Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz örül az alacsony részvételnek

2012. március 26., hétfő 11:36

Esztergomban a vasárnap tartott népszavazáson 8213 szavazó átlagosan 98 százaléka igennel szavazott a főként a városi közszolgáltatások újjászervezésére vonatkozó tizenegy kérdésre, de az alacsony részvétel miatt a szavazás érvénytelennek számít.

A vasárnapi népszavazáson a választásra jogosultak 35 százaléka járult az urnákhoz. Az 50 százalék feletti érvényességi küszöbhöz 11875 szavazatra lett volna szükség. A tizenegy kérdésben tartott népszavazást az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP közösen kezdeményezte.

Tétényi Éva független polgármester a helyi népszavazások részvételi adataihoz viszonyítva jónak értékeli a részvételi arányt. Szerinte Magyarországon egyedül itt valósult meg, hogy két civil szervezet és három parlamenti párt együtt lépett fel, és már maga az összefogás is eredmény.

Steindl Balázs, a Fidesz városi frakcióvezetője a szavazás után azt mondta, hogy pártjuk „örül a népszavazás érvénytelenségének, mert ellenkező esetben több tízmilliós pereket indítottak volna azok a cégek, amelyeket a népszavazással meg akartak fosztani a közbeszerzési eljárásokkal elnyert szolgáltatások gyakorlásától”. Szerinte a népszavazásra elköltött nyolcmillió forint is kárba ment.

Körmöczi Miklós, az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesületének elnöke a várakozásoknak megfelelőnek nevezte a részvételi arányt. Elmondta, az aláírásgyűjtő íveket háromezren írták alá, ugyanennyi ember nyilatkozott úgy, hogy szignálná, ha az aláírások nem lennének nyilvánosak, és további háromezer támogatóra számítottak még külön.

A legtöbben (8049-en) arra a kérdésre szavaztak igennel, hogy szűnjön meg a jelenlegi gyakorlat, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeit a városi költségvetésből fizetik. A legkevesebben (7868-an) arra, hogy az ingatlanok kezelését a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó cégre bízzák.

Esztergomban legutóbb 2009. június 7-én tartottak népszavazást. Akkor azt kérdezték a választópolgároktól, átadja-e az önkormányzat a városi holding részvényeinek meghatározott részét ingyenesen vagy kedvezményesen esztergomiaknak. Az európai parlamenti választásokkal egy időben tartott szavazáson 43 százalékos részvételt regisztráltak, ezért azt akkor is érvénytelenné nyilvánították.

Rovatok