Hatásos a fenyegetés, derült ki a szociális államtitkárság legfrissebb közleményéből. Amióta bevezették, hogy az iskolakerülő diákok családjától megvonhatják az iskoláztatási támogatást, jelentősen csökkent a lógások száma.
Az államtitkárság összegzése szerint 2007-ben 25433, 2009-ben 44361 feljelentés érkezett tankötelezettség megszegése, vagyis ötven óránál több igazolatlan hiányzás miatt, addig a 2010-11-es tanévben 13289 diák hiányzott többet ötven óránál. A támogatás utalását 7427 esetben függesztették fel jogerősen.
A statisztikák szerint az iskolakerülés a szociálisan rászoruló családok felnőttkor küszöbén álló gyermekeire a legjellemzőbb, ezért is lehet ilyen hatásos a támogatás megvonásával való fenyegetés. Azoknak a gyerekeknek a 70 százaléka, akiktől a lógások miatt megvonták az iskoláztatási támogatást, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül halmozottan hátrányos helyzete miatt.