Prof. Dr. Klaus Heinemann, akinek a munkájából 17 oldal szó szerinti fordításban szerepel Schmitt Pál doktori disszertációjában, péntek déután reagált a Schmitt-doktorit vizsgáló tényfeltáró bizottság véleményére. A doktori tanács és az egyetemi szenátus tegnapi döntéseiről levele írásakor még nem értesült.

Hadd illusztráljam a véleményem az alábbi összehasonlítással. Ha egy német egyetem bizottsága, melynek zu Guttenberg volt német honvédelmi miniszter plagizált PhD-disszertációjának következményeiről kellett volna döntenie, ugyanazzal érvelt volna, mint a Schmitt dolgozat tényfeltáró bizottsága, az eredmény az lett volna, hogy különdíjat kapnak kiváló kabarétréfájukért, és máig rajtuk kacag mindenki.

A pontos forrásmegjelölésnek épp az a lényege, hogy az olvasó – ideértve az opponenseket is – kétséget kizáróan lássa, hogy a dolgozat mennyiben jelent tudományos előrelépést. Ami a Schmitt ügyet illeti: miként gondolhatták, hogy a doktori bizottság tagjai tudnak egy két évvel korábban egy kanadai folyóiratban megjelent cikkről vagy egy csak Lausanne-ben hozzáférhető kéziratról?

Biztos vagyok benne, hogy a magyar doktoranduszokra, amikor benyújtják a disszertációjukat, ahogy más egyetemeken is, az a szabály vonatkozik, hogy az idézeteket pontosan jelölik.
Csak remélni tudom, hogy az egyetem visszautasítja ezt a jelentést, és annak nyilvánítja, ami: nevetséges nonszensznek. Ha nem, az hosszú időre tönkreteheti az egyetem tudományos hírnevét, és sérti az összes diákot, akik a dolgozataikban betartják a tudományos etika általánosan elfogadott szabályait.