Index Vakbarát Hírportál

Kitört a Facebookról Orbán új ellenzéke

2011. november 1., kedd 08:04 | aznap frissítve

A Fidesz kétharmada és a gazdasági válság árnyékában pezsegni kezdett az élet a kormányellenes szervezetek körül: pártok alakulnak, tízezrek mennek utcára, érezhetően többről van már szó, mint dühös, de tétnélküli lájkolásokról a Facebookon. Egymillióan még nincsenek, de már a gyilkosos társasjáték módszereivel kell kiszűrni a beépülő ügynököket. Itt tart most az Egymillióan a sajtószabadságért-csoport, a 4K, a Szolidaritás és a Hallgatói Hálózat.

“Negyed óráig gondolkoztam a gép előtt, hogy milyen szám legyen a névben. A százezer olyan bénán hangzik, az egymillió meg persze szándékos fölélövés, de akkor is, legyen inkább egymillió, és megnyomtam a gombot" - emlékszik vissza Juhász Péter, hogy indította el a Facebookon az Egymillióan a magyar sajtószabadságért oldalt. Tíz hónappal később ezt a csoport hozta össze az utóbbi évek legnagyobb magyarországi tüntetését közel százezer résztvevővel, ami elől még a Fidesz is jobbnak látta kitérni.

Nem képviselnek senkit

Juhász Péter szerint szerint sokan, még a támogató közül is félreértik, mi ez a csoport és mire jó. “Mi nem képviselünk senkit. Azzal, hogy valaki belájkolt minket, nem hatalmazott fel semmivel” – mondja Juhász, aki korábban a Kendermag Egyesület legalizációs aktivistája volt, azóta a TASZ romaprogramjának munkatársa. A szervező szerint - aki eleinte nem is fedte fel magát a csoport élén - a csoport működése nem csak a tüntetésekről szól, alapvetően háromféle célja és haszna van. Az egyik, hogy aktivizálja az embereket, mindenki beleadja azt, amiben jó – ennek példája az internetet bejárt, egyeseket szíven találó, másokat őrületbe kergető tüntetődal, a Nem tetszik a rendszer, és annak klipje, amit gyakorlatilag ingyen, lelkesedésből dobtak össze.

A másik cél, hogy létrejöjjön egy alternatív nyilvánosság - ebben pedig valóban a Facebooknak van a legnagyobb szerepe. A Facebook-oldalt több mint kilencvenezren lájkolják, a blog posztjait Juhász szerint sokszor ötvenezren olvassák. Ezzel valóban sok embert érnek el, ezért most arra mennek rá, hogy saját tartalmat is előállítsanak. Az október 23-ai tüntetésen sajtóigazolványokat osztogattak a résztvevőknek, a távlati cél pedig az, hogy “ne legyen szükség közszolgálati médiára”, a csoport tagjai az ország minden részéről szállítsák a saját tudósításokat. A szervezők gyakran idézik az adatot, hogy a csoport indítása után három hét alatt hetvenezren csatlakoztak a Facebookon, ami igaz is, csakhogy ez a növekedés azóta közel sem folytatódott hasonló ütemben.

A vita a lényeg

Vagyis a kérdés most, hogyan lehet túllépni az eddig megszólított, főleg fiatal nagyvárosi rétegen. Juhász maga is elismeri, elsődleges, hogy bővítsék ezt a kört, meg akarnak jelenni az ország minden részén. Erre lehet jó szerinte a vasárnapi tüntetésen bedobott alternatív köztársasági elnök-választás is. A húzás elsőre az Indexnek sem tetszett túlzottan, de Juhász szerint ezt is félreértik - itt nem az a lényeg, hogy kit választanak meg, hanem a vita, a folyamat, amíg eljutnak odáig, és amelyben szerinte értelmes módon fognak emberek politikáról beszélgetni.

A civil aktivitás és az új nyilvánosság mellett a harmadik vállalt cél, hogy akár új pártok, új politikai elit is kitermelődjön ebből a közegből. “Mi nem törünk hatalomra, nem megyünk be a parlamentbe, sőt, azt se mondjuk meg, mi lenne a jó. Azt akarjuk, hogy elinduljon a vita, felvetődjenek témák, és ebből akár kitermelődhetnek új politikai szereplők, új politikai elit” - mondja Juhász. Ő maga nem is szeret kiállni a színpadra, sokkal inkább azt akarja üzenni a résztvevőnek, csinálják ők.

Onnantól kezdve, hogy valakik eldöntik, párttá alakulnak, Juhász szerint ugyanolyan kritikusan kezelik őket, mint bármilyen más pártot. Erre példa a Negyedik köztársaságért mozgalom, ami ezen a héten jelentette be párttá alakulását, így innentől kezdve ők nem is szerepelnek a rendezvényeiken.

A gyilkosozás segített

A nagypolitikával való kapcsolat egyébként is megkerülhetetlen kérdés. A téli, sajtószabadság melletti tüntetéseken még kifejezetten hangsúlyos üzenet volt, hogy semmilyen párt képviselője ne jelenjen meg – azóta ez finomodott, a pártok támogatóit már szeretettel várják, és csak a pártok közismert vezetőit “kérik annyi tapintatra”, hogy maradjanak távol az eseménytől. Bár azóta tudjuk, hogy Szíjjártó Péternek sem tetszik a rendszer, ez azért elsősorban nem rá vonatkozik, hanem Gyurcsány Ferencet próbálták így távol tartani.

A politika persze nem olyan, ami csak úgy távol maradna. Juhász azt mondja, a márciusi, harmincezres tüntetés után érezhető volt a megnövekedett érdeklődés a csoport tevékenysége körül, és, bár ezt bizonyítani lehetetlen, innentől érezhető volt, hogy próbálnak beépülni a csoport szervezői közé mindkét oldalról. Juhász ekkor olyan taktikát választott, amire azóta is büszke.

Fotó: Huszti István

“Mindig jó voltam gyilkosozásban, ezt a tapasztalatot használtam fel most is az ügynökök kiszűrésére” - mondja Juhász (a gyilkosozás az iskolai táborokban közösségi játék, ahol ki kell találni, ki a gyilkos a társaságból, aki esetleg nem járt volna ilyen táborokban, részletes szabályokat itt talál). “A március 15. után érkezettek közül sokan elkezdtek nagyon nyomulni, nagyon határozott elképzelésekkel, hogy mit kellene csinálni. Másoknak ez túl sok volt, és ezt látva nem erőltették elképzeléseiket, elkezdtek lemorzsolódni. Én a lemorzsolódókat kerestem meg egyesével, mert tudtam, hogy ők azok, akik tényleg azt szeretnék csinálni, amire ez a csoport létrejött. Ez nagyjából működött is.” Azóta együtt van egy nagyjából ötven fős szervező stáb, akik hetente egyszer találkoznak, és konszenzussal döntenek minden fontos kérdésben.

Akinek a legkevésbé tetszik a rendszer

Az ember, akinek az arcát a legtöbben ismerték meg a tüntetés miatt, biztosan Karsay Dorottya, a Nem tetszik a rendszer című dalt éneklő aktivista. A tüntetés óta naponta több interjút ad, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, ez az egész nem róla szól. “Nem azért keresnek az emberek, mert elénekeltem egy dalt, hanem azért, mert erős volt az üzenet” – mondja Karsay. Személyesen azóta csak pozitív visszajelzéseket kapott szereplése miatt, volt, aki azt mondta neki, miatta lett kedve tüntetni.

Karsay szerint nem tanultuk meg, hogy működik a civil aktivitás, hogyan kell kiállni egy ügyért, de azért mostanra valami fejlődés megfigyelhető. “Amikor elkezdtem az ELTÉ-re járni, még nem működött semmi. Mindenki ült magában, aztán hazament. Mi kezdtünk szervezkedni, megcsináltuk például az első Amnesty International csoportot az egyetemen. Most már azért jobb a helyzet, ott van például a Hallgatói Hálózat, a szegedi éhségsztrájk, lassan elindul valami.”

Arról pedig, hogy mi minden indul el lassan, a következő oldalon lesz szó.

4K: balról leutánozni a Jobbikot

Ezen a héten jelentette be a Negyedik Köztársaság-mozgalom (4K), hogy párttá alakulnak. Istvánffy András, a szervezet koordinátora az Indexnek azt mondta, már nyáron döntöttek erről, a kérdés csak az volt, mikor jelentik be. “Az MSZP kettészakadása aztán jó alkalmat teremtett a baloldal megújításához” - mondta Istvánffy.

A civil szervezetként indult, korábban flashmobokat, köztéri akciókat szervező 4K hangsúlyosan baloldali párt lesz, mely szerintük alternatívát jelent az elöregedett MSZP-vel szemben, de nem veszi el az LMP szavazóit sem, szerintük "zöld-liberális" pártra továbbra is szükség van. Bár a szervezet arról kapta a nevét, hogy szerintük a harmadik köztársaság megbukott, ezért negyedikre van szükség, megalakulásuk egyik hangsúlyos üzenete volt, hogy bármelyik baloldali erővel elképzelhetőnek tartják az együttműködését, tehát az MSZP-t vagy Gyurcsányt sem zárták ki a lehetőségek közül. Amikor arról kérdezzük Istvánffyt, a harmadik köztársaság bukásában nem játszott-e jelentős szerepet az MSZP is, azt mondja: “arról van szó, hogy a Fidesz leváltása érdekében működnénk együtt velük. Az MSZP elvesztette legitimitását, mint hiteles baloldali erő, de egy új köztársaság megalapításában megkerülhetetlen”.

De mit akar a 4K a politikában? Szervezzen illegális metrópartikat a kulturális minisztérium? Napirend előtti párnacsata a parlamentben?

“A párt programja még most alakul, decemberben lehet majd többet tudni róla, az alakuló kongresszus pedig jövő májusban lesz. A 4K-nak fontos lesz a tagság véleményének folyamatos becsatornázása, a programot pedig az élén álló politikusi réteg hajtja majd végre. Szerintük ettől lesz majd hatékonyabb, mint az LMP, ahol a túlságosan bázisdemokratikus működés miatt nem tudnak határozott és egységes irányokat megszabni.

Azt, hogy a 4K-nál mik lesznek ezek az irányok, Istvánffy egyelőre nem tudta megmondani. Biztosan hangsúlyos téma lesz a fiatalok helyzete, szerinte arra, hogy a mai pályakezdőknek sokkal nehezebb helyzetük van, mint az előző generációnak, kollektív strukturális választ kell adni. Fontos téma lesz a munkavállalói jogok kérdése is

Többek között ezektől a kérdésektől reméli a 4K, hogy elkerüli az LMP hibáját, és túl tud lépni a nagyvárosi fiatalokon, másokat is meg tud szólítani. Ezen a téren Istvánffy inkább a Jobbikot tarja jó példának, ami szintén Budapestről indulva még a kistelepülésekre is el tudott jutni - igaz, egészen másféle üzenettel. “A Jobbik és az LMP sikere mutatja, hogy egy fiatal párt a fennálló elittel szembeni üzenetekkel be tud jutni a parlamentbe. Erős baloldali programmal meg lehet szólítani annyi embert, hogy abból meglegyen a bejutás” - mondja. A munkának a nehezebb része viszont most kezdődik, ezt ők is elismerik. “Össze lehet még hozni akárhány demonstrációt, de abból nem lesz helyi szervezet Kaposváron. A pártépítés most kezdődik."

Szolidaritás: megfér a munkáspártos zászló mellett a turul

Felmerült a D-Day tüntetésen megalakult Szolidaritással kapcsolatban is, hogy párttá alakul – erről azonban Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetője azt mondta, soha nem fog megtörténni. “Azt viszont nem mondjuk, hogy soha nem állunk be semmilyen politikai erő mögé, vagy, ha a tagság úgy dönt, nem válik ki a Szolidaritásból egy párt” – mondta Árok, de szerinte a mozgalom ebben az esetben is külön működne tovább.

Árok szerint a szakszervezetek közül is többen félreértették, amikor az október elsejei tüntetésen bejelentették a mozgalom megalakulását (úgy, hogy erről előzetesen szinte senki más nem tudott). “Nem arról van szó, hogy ezzel kihúzzuk alóluk a szőnyeget. Egy olyan szervezetet akartunk, ami hatékonyan tud reagálni a jogszabályváltozásokra, mert a szakszervezetek mechanizmusa olyan lassú, hogy sokszor mire összehoznának egy demonstrációt, már el is fogadták a törvényt” - mondta Árok.

A Szolidaritásból senki nem beszélt az október 23-i rendezvényen, de sok tagjuk jelen volt a tüntetésen. Árok szerint jó, hogy ilyen sokan voltak, de szerinte kicsit súlytalan volt a rendezvény, legalább valami komoly bejelentést várt volna, ha már összejöttek ennyien. Ő aztán igazán mondhatja, májusban ő és Kónya Péter vezették az utóbbi idők legütősebb tüntetéseit a rendvédelmi dolgozókkal. “Az egy teljesen más, homogén közeg volt. Magyarországon szokatlan még ez, de nyugaton teljesen természetes, ha ilyen egy szakszervezeti tüntetés. A civilekkel együtt ezt nyilván nem így csináljuk, de akkor is vannak olyan közös célok, amelyek mentén össze tudunk fogni” – mondja. Szerinte a Szolidaritásban éppen az a jó, hogy elfér egymás mellett a munkáspártos zászló és a turul, mert “nincs jobb- és baloldali munka törvénykönyve”, az mindenkire ugyanúgy vonatkozik. Árok szerint, bár tavasz óta békések voltak a demonstrációik, jövőre olyan szintet érhet el a kormánnyal szembeni elégedetlenség, hogy “átcsaphat a hullám”.

Hallgatói Hálózat: az egyetemeket védik

Az október 23-án szerepet kapó szervezetek közül az intézményes keretektől és a nagypolitikától legtávolabb a Hallgatói Hálózat nevű csoport áll, közben mégis ők kerültek legközelebb hozzá. Az október elsejei tüntetésen beszédet mondó Polgár Dóra a szervezet meghatározó arcaként jelent meg a sajtóban, egészen addig, míg a szervezet ki nem adott egy közleményt, hogy elhatárolódnak tőle, mert a pártpolitikát választotta, Polgár pedig néhány nappal később pedig már a Gyurcsány Ferencet támogató Újkorcsoportban jelent meg. A Hallgatói Hálózat szóvivője, Horváth Bence annyit mondott, sajnálják Polgár távozását, de lezártnak tekintik az ügyet.

A Hallgatói Hálózat volt az egyetlen szervezet, ami az október elsejei és 23-i tüntetésen is beszélhetett, ami azért is érdekes, mert neve ellenére kis szervezetről van, hat-nyolc szervezővel és nyolcvanfős levelezőlistával. Igaz, azért úgy tervezik, nem ez lesz a végállomás

A szervezet eredetileg a felsőoktatási törvény módosítása miatt alakult, mert szerintük az csak költségvetési szempontokat vesz figyelembe és tovább rombolja a felsőoktatást. Azóta viszont már bővíteni akarják a témák körét.

“Elsősorban előadásokat, workshopokat szeretnénk szervezni a felsőoktatás, a generáció, a politikai aktivitás és passzivitás témájában” - mondta Horváth. Ez egészen úgy hangzik, mint amit a 4K mond, a Hallgatói Hálózat azonban nem tervez egyelőre semmilyen politikai együttműködést.

“A frissen alakuló pártokat kíváncsian figyeljük, de alapvetően nem tervezünk együttműködést velük, kitűzött céljaink alapján erre nincs is szükségünk” - mondta Horváth. Szervezetileg a HÖOK tüntetésén sem vettek részt, mert, bár a célokkal egyetértenek, erős kétségeik vannak arról, a HÖOK milyen tényleges változásokat érhet el.

A hallgatóknak azonban - bár nem konkrétan a Hallgatói Hálózatnak, hanem az ahhoz közeli Helyzet van!-nak pedig nagy szerepe van abban, hogy a civil ellenállás idáig fejlődött. Juhász Péter azt mondta, a Facebook-csoport létrehozásához a Helyzet van! tavaly decemberi, médiatörvény elleni tüntetése adta az ihletet. “Sokan mondták akkor, hogy jó volt, de olyan kevesen voltak. Ekkora ugrott be, hogy meg kell ezt csinálni.” És aztán leült, gondolkodott negyed órát, és beírta, hogy akkor legyen egymillió.

Rovatok