Befejeződött a nyomozás, vádat emeltek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Dél-Dunántúli Régiójának volt vezetője ellen folytatólagosan elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntette, 15 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette, valamint más köztörvényi és katonai bűncselekmények elkövetése miatt, tájékoztatott a nyomozást lefolytató Kaposvári Katonai Ügyészség.
Bögöly Gyula, az ügyészség sajtószóvivője közleményében azt írta, hogy a rendőr alezredes elleni vádiratot a Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsához nyújtották be.
V. Csaba régiós vezető szolgálati viszonyát - fegyelmi eljárás megindítása és büntetőfeljelentés megtétele mellett - idén januárban az NNI igazgatója függesztette fel. Az akkor minősített - leggyakrabban államtitokkal kapcsolatban elrendelt - eljárás keretében megindított, majd többször meghosszabbított nyomozás során az alezredest gyanúsítottként először júliusban hallgatták ki.
Bögöly Gyula korábban azt mondta, nem adhat felvilágosítást arról, pontosan mivel gyanúsítják a volt vezetőt,a gyanúsításra vonatkozó információkat ugyanis 40 évre titkosították.