Index Vakbarát Hírportál

Bajnai Gordon váltást követel

2012. január 9., hétfő 17:14

Bajnai Gordon volt miniszterelnök távozása óta először foglalt élesen állást belpolitikai ügyekben. A Haza és Haladás nevű közalapítványának blogján élesen támadja a kormányt, és elemzi az ellenzék megszervezésének lehetőségeit.

Arra nem utal, hogy ő személy szerint akar-e indulni a következő választáson, de leírja, hogy aki indulni akar, annak mit kell tudnia.

Köztársaság, kiegyezés, kilábalás – Vízkeresztkor Magyarországról című, 32500 karakteres írása egy Kispál és a Borz idézettel kezdődik, de aztán nagyon komolyra vált.

Kompország horgonyt húz

Megértően kritikus a 2010 előtti kormányokkal szemben, de a legkevésbé sem türelmes a mostanival. Bajnai korábbi, ritka megszólalásai ebben a ciklusban inkább távolságtartóan kritikusak voltak, most azonban úgy látszik, hogy nem ad több esélyt Orbán Viktornak.

Elkezdett arról írni, miért és hogyan kellene leváltani a kormányt. E kissé bonyolult képpel zárja például bevezetőjét: „Az erőszakos hatalomvágynak, a gazdasági hozzá nem értésnek és a cinikus társadalomszemléletnek olyan sajátos kormányzati ötvözete alakult ki Magyarországon, amelynek eredményeként Ady és mindannyiunk kompországa most ismét felhúzza az – évtizedek tévútjai után éppen csak kivetett – horgonyt, és megint elhagyja a nyugati partot.”

Csigolyánként törték a demokrácia gerincét

Bajnai szerint komoly sérelmet szenvedett a demokrácia Magyarországon, „módszeresen, csigolyánként törték el a magyar demokrácia gerincét” – fogalmaz. Szerinte a kormányzati kinevezések és az új választási törvény – pláne ha tényleg bevezetik az előzetes regisztrációt a szavazóknak – eleve megnehezíti a kormányváltás lehetőségét. Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a látszatdemokráciákban a hatalomnak extra erőforrásokra van szüksége (például olajra), de Magyarországon nincs ilyen. Szerinte az orbáni rendszer közkatonái lassan megbénítják a kormányzást, mert meg fognak ijedni, hogy egyszer baj lehet a törvénysértő utasítások végrehajtásából.

2008-ban is jobb volt

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját teljesen inkompetensnek látja. Bajnai szerint a kormány alapvetően a gazdagoknak akart kedvezni, de a szocialistáktól átpártolt szavazók kegyét is keresve eleve teljesíthetetlen ígéretekkel indult a kormányzásnak. Ennek a vége a teljes összeomlás lett, a befektetőket elijesztették, a bankok nem adnak hitelt, a forint és a csődkockázat csúcson van, 2008-ban is jobb volt a helyzet. "Magyarország ma minden objektív mutató szerint súlyosabb helyzetben van, mint a 2008-as válság kitörését követő első hullámban. Csak emlékeztetőül: a forint árfolyama, az államadósság, az országkockázati mutató és a forintkötvények reálhozama mind az elmúlt 20 év legrosszabb szintjén állnak, negatív rekordokat döntenek."

Két vég

Bajnai arra figyelmeztet, hogy a kormány előtt két választás van: teljes hátraarc és az IMF diktátumok vállalása, ami politikai öngyilkosság; vagy pedig jön az államcsőd, ami szintén politikai öngyilkosság. Reméli, hogy az előbbit választja a kormány.

Hosszan foglalkozik azzal, hogy mindkét politikai oldal 2002 óta az inaktívok kegyét keresve nem engedte erősödni az ország versenyképességét. A cigányság integrációja szerinte az egyik legégetőbb probléma, amit senki sem tudott eddig megoldani, és a mostani oktatási és foglalkoztatási politika csak ront a helyzeten.

Foglalkozik Magyarország nemzetközi elszigetelődésével, és jelzi, hogy most nem lenne segítség sehonnan sem, ha a határon túli magyarokat sérelem érné.

Az új ellenzék lehetőségei

„Szétvert demokrácia, államcsőd felé sodródó gazdaság, szétszakadó társadalom és Európából kifelé haladó Magyarország – ez másfél év kormányzásának elborzasztó mérlege. A pályát, amelyen Magyarország halad, radikális irányváltással módosítani kell. Késlekedés nélkül” – írja, majd végigveszi a váltás lehetőségeit.

Bajnai szerint aki új párttal próbálkozik, annak rengeteget kell szerveznie, és leginkább menedzsment-kérdés egy új erő összehozása, ami képes lehet megszólítani a most többségben lévő bizonytalanokat.

Foglalkozik a már létező ellenzéki erők összefogásával is, ám itt sok kockázatot lát, hiszen versenytársakról van szó, akik a megegyezés pillanatáig abban érdekeltek, hogy saját pozícióikat a másik rovására erősítsék.

Bajnai szerint akkor lesz értelme kormányváltásnak, ha az új kormány nem számonkéréssel, hanem építkezéssel foglalkozik majd. Leírja, hogy milyennek kell lennie az új erőnek, majd jelzi, hogy csak az lehet esélyes, aki ezt érti.

Rovatok