Index Vakbarát Hírportál

Ilyen lenne, ha Tarr Béla rendezné a forradalmat

2012. február 6., hétfő 18:10

Nyolc napon keresztül gyalogolnak Miskolcról Budapestre az éhségmenet résztvevői, akik a borsodiak kilátástalan helyzete miatt tüntetnek. Azokban az időkben pedig, amikor Gyurcsány Ferenc beköltözik az avasi lakótelepre, Orbán Viktor pedig hajléktalanszállóra látogat, az MSZP sem maradhat le, ezért ők is csatlakoztak a menethez.

Nyékládháza határa egy fagyos februári délutánon nem a világ legvidámabb helye. Lehet, hogy egyébként sem az, de hóesésben, a metsző hidegben különösen zordnak tűnik. Az utak havasak, még a környék vagányai sem nagyon mernek száguldozni, ahogy egyébként szoktak, lassan haladnak az autók.

A  kopár fehérségben színes alakok tűnnek fel a látóhatár szélén. Neonszínű mellények, piros táblák, szocialista politikusfejek villannak a Tarr Béla-i idillben. Nem állnak meg, fel kell venni velük a ritmust. “Ott a Nyaki, vele beszélj” - mondja a menet elején haladó, Munkát, kenyeret! feliratú táblát tartó férfi.

Mi mégsem Nyakihoz fordulunk először, hanem Tóth Imréhez, jelenleg munkanélküli, korábban olvasztárként dolgozó diósgyőri férfihoz. Tóth azért döntött úgy, hogy éhségmenetet indít, melynek résztvevői nyolc nap alatt Miskolcról Budapestre gyalogolnak, mert egy barátja öngyilkos lett, miután mindenét elveszítette. “Még élt, amikor levágtam a kötélről” - mondja a terepszínű ruhában menetelő férfi, aki azt mondja, az egyre nehezebb körülményekre akarja felhívni a figyelmet az akcióval. És itt jöttek a képbe Nyaki és a többiek - a bájos becenév Nyakó Istvánt, az MSZP országgyűlési képviselőjét takarja, aki Ujhelyi Istvánnal, a parlament szocialista alelnökével, valamint Gúr Nándor és Varga László képviselőkkel együtt csatlakoztak a menethez.

“Tudom, hogy az én jelenlétem inkább árt az ügynek - mondja Nyakó, amikor mellé kerülünk a sorban -, de nem hagyhattuk, hogy ezek az emberek feleslegesen gyalogoljanak”. Az MSZP ezért szervezéssel, útvonalbejelentéssel, étkezéssel és szállással segít a résztvevőknek. Illetve jelentős részben ők maguk a résztvevők is, a Nyékládházánál gyalogló huszonöt ember többsége a borsodi MSZP tagja. Igaz, ez csak egy pillanatfelvétel volt az akcióról, a nyolc nap alatt nem mindenki megy végig és lesznek, akik útközben csatlakoznak, így ez az arány változhat. A menettel tart egy Gina nevű amerikai staffordshire terrier is, akit évek óta munkanélküli gazdája azért hozott el, mert otthon összeverekedett volna a másik kutyával.

Az első ebédet a nyékládházai Furmann Imre kultúrházban tartják. Lebbencsleves, töltött paprika és forralt bor a menü. Nincs sok idő pihenni, néhány résztvevő pedig így is arra panaszkodik, hogy a menettel tartó sajtósok lassítják a tempót. Pedig mi tényleg igyekeztünk.

“Ez az MSZP válasza Gyurcsány Ferenc avasi akciójára?” - kapjuk el egy kérdésre a leveses kondér mellett Gúr Nándort. “Őszintén, kit érdekel a Gyurcsány?” - mondja Gúr azzal az őszinteséggel, ami csak ilyen kemény túrákon összekovácsolódott társaságokban szokás. “Öt éve kellett volna odamennie, de akkor hiába kértem. Nézzenek inkább itt körül, ez itt nem a celebek gyülekezete” - mondja, és valóban, Varga László képviselő magányosan kanalazza a levest egy sarokban.

Minket azért csak nem hagy nyugodni, hogy a menet résztvevőinek egy része valószínűleg elég régen volt éhes utoljára, és a munkára és kenyérre sem lehet sok panasza. “Az sem jó, ha a képviselők bezárkóznak az irodájukba” - mondja erre Ujhelyi István, Gúr Nándor pedig saját gyerekkorát hozza fel, szerinte ugyanis aki egyszer megtapasztalta a szegénységet, az mindig érteni fogja. Ujhelyi szerint ráadásul, bár ők drukkolnak az IMF-megállapodásnak, 2012-ben iszonyatosan nehéz lesz a helyzet. “Az nem helyes, hogy nekem kétszázezer forinttal nőt a fizetésem, miközben ezeknek az embereknek még nehezebb a helyzete, pedig eddig is alig tudtak megélni ” - mondja. A menet résztvevői azt remélik, még nagyobb tiltakozási hullámot indíthatnak el. Azt mondják, a legtöbben, akikkel útközben találkoznak, dudálással és integetéssel biztatják őket. “Volt egy-két anyázás is, de úgy vettük, hogy azt akarják, adjuk át a kormánynak ezt az üzenetet” - mondja Nyakó.

Az ébédszünet nem tart hosszú ideig, gyalogolnak tovább. Nyékládházán kívül megint találkozunk, akkor már gyorsabban haladnak - látszik, hogy a zavaró sajtósok eltűntek.

Arról, hogy épségben megérkeztek a hétfői végállomásra, Emődre, már csak a Facebookról értesülünk, Ujhelyi ugyanis folyamatosan posztol Iphonejával a menetről. Eddigre pedig elkészült a kultúrházban megfogalmazott sajtóközlemény is, mely így hangzik:

“Kedves Emberek! Elindultunk. Az út szélén gyalogolunk. Munkáért és kényérért. Magyarországért és a magyar emberekért. Az út szélén hagyottakért. Nagyon szépen köszönjük a felénk áradó szeretetet, odafigyelést. Tudjuk, az együtt érző dudaszó nem csak nekünk szól, hanem mindenkinek, aki szükséget szenved."

Rovatok