Index Vakbarát Hírportál

Navracsics több intézkedést is elkerült volna

2012. február 12., vasárnap 22:47

Navracsics Tibor szerint a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas neki, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére. „Az erősnek kell mindig türelmesnek és belátónak lennie, én azt gondolom, hogy ez az év meg fogja hozni ezt is" – mondta a kormányfő helyettese az m1 A Lényeg című műsorában, megjegyezve, hogy ő korábban is önkritikus volt. Bár nem gondolja, hogy az ellenzék mindig teljes figyelmet érdemelt volna, mivel szerinte korábban nekik is sok olyan lépésük volt, amelyek kiváltottak sértődést.

Navracsics azt mondta, arra tett ígéretet Neelie Kroes európai bizottsági alelnöknek, hogy az Európai Tanácshoz fordulnak a médiatörvény módosításával, a testület ajánlásait pedig figyelembe veszik a jogszabály tavaszi parlamenti ülésszakra tervezett változtatásakor. A médiatörvény módosítását az Alkotmánybíróság – a jogszabály több pontját hatályon kívül helyező – tavalyi döntése indokolja, mondta. Már elkészítették a szükséges változtatásokat, és reméli, az Európai Tanácsnak nem lesz ezekkel kapcsolatban alapvető kifogása.

Szerinte Neelie Kroes az Európai Parlament bizottságának február 9-i ülésén liberális politikusként a brüsszeli liberálisok markánsan magyar kormányellenes álláspontjának kívánt megfelelni. (A bizottsági meghallgatásról, amelyen Navracsics és Kroes röviden összeszólalkozott, bővebben itt olvashat>>>)

Orbán Viktor országértékelésével összefüggésben azt mondta, szerinte bárki érezheti magát a középosztályhoz tartozónak jövedelmi szintjétől függetlenül, de szerinte a közalkalmazottak, illetve az alkalmazottak általában mindenféleképpen ide sorolhatók. Kiemelte továbbá, hogy az egykulcsos adóval az a kormány célja, hogy a többet dolgozóknál és a több gyermeket nevelőknél több maradhasson, ennek a szemléletnek a létjogosultságát pedig szerinte a háztartások végtörlesztéssel csökkenő adósságállománya is bizonyítja.

Navracsics azt mondta, hogy bár nem volt jelen a Fidesz-KDNP egri frakcióülésén, nem tud arról, hogy Orbán Viktor összeesküvés-elméletről számolt volna be a résztvevőknek.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a tervezett járási rendszerről azt mondta, a kormány célja, hogy minél több településen lehetséges legyen az ügyintézés, vagyis az emberek nem csak a járási központokban intézhetnék majd hivatalos ügyeiket.

Rovatok