Index Vakbarát Hírportál

Elkezdték a Károlyi-szobor bontását

2012. március 29., csütörtök 07:53 | aznap frissítve

Elszállították csütörtök kora reggel a Károlyi-szobrot a Kossuth Lajos térről - közölte az MTI-vel Wachsler Tamás, a tér rekonstrukcióját irányító programvezető.

Wachsler közölte: a szobrot a tér felújítása miatt esedékes régészeti munkák megkezdése miatt kellett elszállítani. Az alkotást egy műhelybe vitték, ahol restaurálják, majd ezt követően Siófokon állítják fel. Wachsler szerint április közepe után lesz világos, kerül-e valamilyen alkotás a szobor helyére.

Az Index tudósítója szerint csütörtök reggel már a szobrot körülvevő ívet bontották el a helyszínről. Reggel negyed tízkor elindult egy teherautó az elbontott szoborívekkel. A teherautót szocialista politikusok autóval követték a pesti alsórakparton, a szoboríveket a Szabó Öntészeti Kft. X. kerületi, Barabás utca 23. szám alatt található telephelyére szállították.

Az MSZP múlt hétfőn jelentette be, hogy őrséget állítanak a Kossuth térre, hogy így tiltakozzanak a Károlyi-szobor eltávolítása ellen. A párt aktivistái csütörtök reggel azt követően érkeztek meg a helyszínre, hogy a szobrot már elszállították. Molnár Zsolt, a párt budapesti szervezetének elnöke, aki szintén a helyszínen volt, az Indexnek azt mondta: tisztában voltak vele, hogy fizikailag nem tudják megakadályozni a bontást, de rengeteg kérdésük van az ügyben.

Molnár azt mondta, hogy jogi kétségeik vannak, hogy a szerdán kiadott bontási engedély alapján, hogyan tudták hamar elbontani a szobrot, többek között a fellebezésre sem volt esély. Az MSZP vitatja azt is, hogy a tér rekonstrukciója miatt valóban ilyen hamar szükség volt-e az elszállításra. Hozzátette: azért fognak küzdeni, hogy rekonstrukció után újra a Kossuth téren után állítsák fel szobrot.

Az szobor elbontását a Kossuth tér rekonstrukciójára hivatkozva az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte. A fővárosi közgyűlés hétfői ülésén járult hozzá a szobor elbontásához. A bontási engedélyt pedig szerdán adta ki az V. kerületi önkormányzat.

A siófoki képviselő-testület február 23-án már elvi döntést hozott a szobor befogadásáról, annak elhelyezéséről azonban még határoznia kell. A tervek szerint a szobor a vasútállomás előtti Millennium parkban áll majd. Az emlékművet csak a siófoki döntés után lehet a városba szállítani. Emellett a két érintett önkormányzatnak haszonkölcsön-szerződést is kötnie kell, amely a térítésmentes átadást tartalmazza.

Rovatok