Index Vakbarát Hírportál

Újabb gyanúsított az MVM-ügyben

2011. augusztus 17., szerda 16:52 | aznap frissítve

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán délután gyanúsítottként hallgatta ki Szász Andrást. A Magyar Villamos Művek Zrt.-nél Kocsis István vezérigazgatósága alatt főtanácsadói posztot betöltő üzletembert bűnsegédként vonhatják felelősségre, különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettében.

Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) korábbi vezérigazgatóját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kedden gyanúsítottként hallgatták ki. Kocsis Istvánt két ügylet miatt különösen jelentős, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg. Az MTI Hírcentrum emellett úgy tudja, az MVM-ügyben Kocsis István mellett Molnár László volt vezérigazgató-helyettest és Varga-Sabján Lászlót, az MVM egyik leányvállalata, a Horvátországban bejegyzett Niker doo. igazgatóját is gyanúsítottként hallgatták meg. Szász Andrást  feltehetően ugyanezen ügyletekről kérdezik a délután négy órakor megkezdődött kihallgatáso

Az eddigi gyanúsításokban szereplő ügyletekben ugyanis rendre felbukkan Szász András neve. Például Szász András érdekeltségébe tartozott az MVM-nek a gyanú szerint másfél milliárd forint kárt okozó, Cipruson bejegyzett Aqiffex ltd., vagy a fiktív megbízási szerződéssel 115 millió forint veszteséget okozó spanyol Puerto 2006 srl. A Magyar Villamos Műveknek a gyanú szerint több százmillió forint kárt okozott az is, amikor az MVM éppen a Szász András érdekeltségébe tartozó, brit Jadran Investments ltd.-től vett bérbe 25 évre egy horvátországi szállodát.

Az MR1-Kossuth Rádió szerint a szóban forgó két ügylet közül az egyik egy 2007-es szerződés, amely alapján egy ciprusi offshore-cég befektetési portfóliójának összeállítására kapott megbízást. A szerződésből semmi nem teljesült. A másik ügylet 2008-ban, egy Milánóban bejegyzett kft.-nek nyújtott kölcsön, amit az olasz cég a mai napig nem fizetett vissza. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint Kocsis István mindkét szerződést az MVM igazgatóságának megkerülésével kötötte meg. A rendőrség szerint a két ügylet a cégnek legalább kétmilliárd forint kárt okozott.

Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója - aki a kihallgatásáról maga tájékoztatta az MTI-t - a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Rovatok