Index Vakbarát Hírportál

Egyenruhásokkal támad a kormány a lógós diákokra

2012. április 18., szerda 11:39

A pénzmegvonással büntetés és a helyi ifjúságvédelmi razziák után újabb lépéseket tervez a kormány az iskolakerülés ellen. A Belügyminisztérium a rendőrségi és a köznevelési törvény módosítását készíti elő: a lógós diákot az iskolaőr nem engedné ki az épületből, és ha mégis kijutna, egyenesen az igazgatóhoz vihetné a rendőr, ha lebukik.

"Az iskolakerülés elleni fellépést biztosító" törvénymódosításokat készít elő a Belügyminisztérium a kormany.hu-re kedden felkerült tervezet szerint. A lógós diákokra mért egyik csapást a rendőrségi törvény módosítása jelentené. A Belügyminisztérium kiegészítené a törvényt egy új alcímmel: „Intézkedés a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett foglalkozástól engedély nélkül távolmaradó, vagy onnan engedély nélkül eltávozó tanköteles tanulóval szemben".

A tervezett törvénymódosítás lényegében lehetővé tenné, hogy a rendőr a fülön csípett lógó diákot egyenesen az iskolaigazgatóhoz vigye. A tervezet így fogalmaz: "A rendőr azt a tanköteles tanulót, aki nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozástól engedéllyel maradt távol, vagy arról engedéllyel távozott el, a nevelési-oktatási intézmény vezetőjéhez kísérheti vagy a nevelési-oktatási intézménnyel történt előzetes egyeztetést követően oda útba indítja."

Hogy mi számít hitelt érdemlő igazolásnak, a törvény azt is meghatározná: "hitelt érdemlő igazoláson a nevelési-oktatási intézmény, az orvos, valamint a tanköteles tanuló szülője, törvényes képviselője által kiállított igazolást kell érteni.”

Testi kényszert is bevethetne az iskolaőr

A másik csapás az iskolakerülőkre az iskolaőrök alkalmazása lenne. A Belügyminisztérium tervezete a köznevelési törvényt is módosítaná, kiegészítené azt az iskolaőrökre vonatkozó szabályokkal. Bekerülne a köznevelési törvénybe: a házirend előírhatja, hogy a tankötelezettség teljesítéséig a tanköteles tanuló nevelési-oktatási intézményből történő eltávozását - kivéve, ha távozásának okát megfelelően igazolja - az iskolaőr megakadályozhatja. Az iskolaőr alkalmazását nem tennék kötelezővé, a javaslat csak úgy fogalmaz, hogy a nevelési-oktatási intézmény iskolaőrt alkalmazhat. Az iskolaőrök dolga lenne a házirend betartatása is.

Az iskolaőr még testi kényszer alkalmazására is jogosult lenne, igaz, nem az éppen kilógni készülő diákokkal, hanem például a tanárverésre készülő, hőzöngő rokonokkal szemben. "Arányos mérvű testi kényszert" a tervezet szerint akkor vethetne be az iskolaőr, ha meg akarja akadályozni a jogosulatlan belépést az iskola területére, ha a jogosulatlanul bent tartózkodót kell onnan eltávolítania, vagy pedig ha bűncselekményen vagy szabálysértésen ér tetten valakit (ilyen esetben el is foghatná az illetőt). Ma már szabálysértésnek számít viszont például egy cigi elszívása is a vécében, így - elméletileg - az iskolaőr fizikai fellépésére számíthatna az a diák is, akit rajtakaptak a tilosban dohányzáson, és magától nem akarja elnyomni a cigit.

A Belügyminisztérium tervezete arra is gondol, hogy a testi kényszer alkalmazása problémákat vethet fel. Rendelkezik ezért arról, hogy az iskolaőrnek ilyen esetben haladéktalanul jelentést kell tennie az iskolaigazgatónak, majd írásos jelentést is kell készítenie, az igazgató pedig kivizsgálja az intézkedés alkalmazásának jogszerűségét. Az iskola fenntartója is kikérhetné a jelentést és a vizsgálati anyagot, akinek pedig a testi kényszer sértette a jogait, panasszal fordulhatna a rendőrséghez.

Az iskolakerüléssel kapcsolatos tervek egy olyan törvénytervezetbe kerültek bele, amely más témákkal is foglalkozik, a tervezet indoklása pedig nem tér ki arra, miért van szükség ezekre a paragrafusokra.

Bevált a pénzmegvonás

Az iskolakerülésnek egyébként már régen hadat üzent a kormány. Még 2010 augusztusában bevezették, hogy az iskolakerülő diákok családjától meg lehet vonni az iskoláztatási támogatást. A szociális államtitkárság szerint hatásos volt a fenyegetés, és drasztikusan csökkent a lógások száma. Az államtitkárság összegzése szerint míg 2007-ben 25433, 2009-ben 44361 feljelentés érkezett tankötelezettség megszegése, vagyis ötven óránál több igazolatlan hiányzás miatt, addig a 2010-11-es tanévben 13289 diák hiányzott többet ötven óránál. A támogatás utalását - az előző tanévben - 7427 esetben függesztették fel jogerősen.

A rendőrök sem maradtak ki eddig sem a lógósok megrendszabályozásából. Február 14. és 24 között például Nyíregyházán tartottak ifjúságvédelmi razziát, amikor több iskolakerülő diák ellen is intézkedtek. Pályaudvarokban és plázákban csaknem száz diákot ellenőriztek. Sokan nem tudtak magyarázatot adni az iskolakerülésre, vagy arra, hogy orvosi igazolással miért nem otthon lábadoznak betegségükből. A rendőrök felírták az adataikat, és írásban tájékoztatták iskolájukat a történtekről. A megyei rendőrfőkapitányság a razziáról beszámoló közleményében megígérte, hogy havonta legalább kétszer megismétlik majd az ellenőrzést.

Rovatok