Index Vakbarát Hírportál

A személyesség hiánya Schmitt bírálójának is feltűnt

2012. január 13., péntek 13:42

A köztársasági elnök doktori dolgozatának már a tartalomjegyzékébe is helyesírási hibák csúsztak, és Schmitt Pál helytelenül írta az utolsó mondat legutolsó szavát is. Az opponensek bár summa cum laude minősítést javasoltak, nem hagyták szó nélkül a források megjelölésének hiányát, a pongyolaságot. Egyikük fájlalta azt is, hogy a dolgozatban kevés a személyes megnyilvánulás. A magyar és a külföldi sajtó is élénken érdeklődik a köztársasági elnök kisdoktori disszertációja iránt.

Szerdán a hvg.hu-n jelent meg a hír, hogy Schmitt Pál egy bolgár sportdiplomata kisdoktori disszertációját plagizálhatta, amikor 1992-ben megírta a saját dolgozatát az akkori Testnevelési Egyetemen, ami azóta beleolvadt a Semmelweis Egyetembe. A cikk szerint a disszertáció 215 oldalából kb. 180 megegyezik Nyikolaj Georgiev dolgozatával. A legszembetűnőbb egyezés az, hogy a két írásnak hasonló a struktúrája.

Később egy interjút is közöltek a 2005-ben elhunyt Georgiev lányával, aki azt mondta, kizártnak tartja, hogy az apja társszerzőként dolgozott volna Schmitt Pállal úgy, hogy nem tünteti fel a nevét a munkáiban.

Gavra Gábor, a hvg.hu főszerkesztője elárulta, az első cikk szerzője egy külsős szabadúszó volt, aki április óta dolgozott az ügyön. Gavra szerint az keltette fel a cikk írójának érdeklődését, hogy Schmitt Pál azt írta, filozófiatörténetből doktorált, aminek – mivel furcsának találták, hogy ilyen témából az akkori Testnevelési Egyetemen lehetett kisdoktori disszertációt írni – utánajártak, és kiderítették, hogy elméletileg sem illeszkedhetett a témába a dolgozat – mondta Gavra az ATV interjújában, aki azt is elárulta, a cikk szerzője a portál egyik törzskommentelője volt.

Amikor megtalálták a dokumentumot, különös nyelvtani fordulatokat fedeztek fel benne, és egyes mondatokat magyartalannak találtak. Ezután kezdtek el nyomozni, és így jutottak el Nyikolaj Georgiev bolgár sportdiplomata disszertációjához.

Kertész Istvánt is megszólaltatták, aki Schmitt Pál Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című dolgozatának egyik elbírálója volt, és azt mondta, értékes, fontos alkotásnak találta, bár formai kifogásai voltak. Ezzel együtt nem látta úgy, hogy a mű Georgiev Az olimpiai játékok programjának elemzése című disszertációjának lenyúlása lett volna - írta meg a hvg.hu.

Kis bizonytalanság

Az Index pénteken elolvashatta az egyetemi könyvtárban Kertész 7 oldalas véleményét, melynek dátuma 1992. június 7. Formai kifogásai valóban akadtak, megemlítette a viszonylag sok gépelési hibát, és azt is, hogy „nehezíti a megértést a tömörítés miatt néha előforduló pongyola megfogalmazás.” Érdekesebb aggályai is voltak.

„… a szöveges anyagot a disszertáció vizsgálódásaiból levont következtetések szikár összefoglalása követi. Itt a szerző több, a program további fejlődése szempontjából megszívlelendő javaslatot ír le. Sajnálatos, hogy nem tűnik ki világosan, vajon saját egyéni elképzeléseiről van-e szó, és ha igen, akkor ezek mennyiben állnak összhangban a NOB terveivel, vagy csupán a NOB elképzeléseit, esetleg a tagok többségének véleményét ecseteli. E kis bizonytalanság nem csorbítja azonban a megfogalmazott javaslatok időszerűségét és megszívlelendő voltát” – írta Kertész.

Megjegyezte továbbá, hogy „a dolgozatban sajnálatosan kevés a személyes megnyilvánulás.” Nem hagyta szó nélkül a hivatkozások hiányát sem. „Egy ilyen terjedelmes anyaggyűjtés esetében elvárható, hogy a szerző pontosan feltünteti adatai lelőhelyét. A megnevezett szakirodalom alapján aligha lehetett volna a sportágak ilyen részletes programelemzését elvégezni. A jegyzetanyagban vagy egy külön függelékben hivatkozni kellett volna a hivatkozott kongresszusok, ülésszakok jegyzőkönyveire, egyéb adalékaira. Ez egyébként minimális követelmény egy tudományos igényű írás esetében” – fogalmazott. Ennek ellenére bírálata végén summa cum laude minősítést javasolt.

Helyesírási hibák a bírálatban is

A másik bírálaton 1992. június 10-i dátum szerepel. Takács Ferenc 6 oldalas véleményében éppúgy akadnak helyesírási hibák, mint magában Schmitt dolgozatában. Takács is hajlamos felcserélni rövid és hosszú magánhangzókat, becsúszott vesszőhiba is. Ő sem hagyta szó nélkül a dolgozat hiányosságait. „A doktori értekezés tartalmaz néhány – a megértést és a tartalmi kifejtést nem befolyásoló – formai hiányosságot (terminológiai pontatlanságok, forrásanyagok pontos megjelölése, az irodalmi apparátus korrekt rendszerezése, gépelési hibák, stb). Ezek kijavítása – különösen publikálás esetén – feltétlenül kívánatos lenne, és növelné a tanulmány értékét” – írta.

A köztársasági elnök dolgozatát elbírálók és azt jelesre értékelők akkoriban a Schmitt Pál által vezetett MOB által létrehozott szervezetnek voltak a tagjai. A szervezet az olimpiai múlt gondozásáért felelt, amit ráadásul 1990-ig Schmitt vezetett - számolt be az Origo. A Jobbklikk Fidesz-közeli véleményportál Schmitt Pált haladéktalanul lemondásra szólította fel.

Az egyetemi könyvtárban belenézhettünk magába a Schmitt-dolgozatba is. Már a dolgozat elején álló tartalomjegyzékbe is becsúszott néhány helyesírási hiba, például a labdarúgás szó rövid u-val szerepel, míg a revíziója szó rövid i-vel. A dolgozat utolsó mondatának utolsó szava is hibás. A mondat úgy szól: „Hogy a NOB betölthesse a közel 100 éve vállalt nemes küldetését.” A küldetés szót hosszú ű-vel írta Schmitt.

Bolgár visszhang

A Bolgár Nemzeti Televízió bemutatott egy riportot, amiben Gavra Gábor főszerkesztője nyilatkozott arról, hogy a forrásuk névtelenséget kért, és kilenc hónapig dolgoztak az ügyön, alaposan összehasonlítva a két dolgozatot. Megírták, hogy az 1987-ben elkészült francia nyelvű kisdoktori disszertációt öt évvel később plagizálhatta Schmitt Pál.

A Sofia News Agency arról írt, hogy Schmitt Pál tagadja az őt ért vádakat. A Focus angol nyelvű bolgár hírügynökség is leközölte a történetet.

Nyugati sajtó

A német nyelvű sajtóban a Süddeutsche számolt be a plágiumbotrányról, de a Stern és DerFinanzer gazdasági lap is lehozta a hírt, akárcsak a Wiwo, az RP Online. A Focus Online "Magyarországnak is van egy Guttenbergje" címmel jelentette meg a hírt, és az NZZ online svájci lap is megírta, hogy plágiummal gyanúsítják a köztársasági elnököt.

Az Irish Times arról számolt be, hogy Schmitt Pál tagadja a vádakat. A Yahoo Newson is megjelent az AFP-től átvett hír. Az iafrica.com szintén hírül adta.

Rovatok