Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Nem lesz meglepetés

2012. április 13., péntek 08:17 | aznap frissítve

Orbán Viktor szerint a sajtóban megjelent nevekhez képest várhatóan semmilyen meglepetés nem lesz az államfőjelölt személyével kapcsolatban.

A miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, "ha egy fogadóirodán kellene most téteket megtennem, azt mondanám, semmilyen meglepetés sem lesz" – válaszolta Orbán Viktor.

A kormányfő közölte, pénteken elnökségi ülést tart a Fidesz az államfőjelöléssel összefüggésben, hétfőn pedig tanácskozik a kormánypárti frakciószövetség is. A korábbi bejelentések szerint utóbbi ülésen tesz majd előterjesztést Orbán Viktor az új köztársasági elnök személyére. A parlamenti jelölést ezt követően a képviselők teszik majd meg.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy jelenleg több lehetséges jelölt neve is forog, a pártelnök-miniszterelnök azt felelte: "nem forog egy sem, mert még semmilyen előterjesztés nem született, ma még beszélgetések és egyeztetések zajlanak".

Kifejtette, olyan köztársasági elnökre van szükség, aki biztonságot ad, nyugalmat áraszt, mivel nehéz időszak előtt áll Európa. Orbán Viktor az interjúban szólt a múlt hét hétfőjén lemondott államfőről, Schmitt Pálról is, akit magabiztos, nyitott, sikeres embernek nevezett.

Arra, hogy számít-e vitára a frakcióban, azt közölte: "mindig volt eddig" vita.

Az Index kormánypárti forrásokból úgy értesült, Áder Jánost "beárazta a frakció", egy magas beosztású kormányzati tisztviselő pedig azt mondta: úgy tudja, Áder el is fogadta a jelöltséget.

A jelenleg EP-képviselőként dolgozó Áder egy hetet kért Orbán Viktor kormányfőtől, hogy a Brüsszelben élő családjával átbeszélje a felkérést. A kormányfő biztonsági okokból azonban úgy döntött, hogy ennél több időt ad, és csak hétfőn közli, ki lesz a jelöltje.

Érdekes bonyolításként a kisebbik kormánypárt egyik alapszervezete, konkrétan a kőbányai KDNP csütörtökön közölte, hogy ők Rácz Sándort, az 56-os forradalom hősét szeretnék államfőnek.

Rovatok