Hétfőig minden MSZP-snek nyilatkoznia kell, hogy megy, vagy marad. Úgy nem lehet együtt dolgozni, ha valaki olyanokat mond a pártról, mint Gyurcsány Ferenc tette azt az IndexVideó riportjában.
Az MSZP minden képviselője megkapott ma egy nyilatkozatot, melyben, ha aláírják, azt vállalják, hogy a továbbiakban is a frakció tagjai maradnak - jelentette be Mesterházy Attila frakcióvezető. A határidő a jövő hétfői frakcióülés, ha nem írják alá, az árulkodó lesz, mondta Mesterházy.
Az Index megpróbálta elérni a Demokratikus Koalíció Platform tagjait, hogy megkérdezze, mit válaszolnak Mesterházy levelére. Az eddigi válaszok:
Ficsor Ádám: Ahogy a nyilatkozat kísérőlevelében olvastam, a választ nem az Indexnek, hanem az MSZP-nek kell elküldenem. Ezt fogom tenni.
Vitányi Iván: Nem kaptam meg a levelet. Ha a kezembe kerül a nyilatkozat, meghozom a döntést és ezt közzé is teszem.
Gyurcsány Ferenc: Még hétfőn is tagja leszek az MSZP frakciójának. A frakció nincs veszélyben. 2014-től nem fogok helyet kérni ennek az MSZP-nek a frakciójában. (MTI)
A frakcióvezető szerint nem játék, ami az MSZP-ben zajlik, és most már döntésre kell jutni arról, mi lesz a folytatás. A látszatát is el akarja kerülni, hogy a szétválásban háttéralkuk és mutyik döntenének, azt akarja, hogy minden nyilvános legyen. Ő maga nem tartóztat senkit, és elfogadja azoknak a döntését is, akik másik frakcióban akarják folytatni.
Mesterházy szerint erre azért van szükség, mert folyik a találgatás a sajtóban, ki az a tíz képviselő, akiről Varjú László - a Gyurcsány-frakció új lehetséges tagja - a Magyar Rádióban beszélt, amikor azt mondta, meglesz a frakcióalakításhoz szükséges tíz képviselő. Ennek pedig véget kell vetni.
“Másfél évig csak nyeltem és kiálltam az egységért” - mondta Mesterházy, aki szerint ugyanakkor mások láthatóan hoztak egy döntést, hogy máshogy akarják folytatni.
Úgy ugyanis szerinte nem lehet együtt dolgozni, ha közben más vezetők szerint a szocialista párt olyan, mint a Dunai Vasmű, miközben a Fidesz olyan, mint az Apple. Ha valakinek ennyire rossz a képe a pártról, nem érdemes tovább nyűglődni - és itt jött a képbe az IndexVideó riportja.
Az idézet ugyanis Gyurcsány Ferenctől származik, aki így érzékeltette a különbséget a Káplár Sörözőben az összegyűlt fiataloknak. A hivatkozott riport:
Az Index szerdán igyekezett az összes MSZP-s frakciótagot megkérdezni arról, hogy mennének-e vagy maradnának, ha Gyurcsány Ferencék kiválnának a pártból vagy a frakcióból. Az összesen 58 fős frakcióból 54 embert sikerült megszólaltatni.
Közülük 25-en egyértelműen kijelentették, nem akarják elhagyni a pártot vagy a frakciót. A többiek nagyrészt nem kívántak nyilatkozni, vagy ingadozó álláspontot foglaltak el. Többen mondták azt, hogy nincs is igazán feszültség a pártban és csak a sajtó kelti a szakadásról szóló híreket.
Gyurcsány Ferenc platformjának megszólaltatott tagjai közül senki sem adott egyértelmű választ arra, hogy kilépne-e. (Akik kiválnak, fél évig függetlenek lesznek, utána alakíthatnak csak frakciót. Ehhez legalább tíz képviselőnek kell összeállni.) Közülük Varjú László annyit mondott, hogy Gyurcsány Ferencnek a párt megújítására tett javaslatait támogatja, nem a frakcióból való kiválást.
Az MSZP korábbi meghatározó tagjai, Lendvai Ildikó, Hiller István, Baja Ferenc vagy Kovács László egyértelműen úgy foglalt állás, hogy az MSZP-ben maradnak. Kovács László szerint ha szakadásra is kerül a sor, a két pártnak lesz a legnagyobb esélye 2014-ben a jelenlegi kormány leváltására. Többen ugyanakkor úgy nyilatkoztak, a szakadás rontja a baloldal esélyeit a következő választásokon.
Gyurcsány Ferenc csütörtök reggeli facebook-bejegyzésében is az esetleges pártszakadásról ír: „Lesz-e pártszakadás? – kérdezik unos-untalan, de mégis csak érthető módon újságírók, beszélgetős műsorba betelefonálók, boltban mellém sodródó emberek. Látszólag nem bonyolult kérdés. Egyetemi felvételi tesztekben eldöntendő kérdésnek hívják az ilyent, egyszerű a diák dolga, vagy az igen vagy a nem rubrikát kell beikszelni. Mi van ennél egyszerűbb?!”
A szöveg további részéből kiderül, hogy a válasz, amire most már Mesterházy Attila miatt is sürgősen válaszolni kell, cseppet sem egyszerű. A poszt így zárul: „Persze tudjuk, a szétválás kockázatos. Ezért kell megfontoltnak lenni. Azok leszünk.”