A legfőbb ügyész nem csak a kiemelt, hanem valamennyi ügyben maga dönt, hogy az ügyészség melyik – az illetékessel azonos hatáskörű – bíróságon emeljen vádat. A hatáskörbővítés az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvány legfontosabb eleme. A kedd esti indítványt az alkotmányügyi bizottság nevében Salamon László elnök jegyzi.

A javaslat másik eleme, hogy az Országos Bírói Hivatal elnöke (a tegnap megválasztott Handó Tünde) bármely ügy tárgyalására az illetékes bíróságtól eltérő, de azonos hatáskörű bíróságot jelölhet ki. A két változás együtt azt jelenti, hogy Polt Péter teljesen szabadon dönthet a vádemelés helyéről, de Handó Tünde, ha akarja, ezt felülbírálhatja.

A javaslat szerint a változásokra az Alaptörvény  XXVIII . cikkének (1) bekezdésében biztosított, ésszerű határidőn belüli bírói döntéshez való alapjog érvényesülése érdekében van szükség. Tegnapi megválasztása után Handó Tünde is arról beszélt, hogy egyik legfontosabb feladatának a bíróságok arányosabb ügyterhelésének biztosítását tekinti, mert a bírókra jutó ügyek száma és a várakozási idő tekintetében óriási különbségek vannak például a fővárosi és egyes megyei bíróságok között.

A módosító javaslat mindkét, az eljárások gyorsítása érdekében szükségesnek tartott változást addig tartaná hatályban, "amíg a bíróságok kiegyensúlyozott ügyterhelése nem valósul meg". Arra azonban nem tér ki a szöveg, hogy ezt pontosan milyen feltételek teljesülése esetén látja biztosítottnak. Így viszont, ha a javaslatot elfogadja a Parlament, a kibővített hatáskör nem átmenetileg, hanem egy újabb törvényi rendelkezés elfogadásáig marad hatályban.

Elfogadása előtt az ügyészségi törvény különböző verzióiban többször is felmerült, hogy Polt a bírósági vezetők és a civil szervezetek által is bírált új jogkörét, mely szerint kiemelt ügyekben az illetékestől eltérő bíróságon emeltethet vádat, valamennyi büntetőügyre kiterjesszék. Az ügyészségről szóló törvényből végül ez kimaradt, Salamonék javaslata most mégis a kibővített javaslatot foglalná törvénybe. Arra viszont nincs magyarázat, hogy miért nem az ügyészségről szóló új sarkalatos törvényt módosítják.

Az ügyek átszignálása kevésbé leterhelt bíróságokra valóban gyorsíthatja az ítélkezést, azonban az ügyészségi törvény elfogadásakor megfogalmazott kritikák szerint ennek az lenne a módja, hogy a bírósági igazgatás keretén belül, az ügyek beérkezési sorrendje szerint, valamiféle automatizmus keretében jelölnék ki az eljáró bíróságot. A legfőbb ügyész semmivel sem indokolható bevonása viszont erősíti annak lehetőségét, hogy adott esetben olyan bíróságon emeljen vádat, ahol a kiemelt ügyekben kevésbé tapasztalt bírók miatt gördülékenyebb büntetőeljárásban reménykedik.

A büntetőeljárások többségét kitevő kisebb súlyú ügyek áthelyezésekor ezeken túl az okozhat problémát, hogy az utazások miatt megnő a perköltség, amit a büntetőperek túlnyomó többségében elítélt vádlottnak magának kell megtérítenie. Az is előfordulhat, hogy egy kisebb ügy vádlottja nem tud elutazni a tárgyalásra, mert esetleg nincs rá pénze. Ilyenkor jön az elnapolás, az előzetes letartóztatás, a rendőrrel történő elővezetés: ezek mind lassítják az eljárást, és növelik az állam költségeit, vagyis épp a Salamonék által kívánttal ellentétes hatást fejtenek ki.