Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány odabent hallgatott, kint vádolt

2011. október 3., hétfő 13:06 | aznap frissítve

A volt miniszterelnök nem volt hajlandó válaszolni a Központi Nyomozó Főügyészség kérdéseire hétfői gyanúsítotti kihallgatásán. Az ügyészség szerint csupán egy "személyeskedéstől sem mentes" nyilatkozatot tett, és tagadta a terhére rótt bűncselekményt. Gyurcsány a kihallgatás után beszédet mondott a tömegnek, és esküszegéssel vádolta az ügyészeket.

Délután kettőkor a Központi Nyomozó Főügyészség közleményt adott ki, amely szerint Gyurcsány Ferenc panaszt jelentett be a gyanúsításközléssel szemben, "majd rövid, személyeskedéstől sem mentes nyilatkozatot tett", tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. "A gyanúsított kijelentette, kérdésekre nem hajlandó válaszolni, megtagadva a további vallomástételt" - írta az ügyészség. A kihallgatásról - Gyurcsány indítványára - kép-és hangfelvétel készült.

Körülbelül ezren gyűltek össze a Központi Nyomozó Főügyészség budapesti, VI. kerületi épülete előtt, ahol Gyurcsány Ferencet gyanúsítottként hallgatták ki a sukorói kaszinóberuházáshoz kapcsolódó telekcsere ügyében, jelentette tudósítónk. Gyurcsányt egy rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.

A körülbelül egy órán át tartó kihallgatás után üdvrivalgással fogadta a tömeg Gyurcsányt, aki az ott álló mobilszínpadon rövid, gyújtó hangú beszédet tartott. "Eddig mi vigyáztunk a köztársaságra, most önök vigyáztak rám" – mondta a tömegnek.

Annak idején arra esküdtünk fel, hogy megvédjük a köztársaságot, de naivak voltunk, met hittünk az emberi tisztességben, rá kellett jönnünk, hogy évek óta más zajlik, nevezetesen az, hogy a jobboldal, annak a radikális szárnya rátört a hazára, mondta Gyurcsány. Ha vesztettünk is, az a mi hibánk is volt, de mostantól nincs több naivitás és szégyenlősködés, addig küzdünk, amíg a demokraták lesznek többségben, folytatta.

A kihallgatásáról ő is elmondta, hogy panasszal élt a gyanúsítás ellen. Megígérte, hogy a kihallgatás szövegét és az arról készült videót is hamarosan közzéteszik, ahogy a technikai lehetőséget azt megengedik.

Az ügyészek szemébe néztem, és azt mondtam nekik: önök megszegték az esküjüket, mert elfogultsággal vádolhatók, és egy koncepciós eljárásban vesznek részt, mondta a volt miniszterelnök a tömegnek. Szégyelljék magukat, Gyurcsány állítása szerint ezt is megmondta az ügyészeknek.

Ők azt hiszik, engem vádolnak, de én vádolom őket azzal, hogy elárulják a legszentebb dolgot, Magyarország demokratikus talapzatát, folytatta beszédét. A sukorói beruházással kapcsolatos döntésről Gyurcsány megismételte: akkor követett volna el bűnt, ha nem ezt teszi. Végül azzal lelkesítette a tömeget, hogy neki még könnyű helyzete van, de segíteni kell azokon a százezreken, akik nem tudnak vagy nem mernek kiállni a jogaikért. A jobboldal szerinte arra tanította meg az embereket, hogy kussoljanak, és féljenek, ezt le kell győzni. Végül azt mondta: egyszer minden kormánynak letelik az ideje, ez fog történni ezzel a kormánnyal is, de nem lehet állandó revansvágyban élni, gyűlölet nélkül kell győzni. Nem a másik oldallal vagy Orbánnal szemben, hanem a saját nemzetünkkel szemben van adósságunk, búcsúzott.

A volt miniszterelnök néhány perccel egy óra előtt érkezett meg ügyvédje, Zamecsnik Péter kíséretében. Mosolyogva vágott át a tömegen, néhány emberrel kezet fogott, többen megveregették a vállát. Gyurcsány Ferencet elkísérte az édesanyja és felesége, Dobrev Klára is.

A közelben egy mobil színpadot állítottak fel, amelyen Gréczy Zsolt újságíró-blogger, a Demokratikus Charta alapítója előre bejelentette, hogy a tervek szerint Gyurcsány beszédet mond, ha kijön.

A tömeg folyamatosan hangos jelszavakat skandált ("Hajrá, Feri!" "Orbán, takarodj!" "Demokráciát!", "Le a diktatúrával!"), és feliratokat tartott a magasba ("Nem félünk!", "Veled is megtörténhet", "Feri, gyere vissza, szükség van rád!" "Megrendelt perek = megrendült rend").

A szimpátiatüntetést a Demokratikus Koalíció Platform szervezte, több szocialista parlamenti képviselő, köztük Kiss Péter, Hiller István, Kovács László és Lendvai Ildikó is megjelent, de Farkasházy Tivadart is lehetett látni.

Bár az elmúlt hetekben már az MSZP szakadásáról beszéltek, Mesterházy Attila pártelnök is elment a demonstrációra. Mesterházy újságíróknak elmondta: a kezdettől Gyurcsány mellett állt, amikor értesült az ellene folyó eljárásról. "Vannak belső vitáink, de ebben a helyzetben sokkal fontosabb a szolidaritás" – tette hozzá.

Az MSZP elnöke szerint egyértelmű, hogy koncepciós eljárásról van szó. "Ha ez az eljárás nem a jogállamiság keretei között zajlik, az MSZP nem felejt, el fogja számoltatni Polt Péter legfőbb ügyészt és mindenkit, aki ezért felelős" – mondta.

Két kisebb incidens is történt. A volt miniszterelnök érkezésekor lökdösődés alakult ki, miután egy fiatalember egy "Gyurcsány, így szeretünk" feliratú képet tartott fel, amelyen egy berácsozott portré volt látható. A Zichy és a Hajós utca sarkán egy második emeleti lakás erkélyén megjelent a Kossuth téri tüntetéseken ismertté vált Gonda László egy "Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc 2006-ért!" feliratú táblával. Ezt hangos nemtetszéssel fogadta a tömeg.

Délután egy órakor Miskolcon is demonstráció kezdődött Gyurcsány mellett. A rendezvényt az MSZP szervezte, több tucatnyian vettek rajta részt.

A gyanú szerint Gyurcsány 2008. május 21-én élt vissza hivatali hatalmával, amikor Bajnai Gordon társaságában Joav Blum és Fred H. Langhammer üzletemberekkel egyeztetett a kaszinóberuházásról, amit telekcserével valósítottak volna meg.

Gyurcsány tagadja, hogy bármilyen utasítást adott volna a telekcserére, amit az ügyészség egy azóta kifogásolt szakértői jelentés alapján talált gyanúsnak. A telekcsere értékarányosságát az eljárásban most újabb szakértő vizsgálja.

Rovatok