Tagadta bűnösségét Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester az ellene és tizenhárom társa ellen a Fővárosi Bíróságon (FB) indult büntetőperben. Verók István kijelentette, hogy jogsértést nem követett el, a vád megalapozatlan, az pedig sajnálatos mérföldkő a magyar igazságszolgáltatás történetében, hogy a kollektív bűnösség elvét próbálják alkalmazni képviselőkre a leadott szavazataik miatt.
A vádlottak között van tizenkét volt MSZP-s, illetve SZDSZ-es önkormányzati képviselő, így például Fürst György volt alpolgármester, Kékesi Tibor volt szocialista országgyűlési képviselő és a bűnsegédi magatartással vádolt egykori kerületi aljegyző.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják őket. Az ügyészség szerint az Andrássy út 47. szám alatti műemlék épületet az önkormányzat a rendszerváltás után társasházzá alakítatta, és értékesíteni akarta, ám ehhez akkor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem járult hozzá.
Az önkormányzat 2003-ban újra megpróbálta eladni az épületet, és a reálisnál sokkal alacsonyabb lakott, illetve beköltözhető ingatlanértékekkel kalkulált. A vételi ajánlatok közül pedig Fürst György másodrendű vádlott – az önkormányzat akkori vagyonügyekért felelős alpolgármestere – csak a Terézváros számára hátrányosabbat továbbította az önkormányzat tulajdonosi osztályához. Mégpedig azzal a szóbeli instrukcióval, hogy az ajánlattevő cég kérelmében foglalt feltételek szerint, versenytárgyalás mellőzésével dolgozzanak tovább, holott – az ügyészség szerint – az alpolgármester tudta, hogy a vételárként felajánlott összeg, és az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése jogszabályellenes. Az önkormányzatnál volt is olyan főosztályvezető, aki nem volt hajlandó aláírni az ingatlan elidegenítésére vonatkozó javaslatot.
A képviselő-testület azonban 2004 nyarán Verók István és tucatnyi vádlott-társának szavazatával elfogadta az előterjesztést, és úgy rendelkezett, hogy a versenytárgyalástól eltekint, és az ingatlant elidegeníti az ajánlattevő kft.-nek.
A vádlottak az ingatlan társasházi jogi jellegét megszüntették, és felhatalmazták a polgármestert arra, hogy megkösse az adásvételi szerződést, valamint a bérlők bérleti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló megállapodásokat. A 2004 őszén létrejött adásvételi szerződést Terézváros részéről Verók István szocialista polgármester írta alá.
Mindezzel az ügyészség szerint a vádlottak megszegték vagyonkezelői kötelezettségüket és a rendeltetésszerű gazdálkodás szabályait, és úgy értékesítették az Andrássy út 47. szám alatti önkormányzati ingatlant, hogy azzal Terézvárosnak legalább 128 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
Az elsőrendű vádlott a tárgyaláson a vádbeli cselekmények előzményeiről szólva elmondta: a rendszerváltás után az állam átadta az önkormányzatoknak az ingatlanokat, így került Terézvároshoz 1993-ban 70 műemléképület, ebből 38 az Andrássy úton. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal ugyanakkor előírta, hogy három éven belül el kell végezni az állagmegóvási munkálatokat, tíz éven belül pedig a műemlékvédelmi felújítást, amelyek összköltsége a kerületben több tízmilliárd forint lett volna. Erre viszont az önkormányzatnak nem volt pénze. Ráadásul a hivatal már korábban műemlékvédelmi megfontolásokból megtiltotta, hogy az ingatlanban lévő 18 lakást, illetve 12 nem lakáscélú helyiséget egyenként értékesítsék.
Verók elmondta, hogy az ő 2002-es polgármesterré választásáig a műemlékvédelmi feladatokat nem végezték el, így mint a városrész első embere, személy szerint másfél milliós bírságoló határozatot kapott a műemlékvédelmi hivataltól 2003-ban, ugyanakkor a terézvárosi önkormányzatot 3 milliárdos hiánnyal, illetve 6 milliárdos igazolt és 4 milliárdnyi közvetett vagyonvesztéssel vette át az előző vezetéstől.
A volt szocialista politikus elmondta, hogy mindeközben hiába próbáltak az EU-tól, mint csatlakozás előtt álló ország egyik önkormányzata, illetve az Andrássy út világörökséggé nyilvánítása kapcsán az UNESCO-tól, az ENSZ szakosított szervezetétől, valamint a fővárosi önkormányzattól pénzt szerezni műemlékvédelemre. A számos sikertelen próbálkozás után következett az ingatlanok értékesítése. Előbb itt is azzal próbálkoztak, hogy csupán a tetőtereket adják el, és a befolyt összegből végzik el a szükséges felújításokat, ám erre a műemlékvédelmi hivatal csak úgy adott engedélyt, ha a tetőtéri lakások nem az utcára néznek, így viszont nem találtak befektetőt.