövedelmek ellen. Orbán jó hírnek nevezte, hogy egy évvel ezelőtt még a zátonyok között sodródók között említették Magyarországot, ma azonban már a zátonyoktól távolodó országok között van.

Rovatok