Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője tegnap a Parlamentben, napirendutáni felszólalásában Tiszaeszlár 130 éve címmel beszélt az 1882-ben eltűnt Solymosi Eszter eltűnésével kapcsolatos 1883-as perről, amelyben a helyi zsidóság egyes tagjait vádolták meg a keresztény lány rituális meggyilkolásával. Baráth felszólalása végén az új világrend hatalmának fokozatos erősödéséről beszélt, és arról, hogy "a világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával lehet megtörnünk".
Dr. Fónagy János államtitkár válaszában azt mondta, hogy a Jobbik ne csodálkozzon, ha az ország és a világ úgy ítél róluk, "ahogy a tiszaeszlári vérvádról több mint száz évvel evezelőtt a magyar társadalom józanabbik fele és a magyar bíróság akkor döntött". Kijelentette: sajnálja, hogy egy ilyen napirend utáni felszólalás elhangozhatott, mert a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel.
Köves Slomó vezető rabbi szerint a jobbikos képviselő súlyosan antiszemita és demagóg állításokra ragadtatta magát. "A vérvád, ez a legsötétebb középkorból visszamaradt, még a mai napig is kísértő hiedelem az országgyűlés előtt elevenedett meg újra Baráth Zsolt szavai nyomán. Mindennapi tapasztalatunk, hogy a Magyar Parlamentben egyre durvább rasszista és antiszemita beszéd válik megengedetté, olyan szólamok, amik az 1940-es évek óta sosem hangozhattak el honatyák szájából" - mondta a rabbi.
Hozzátette: 2012-ben a beszéd mindenfajta rendzavarásnélkül elhangozhatott, sőt, voltak, akik meg is tapsolták. "Ahogy korábban Gyöngyösi Márton holokauszttagadó kijelentéseikapcsán is tettük, most ismételten felszólítjuk Lezsák Sándor házelnök urat, hogy kezdeményezze eseti etikai bizottság felállítását, és Baráth Zsolt felelősségre vonását. Kérjük a kormányt és az országgyűlési képviselőket, hogy nyíltan álljanak ki a gyűlöletkeltés ellen, és határolódjanak el az európai normákhoz méltatlan, múltban megrekedt gyalázatos eszméktől" – fejezte be.
A Lehet Más a Politika közleményben szólította fel Baráth Zsoltot, hogy adja vissza parlamenti képviselői mandátumát. Az LMP frakcióelnöksége szerint a tiszaeszlári vérvád felemlegetése kapcsán előadott "antiszemita uszítás" miatt Baráth Zsolt méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen. Közleményükben jelezték: a házbizottság csütörtöki ülésén képviselőjük javasolni fogja, hogy vegyék napirendre ezt a témát. Az LMP szerint olyasmi történt, ami utoljára akkor volt lehetséges, amikor hivatásos antiszemiták és fajvédők ültek a terem padsoraiban.
A tiszaeszlári vérvád felemlegetése nem a múlttal való szembenézés, "hacsak nem arról beszélünk, hogy a politikai célokat szolgáló, aljas indulatoktól fűtött koncepciós per milyen hatással volt közállapotainkra, az antiszemitizmus hazai felerősödésére" – értékelik. Az LMP úgy látja, a Jobbiknak "mindig keresnie kell egy bűnbakot, hogy ki ne derüljön: nincs érvényes gondolata, programja hazánk sorsának javítására".
Az LMP-hez hasonlóan az MSZP is úgy ítéli meg, hogy keddi napirend utáni felszólalása miatt le kell mondania parlamenti mandátumáról Baráth Zsoltnak. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője a szocialisták szerdai elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján, csatlakozva az LMP kezdeményezéséhez, lemondásra szólította fel a jobbikos képviselőt.
Steiner Pál, a párt etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnöke ezt azzal egészítette ki: nagyon reméli, hogy hétfőn már nem kell egy padsorban ülnie a jobbikos képviselővel. A szocialista országgyűlési képviselő hozzátette: ha a párt nem hívja vissza képviselőjét, az azt bizonyítja, hogy "a Jobbik egy náci párt".
A Jobbik nem először hozta szóba Solymosi Esztert: ifj. Hegedűs Lóránt 2009-ben beszélt többek között arról, hogy "A magyar antiszemita, de nem azért, mert az akar lenni, hanem mert azzá teszik ezek", akik a magyarság kiirtásán munkálkodnak.
A MAZSIHISZ vezetői, Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató a magyarországi zsidóság nevében, levélben tiltakoztak Lezsák Sándornál a Magyar Országgyűlés elnökének feladatát ellátó alelnökénél. Levelükben hangsúlyozzák, hogy a felszólalás sérti az Alaptörvény nemzeti hitvallásában rögzített elveket, és alkalmasak arra, hogy Magyarországot a középkorba vesse vissza, a magyar társadalmat a faji gyűlölet szakadékába taszítsa.
Felhívják a Parlament alelnökét, a kormánypártokat és a kormány tagjait, hogy "Ne engedjék meg, hogy a modern Magyarországot a középkori állapotokba vessék vissza, ne engedjék, hogy Magyarország a gúny és megvetés tárgya legyen az egész világon, ne engedjék, hogy a magyar nép többségét, a Magyar Parlamentet a fasiszta csőcselék szavai alapján ítéljék meg." A levél teljes szövege a Mazsihisz honlapján olvasható el.