Szerda reggeli rádióinterjújában Schmitt Pál államfő az őt ért plágiumvádakról azt mondta: doktori disszertációja „törzsadatokra" épül, amelyek bárhol fellelhetők, a kérdés szerinte csak az, ki milyen következtetést von le a tényanyagból. Ez a védekezés több szempontból is vitatható. A legnagyobb probléma, hogy Az újkori olimpiák programjának elemzése című munka következtetéseinek egy része sem tűnik saját szellemi termékének.

A 214 oldalas kisdoktori disszertáció vége felé, a 211. oldalon található az egyoldalas Következtetések című fejezet. A HVG korábban közzétett szövegösszehasonlításából látszik, hogy nemcsak az úgynevezett „törzsadatok" nagy része, de Schmitt pontokba szedett következtetései is teljesen azonosak, sőt még szóhasználatukban is egyeznek a bolgár Georgij Nikolaj Georgiev 1987-ben írt, Az olimpiai játékok programjának elemzése című 465 oldalas tanulmányának Conclusion című fejezetével.

Az igazsághoz tartozik, hogy Schmitt nemcsak ebben a fejezetben foglalkozott következtetésekkel. A dolgozat zárófejezete, a Jövő olimpiai programja is tekinthető annak, amely három oldalt foglal el. Ebben Schmitt Pál egyebek mellett arról ír, hogy a technika és a tudomány fejlődésével új sportok kialakulása várható, de az olimpiákon nem lenne érdemes olyan sportágakat bevezetni, amelyekben a versenyző „mechanikus vagy motorizált eszközzel" versenyez, mert különben nem az emberi kvalitások döntenék el a versenyt. Schmitt itt ír arról is, hogy a jövőben az olimpiai programba kerülés egyik kiemelt kritériuma lesz a nők részvétele, és hatással lesz az olimpiai programra a tévé, előnyre tesznek szert a tévés közvetítésre alkalmas sportágak. Hatással lesz az olimpiákra a dopping elleni folyamatos küzdelem is - amelyik sportág nem tudja biztosítani a tisztaságot, lekerülhet a programról.

Rádióinterjújában Schmitt Pál azzal érvelt, hogy az olimpiai sportágak történetének ismertetésén kívül értekezésében 30-35 oldalon elemezett és vont le következtetéseket. Mint mondta, Magyarországon még nem összegezték, mi veszélyezteti a magyar sikersportokat, hogyan lehet őket az olimpia programján tartani. Az elnök leszögezte: lehetett új tudományos eredményekre jutni az újkori olimpiai játékok programjának elemzésével, hiszen akkoriban egyre nőtt a televízió befolyásoló szerepe, nagyon erősen megjelent a sporttudomány, a dopping, a sport „elüzletiesedése".

A disszertáció 214 oldalának nagy részét, mintegy 180 oldalt azonban az egyes sportágakról szóló alfejezetek teszik ki, melyek leginkább lexikonszócikkekhez hasonlítanak. A dolgozat rövid, száraz áttekintetést ad az adott sportág történetéről, sok évszámmal. Leírja, melyik olimpia programjában szerepelt először, az egyes NOB-üléseken milyen döntések születtek vele kapcsolatban, a játékokon hogyan alakult a részvétel. A hvg.hu által közölt részletek alapján látható, hogy a dolgozatnak ez a része szinte teljesen a bolgár szerző tanulmányából származik. Schmitt Pál vagy szó szerint, vagy némileg módosítva vett át hosszú mondatokat, bekezdéseket saját munkájába. A dolgozatba az Index munkatársa is beletekintett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának könyvtárában. A szövegben egyetlen utalást sem találtunk arra, hogy az átvett részek Nikolaj Georgievtől származnak. A szerzőt és munkáját csak a 21 tételből álló Felhasznált irodalom első helyén tünteti fel.

Ha Schmitt Pál valamennyi következtetése is a sajátja lenne, a dolgozat felépítése akkor is aránytalan lenne. Nem szerencsés, ha egy doktori disszertáció döntő részét a már korábban is ismert tényanyag összefoglalása adja, és kevés saját kutatást és következtetést tartalmaz, mondták az Index által megkérdezett egyetemi oktatók és kutatók. Olyanokat kerestünk meg, akik doktori értekezések bírálatával, véleményezésével is foglalkoznak – főként a történettudományok területén. Nyilatkozóink előrebocsátották, hogy nem ismerik Schmitt Pál disszertációját, így arról nem is kívántak véleményt formálni, csak általánosságban beszéltek a követelményekről.

Az ELTE egyik oktatója kérdésünkre azt mondta: ma is akár intézményenként változnak a követelmények egy-egy doktori disszertációval szemben, de abban nem lehet különbség, hogy minden dolgozatnak valamilyen egyéni innovációt kell tartalmaznia. Főként az angolszász tudományos életben jellemző része egy-egy értekezésnek a historiográfiai összefoglaló. Ebben arról írnak, hogy az adott témában korábban mások milyen következtetésekre jutottak. Természetesen ennek is vannak határai - ez nem uralhatja el az egész dolgozatot és legfőképpen nem szerencsés, ha egyetlen kutató állításait foglalja össze. Fontosak tehát az arányok: jobb, ha egy doktori disszertációban valaki 30 oldalon foglalja össze az előzményeket és alapadatokat, és 180 oldalon jut új következtetésekre, mintha ezt fordítva csinálja, jegyezte meg az ELTE oktatója.

Az innováció Schmitt doktorálásának idején is követelmény volt. Az egykori TF könyvtárában egyetlen olyan doktori szabályzat található, amelyet a Magyar Testnevelési Főiskola adott ki. Feltehetően az 1985-ben íródott dokumentum volt érvényes Schmitt Pál doktorija idején is. A szabályzatban az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei között az áll: „a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás benyújtása”.

Egy másik történész-kutató azt mondta: világosan el kell különíteni egy doktori disszertációban a tényközlő és a saját, elemző részt. Súlyozva, a mások által már korábban megírt tényeket egymással szembesítve kell megírni az adott témában már korábban végzett kutatásokat. „Semmiképpen nem szerencsés, ha a tényanyag döntő részét egyetlen forrásból veszik", mondta a kutató. Hangsúlyozta azt is: a dolgozatból nemcsak a bíráló, de az egyszerű laikus olvasó számára is ki kell derülni, hogy mi az, amit másoktól idéz a szerző, és mi az, ami a saját szellemi terméke, hozzáadott értéke. Mindezek után a dolgozat bírálóira van bízva, hogy ezt elfogadják-e.

Schmitt szerdán arról beszélt, hogy huszonegy különböző forrása volt, köztük a Nikolaj Georgiev által írt könyv is. Georgievet ráadásul elsőként tüntette fel. „Ha egy tanulmány bibliográfiájában, amit én is csináltam, a hivatkozások között szerepeltet egy művet felhasznált irodalomként, akkor a szellemi eltulajdonítás fogalma kizárt" - mondta az államfő. Schmitt kitért arra is, hogy 1992-ben ő kisdoktori disszertációt írt, ami nem felel meg a mai PhD-nek. A kisdoktori értekezés formája megengedte, hogy a dolgozat végén egyben sorolja fel a forrásokat, ehhez opponensei és konzulensei is hozzájárultak.

A Schmitt Pál dolgozatán szereplő dátum 1992. május. Nem tudni, hogy május előtt vagy után, de az OTSH Magyar Testnevelés- és Sporttudományos Tanácsa 1992-ben jelentetett meg egy módszertani segédkönyvet Sporttudományos közlemények készítése címmel. A bevezetőből kiderül, hogy ezt a disszertációt készítő kutatók kezébe is szánták.

„Ezzel az a célunk, hogy elsősorban a kezdő, az első tanulmányt, szakdolgozatot, disszertációt, pályázatot készítő kollégákat mentesítsük a sok esetben formai, technikai, de ezzel együtt tartalmi, minőségi kérdéseket is meghatározó tennivalók keresésétől, kipróbálásától” - olvasható a bevezetőben. A könyv irodalomjegyzékre vonatkozó előírásainak nem felel meg a Schmitt-dolgozat.

A könyv kiköti, hogy az irodalomjegyzékben szerepeltetni szükséges minden olyan munkát, amelyre a szöveges részben, illusztrációkon hivatkozás történik. Ugyanakkor a Schmitt-dolgozatban a felhasznált szakirodalom jegyzéke nem tűnik teljesnek. A dolgozat törzsszövegében felbukkannak olyan hivatkozások, amelyek feloldása nem található meg a szakirodalom-jegyzékben. „Ebben a kontextusban hivatkozom Gartner közgazdász nemrégiben végzett felmérésére, amelyben megvizsgálta az összefüggést a piacgazdasággal rendelkező országok jövedelemszintje és az olimpiai játékokon nyert érmek száma között” – olvasható például a 38. oldalon. Gartner nevű szerző ugyanakkor nem szerepel a szakirodalom-jegyzék 21 eleme között. Szintén hiányzik például a szövegben említett Rottenberg, Krupp, Wagner, Titmuss neve.

Az 1992-es útmutató azt is előírja, hogy az irodalomjegyzékben az idegen nyelvű munkákat az eredeti nyelven kell felvenni. Ezt a szabályt Schmitt nem tartotta be, például a bolgár szerző művéhez is magyar címet írt. Az útmutató irodalomjegyzékre vonatkozó előírásainak nem felel meg az sem, hogy Nikolaj Georgiev az első helyen szerepel. Schmitt ezt a tényt a szerda reggeli rádióinterjúban külön kiemelte, ugyanakkor tudományos munkában 1992-ben sem volt szokás ilyen módszerrel jelezni egy forrás fontosságát. Az útmutató könyv szerint többféle logika alapján is össze lehet állítani az irodalomjegyzéket, például az idézett munkák tanulmányban szereplő sorrendje vagy különböző betűrendek szerint, de a fontossági sorrendet – mint választható megoldást – nem említi.