Index Vakbarát Hírportál

Terrorizmussal vádolják a Gyurcsány-kormányt

2011. szeptember 26., hétfő 11:59

Balsai István volt miniszterelnöki megbízott szerint a rendőri vezetők nem szakmai tévedésből, hanem legfelsőbb politikai utasítás alapján cselekedtek 2006 őszén. Balsai jelentése szerint szükségszerű vizsgálni Gyurcsány Ferenc politikai és jogi felelősségét. Gyurcsány válaszul védelmébe vette a rendőröket, szerinte nem ők követtek el bűnt, hanem azok a politikusok, akik "harcra bíztatták a megtéveszthető embereket".

„A Gyurcsány-kormány folyamatosan és fokozatosan fenntartott egy állandó és konspiratív elemektől sem mentes veszélyérzetet, ami megkívánta a megerősített és folyamatos rendőri jelenlétet, ellenőrzéseket” – áll Balsai István egykori miniszterelnöki megbízottnak a 2006-os rendőri fellépésről szóló jelentésében.

A parlament honlapján közzétett szövegben külön fejezetet szentelt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségének, ahol különféle sajtónyilatkozatok értékelése útján jut arra a következtetésre, hogy „a motivációra és a felsorolt események láncolatára tekintettel felvetődhet a Btk. 261 .§-a (1) bekezdés b) pontjában megfogalmazott terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.”

A büntetési tétel 10-től 20 évig terjed vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A Btk. többek között a következő bűncselekményeket sorolja ide: testi sértés, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés, személyi szabadság megsértése.

Balsai magyarázatul hozzáteszi: „A törvényi szabályozásra figyelemmel a terrorcselekménynek nem csak a külföldi sajtóhírekből és mozifilmekből a közvélemény által is ismertebb cselekmény minősülhet, hanem hatályos büntetőjogunk szerint a lakosság megfélemlítése is, amennyiben az erőszakkal párosul.”

A volt miniszterelnöki megbízott szerint „ami 2006. október 23-án történt Budapest belvárosában, az alkalmas volt a lakosság megfélemlítésére, ugyanis nemcsak a közterületeken jelen lévők, de a TV nézők tudatában is alappal keletkezhetett reális félelemérzet.”

Gyurcsány védi a rendőröket

Gyurcsány Ferenc közleményben reagált hétfőn. Szerinte a Balsai-jelentés megalapozatlanságát jelzi, hogy elkészülte után fél évig nem vette elő a kormány, és a kabinet "egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás elé vigye a 2006 őszén történteket". "Az öt éve a demokratikus rendszer ellen puccskísérletet végrehajtó Fidesz most el akarja terelni a figyelmet az adóemelésről, a bedőlő költségvetésről, a forint árfolyamának tönkretételéről, az újabb sarcról, amelyet kivetni készülnek az emberekre, és Orbán elfogadottságának zuhanásáról" - írta Gyurcsány.

Szerinte a bűnt nem a rendőrök követték el 2006 őszén, "hanem azok a politikusok, akik harcra bíztatták a megtéveszthető embereket, és azok, akik a tévészékház ostromától az elkötött tankig eleve a rombolás szándékával csatlakoztak békés demonstrálókhoz"."A rendőrség a dolgát végezte, amikor a közterek békéjét helyreállította. Én ezektől a támadásoktól is meg tudom védeni magamat, de nem hagyhatom, hogy a rend őreit bárki megbélyegezze. El a kezekkel a rendőröktől!" - fogalmazott a volt kormányfő.

Balsai szerint “Bene László országos rendőrfőkapitány, Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány tekintetében felmerül annak lehetősége, hogy megvalósították a Btk . 361 . § (1 .) bek. a.) pontja alapján az elöljárói intézkedés elmulasztásának törvényi tényállását", mert nem rendelték el beosztottjaik felelősségének vizsgálatát a tévéostrom után.

A jelentésben az áll, hogy Gergényi Péter, Lapid Lajos rendőr dandártábornok, Bene László, valamint Majoros Zoltán utasításai alapján történt a tömegoszlatás október 23-án, és "a cselekmények felelősi körét elsősorban az említett parancsnokok, valamint a helyszíni parancsnokok körében kell keresni". Balsai szerint megalapozottan feltehető, hogy az október 23-i tömegoszlatást vezető rendőri vezetők "nem gondatlanságból vagy egyszerű szakmai tévedésből, hanem magatartásuk következményeit előre látva annak a tudatában cselekedtek, hogy ezzel a békés állampolgárok gyülekezési jogát korlátozzák".

Balsai Gergényi tetteit is összekapcsolja Gyurcsánnyal. Úgy fogalmaz:  "felmerül a lehetősége annak, hogy a tömegoszlatással kapcsolatos
eseményeket a főkapitány megvitatta, egyeztette a miniszterelnökkel", mivel a rendelkezésére álló információk szerint a budapesti rendőrfőkapitány az események során rendszeres telefonos kapcsolatban állt a volt miniszterelnökkel. Balsai általánosságban is kijelenti: "álláspontom szerint a rendőri vezetők csak legfelsőbb politikai utasítás és jóváhagyás alapján adhattak parancsot illetve tűrhettek el a magukat és a testületet ilyen példátlan módon komprommitáló cselekményeket".

Balsai István a jelentését Orbán Viktornak küldte el, aki azzal az ajánlással továbbította Kövér László házelnöknek, hogy tegye lehetővé az országgyűlési képviselőknek a jelentés megismerését, megvitatását és politikai, illetve jogi álláspont kialakítását.

A Balsai-jelentés teljes szövege itt olvasható>>>

Orbán Viktor vasárnap elküldte Kövér László házelnöknek a jelentést, és azt kérte tőle, hogy annak tartalmát ismertesse meg az országgyűlési képviselőkkel. A miniszterelnök azt is kérte a házelnöktől, hogy adjon lehetőséget arra, hogy a parlament és annak bizottságai megtárgyalják a dokumentum megállapításait.

"Minderre azért van szükség, mert nyilvánvalóan nem maradhat következmények nélkül az, hogy politikai indítékkal brutális rendőrtámadást vezényeltek 2006. október 23-án a békésen megemlékező és alkotmányos jogaikat gyakorló emberekkel szemben" - közölte a miniszterelnök szóvivője.

A sukorói telekcsere ügyében Gyurcsány Ferencet hivatali visszaéléssel gyanúsítják, a parlament a politikus mentelmi jogát felfüggesztette.

Rovatok