Index Vakbarát Hírportál

Népszabadság: Simicska a Közgép tulajdonosa

2012. április 16., hétfő 10:27 | aznap frissítve

A Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. „tényleges tulajdonosának minősülő természetes személy dr. Simicska Lajos” – olvasható a Népszabadság által megismert, Nyilatkozat címet viselő dokumentumban, amelyet Németh Miklós vezérigazgató írt alá.

E hivatalos nyilatkozat szerint Németh Miklós leírta és aláírta: a Közgép tulajdonosa Simicska Lajos. Ezen pedig az sem változtat, hogy a vezérigazgató törvényi kötelezettségének tett eleget, amikor megnevezte cége tényleges tulajdonosát. Az új közbeszerzési törvény szerint ugyanis ha részt akar venni vállalatával egy közbeszerzési eljáráson, nyilatkoznia kell a Közgép tulajdonosainak kilétéről is.

A lap szerint az igazgató nyilatkozata láthatóan éppen egy közbeszerzési eljárás kiírója számára készült, írja a Népszabadság, a dokumentumot azonban egyelőre nem tették közzé. A nyilatkozat célja, hogy egyértelművé tegye: a Közgép esetében nem állnak fenn a közbeszerzési törvény szerinti kizáró körülmények. Azaz cégükre nem áll, hogy olyan nem szabályozott tőzsdén jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásáról, megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi törvény szerint tényleges tulajdonosa nem megismerhető. Ezt bizonyítandó nevezte meg a tényleges tulajdonost.

Meglehet, Simicska Lajos nem a Közgép vezérigazgatóját kárhoztatja majd „titka” nyilvánosságra kerüléséért. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent kiírások alapján a Közgép több mint egytucatnyi pályázatkiírónak elküldhette ezt a nyilatkozatát. Ilyen például a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatala, amely éppen kármentesítésre keres vállalkozókat, vagy a mélyépítőt kereső XVII. kerületi önkormányzat, az M5-ös autópályán építkező Állami Autópálya-kezelő, a rendezvénytér kialakítására készülő győri polgármesteri hivatal, vagy akár a Baross tér felszíni rendezéséhez kivitelezőt kereső BKV.

A nyilatkozat jelentőségét az adja, hogy az utóbbi időben számos állami megrendelésen győztes cég, mely néhány év alatt nőtt milliárdos forgalmú vállalkozásá, eddig titkolta, kik a tulajdonosai. A nyilvánosság számára csak az volt ismert, hogy a Közgép vezérigazgatója Nyerges Zsolt ügyvéd, aki más vállalkozásokban üzlettársa volt Fellegi Tamás miniszternek, és Simicska Lajosnak, a Fidesz volt pártpénztárnokának.

Rovatok