Index Vakbarát Hírportál

Sokan most Kövért látják a legesélyesebbnek

2012. április 2., hétfő 14:35

Hétfőn már biztos nem választanak új köztársasági elnököt, bár Schmitt Pál beadta lemondását, amiről még hétfőn szavazhatnak a képviselők. A parlamentnek az elnök megbízásának megszűnése után 30 napon belül kell megválasztania a harmadik magyar köztársaság ötödik elnökét. Egy kormánypárti képviselő forrás azt mondta: az új elnököt várhatóan jövő hétfőn választhatják meg.

Az elnök lemondását a parlament nyilatkozattal veszi tudomásul, amihez a jelenlévő képviselők sima többségének támogatása szükséges. Új jelöltet a képviselők ötöde állíthat, írásos ajánlással. A Fidesz alapszabálya szerint az államfő személyére a pártelnök tesz javaslatot.

Az első körben a jelölt megválasztásához a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ha senki nem kap ennyi szavazatot, a második körben a két legnagyobb támogatású jelölt közül az nyer, aki több érvényes szavazatot kap. Ha ekkor sem sikerül elnököt választani, a jelölés újraindul.

A fideszesek szerint Orbán Viktor kormányfő a hétfő délelőtti frakcióülésen azt mondta, ha Schmitt Pál lemond, akkor a helyére olyan jelöltet javasol, aki a kormányfőtől jobbra áll, aki meg tudja védeni az új alkotmányt. Több kormánypárti képviselő szerint ez alapján akár Kövér Lászlóból is köztársasági elnök lehet: a házelnök alkotmányozó, körön belüli, és Orbántól jobbra áll. (Ez utóbbi megjegyzéssel Szájer Józsefet zárta ki a jelöltek közül.)

Az külön érdekessé tenné Kövér esetleges jelölését, hogy a köztársasági elnök személyéről döntő 2010. nyári fideszes elnökségi ülésen éppen Kövér nevezte paprikajancsinak Schmitt Pált. Ezen az ülésen Kövér és Orbán olyan hevesen vitatkozott, hogy több elnökségi tag állítólag otthagyta őket.

Fideszes képviselői körökben felmerült még Martonyi János külügyminiszter, Pálinkás József MTA-elnök, Trócsányi László jogtudós, Vizi E. Szilveszter akadémikus, Áder János EP-képviselő, illetve Tőkés László neve is.

Martonyi ugyanakkor állítólag nem vállalná, Pálinkás az elsők között volt, aki a jobboldalon óvatosan bár, de Schmittet hibáztatta szakdolgozata ügyében, Trócsányi pedig nem tartozik a belső körbe. Ádert a Fidesz 2010 nyári elnökségi ülésén még Kövér László jelölte Schmitt helyett.

Egy kormánypárti forrás azt mondta: egyelőre még ők is csak találgatnak, hiszen a Fidesz és a KDNP képviselői még azt sem tudták, hogyan fog végződni Schmitt beszéde, csupán sejtették, hogy ha Orbánt magához hívatta délelőtt, akkor meggondolhatta magát.

Rovatok