Az Occupy mozgalom váratlanul megérkezett Magyarországra: egy átlagos szerda délutáni, a felsőoktatás átszervezése elleni tüntetés résztvevői úgy döntöttek, több százan bemennek az ELTE ÁJK-ra, és hallgatói fórumot tartanak. Kiderült, a részvételi demokrácia nem könnyű dolog, de így is ultimátumot adtak a kormánynak.
“ÁJK lesz, mert a Corvinusnál kurva sok a rendőr”- szólt oda a Fővám téren a diáktüntetés egyik résztvevője a többieknek nem sokkal azelőtt, hogy hivatalosan véget ért volna a rendezvény, ezzel pedig biztossá vált, amiről addig inkább csak félhangosan suttogtak: a megszokott beszédek-taps-hazamenés menetrend helyett a mostani tüntetés az első magyar egyetemfoglalásba torkollik majd. Nem sokkal később pedig már több száz diák ment be transzparensekkel és dobokkal felszerelve az ELTE Jogi karának épületébe az Egyetem téren, ami mintha az egyetem dolgozóit és a hatóságokat is váratlanul érhette, mert jó ideig senki sem állta útjukat.
Pedig az egész úgy indult, mintha csak egy lenne a mostanában szokásos szerény létszámú tiltakozó megmozdulások sorában. Délután háromkor az ELTE Lágymányosi campusánál gyülekezett néhány száz ember, akik a Fővám térre terveztek átvonulni, hogy a felsőoktatási törvény ellen tiltakozzanak. A demonstrációt a már több hasonló akciót megszervező Hallgatói Hálózat indította, és már azelőtt komoly fordulatot vett, hogy egyáltalán elindult volna. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ugyanis kedd este jelezte a szervezetnek, hogy szeretne felszólalni a tüntetésen, mert szerinte a Hallgatói Hálózat szakmai anyaga számos pontatlanságot tartalmaz.
A diákszervezet tagjai mégis úgy döntöttek, lemondanak az államtitkár megjelenésével járó plusz publicitásról és a vita lehetőségéről, mert szerintük ennek korábban kellett volna megtörténnie, egy tüntetés pedig nem alkalmas erre. Vitatható döntés, főleg egy olyan szervezet esetében, ami a törvény körüli konzultációt hiányolja, de amikor a Fővám téren Csurgó Dénes, a Hallgatói Hálózat tagja elmondta ezt a tüntetőknek, olyan ováció fogadta, hogy egyértelmű volt, a saját közönségüknek nagyon is tetszett ez a gesztus.
Bár a menet napsütésben indult (és kivételesen jó hangulatban, amin sokat dobott, hogy menet közben a riksán tolt hangfalakból jó zenék szóltak), a Fővám téren már újra szakadt a hó, miközben Csurgó Dénes azt mondta, csak úgy tárgyalnának, ha visszavonnánk a törvényt, és társadalmi fórum alakulna az érintettek és szakmai szervezetek bevonásával.
Miután pedig a tüntetés hivatalosan véget ért, a skandáló (“Hallgatói fórumot!”, “Szabad egyetem!”), doboló, kiabáló diákok elindultak a Váci utcában az ELTE ÁJK felé.
Az, hogy nem tudják egészen pontosan, mi fog történni, tisztán látszott, de ez nem is igazán meglepő – ilyen egyetemfoglalás nem volt még Magyarországon. Úgy tűnt, kicsit meg is voltak lepődve, hogy az ÁJK-ra minden ellenállás nélkül jutott be több száz diák dobokkal és táblákkal, pedig csak egy szűk folyosón lehetett bejutni az épületbe. A cél az volt, hogy “hallgatói fórumot” tartsanak, a helyszínt pedig a harmadik emeleti auditóriumban találták meg, nagyjából teljesen véletlenül. “Benéztünk, láttuk, hogy itt van egy teljesen üres hodály, éreztük, hogy ez jó lesz” – érzékeltette az Indexnek később a termet először megtaláló diák, hogy a véletlenek is fontos szerepet játszottak ezen a tüntetésen.
Mire az egyetem képviselői észbe kaptak és lezárták a kapukat már több százan voltak a harmadik emeleti előadóban. A fórum pedig az Occupy-mozgalom eseményein megismert mintákat használták – a vitában a résztvevők kézjelekkel fejezték ki, ha egyetértenek, vagy ha nagyon nem értenek egyet egy felszólalással.
Az viszont már kevésbé volt egyértelmű, miről szóljon a vita - éppen azért, mert a legtöbben nem számítottak arra, hogy sikerül az akció, és mi van, ha tényleg bent lesznek sokan egy egyetemen, és azzal a helyzettel is kezdeni kell valamit. Itt legalábbis érdekesebb lett volna, ha elfogadják Hoffmann Rózsa felajánlását, és ilyen helyzetben vitatkoznak vele, mert egyébként a résztvevők nagy része az alapkérdésekben egyetértett. A vita így eleinte leginkább arról szólt, hogyan folytatódjon az akció, később arról, meddig maradjanak benn, a legnehezebb pillanatokban pedig magáról a vitáról vitatkoztak – ez viszont valószínűleg elkerülhetetlen akkor, amikor ennyire bázis a demokrácia.
Az eseményeket aztán két külső tényező is alakította – egyrészt Király Miklós dékán, aki be is ment a tüntetők közé (tapssal fogadták, bár amikor azt mondta, több hallgatómat is látom itt, a legtöbben azért értették a célzást), és többször kitolt határidőket adott, hogy meddig kellene elmenniük, másrészt az ELTE Hallgatói Önkormányzata, ami diákszervezet létére meglepően pontosan játszotta el az 1972-es KISZ-t a következő nyilatkozattal: “A mai napon Egyetemünk több, mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért."
Arról, hogy mit kell ezekre válaszolni, hosszú, és sokszor tényleg parttalannak tűnő vita zajlott a teremben, előbb-utóbb azonban mindig felszólalt valaki, aki megpróbálta visszaterelni a témát az eredeti nyomvonalra, heves egyetértő kézrázások mellett. Sőt, a klasszikus Brian élete jelenet is előkerült – egy felszólaló emlékeztette a többieket, lassan a Júdeai népfront - Júdea Népe Front vitánál tartanak. A tüntetők így végül eldöntötték, az egész törvényt most nem fogják tudni megvitatni, leszűkítik a kérdést a keretszámok témájára, ami a leginkább közvetlenül érinti most a felvételizőket.
A diákok végül úgy döntöttek, ultimátumot adnak a kormánynak: ha keddig nem állítják vissza a jelenlegi keretszámokat, újabb akciók következnek. Ennek eszközei pedig a most létrejövő új Hallgatói Hálózat-sejtek lesznek, arról is döntöttek ugyanis, hogy mindenki, aki itt volt, a saját karán létrehozza a szervezet helyi sejtjét.
Este nyolckor aztán mindenki kiment az épületből. Az Egyetem téren aztán dúltak az érzelmek, a diákok egymást ölelgették, énekeltek, doboltak, és azt érezték, megcsinálták. Nem mintha a mai akció konkrétan elért volna bármit is – de ahogy a madridi tüntetéseknél is írtuk, a komoly célok mellett ez az egész egy kicsit házibuli is, ahol maga az akció legalább olyan fontos és szimbolikus, mint az, hogy mit érnek el ezzel.
“Három hónapja készültek erre a koncertre, fejezzék már be” – jött ki végül az Egyetem térre egy hölgy, aki mindeközben egy komolyzenei koncerten vett részt. Amíg ugyanis a harmadik emeleten dübörgött a részvételi demokrácia, a másodikon a Liszt Ferenc kamarazenekar és az ELTE egyetemi koncertzenekar közös hangversenyét tartották. A magyar Occupy első akciójának pedig ezzel vége is lett.