Index Vakbarát Hírportál

Egy sértett MSZP-s feljelentette fel Szanyi Tibort

2011. november 25., péntek 06:55

Az MSZP egyik tagja fordult a párt etikai és egyeztető bizottságához, hogy rendszabályozza meg Szanyi Tibort az egyik facebookos bejegyzése miatt. A testület felhívta a képviselő figyelmét: internetes levelezésében fokozottan ügyeljen arra, hogy ne sértsen meg másokat - írta a Népszabadság pénteken.

ANépszabadság pénteki cikkében azt írta, Szanyi már korábban is több vitát váltott ki a közösségi oldalakon tett bejegyzéseivel, vagy azok kommentelésével. Nagy visszhangja volt, amikor nyáron Mussolini retorikájához hasonlította az Orbán-kabinet kommunikációját, most viszont saját pártján belül is sikerült többek nemtetszését kiváltani.

Simon Gábor, az etikai bizottság elnöke a lapnak azt mondta: egy MSZP-tag azt kifogásolta, hogy Szanyi Tibor megsértette egy internetes bejegyzésében.

A testület a beadvány alapján nem indított fegyelmi eljárást, de írásban hívta fel a képviselő figyelmét, hogy ne sértsen meg másokat e fórumokon, és "alapot se adjon arra, hogy mások megsértve érezhessék magukat".

Szanyi Tibor a Népszabadság megkeresésére úgy kommentálta az esetet, hogy sokak szerint a politikusokat korlátlanul lehet gyalázni, de ha egy politikus visszaszól, akkor "máris mindenki szíven szúrja magát ijedtében".

Rovatok