Index Vakbarát Hírportál

Győzött a tanárforradalom a József Attila Gimnáziumban

2012. április 19., csütörtök 16:27

Ügyesen használta a József Attila Gimnázium tantestülete a médiát, hogy rákényszerítse az önkormányzat vonakodó képviselőtestületét az általa preferált igazgatóhelyettes, Juhász András igazgatói pályázatának elfogadására. Egy nappal korábban, az oktatási bizottságban még nem neki állt a zászló.

A patinás budai gimnázium igazgatói állására a pályázatot február közepén írták ki, mivel a jelenlegi igazgató augusztusban nyugdíjba megy. Az állásra ketten jelentkeztek: Juhász András, a gimnázium igazgatóhelyettese, illetve külsős pályázóként egy középiskolai tanárnő, Szabó Orsolya.

Az igazgatóhelyettes tűnt befutónak

Az iskolában szigorú, de igazságos, karizmatikus pedagógusnak mondott Juhász András pályázatát a gimnázium szülői munkaközössége, az iskolaszék, a diákönkormányzat, a nevelőtestület és az alkalmazottak is egyhangúlag, ellenszavazat nélkül támogatták. Szabó Orsolya mindössze a diákönkormányzattól kapott két szavazatot, pályázatát a nevelőtestület súlyos szakmai hiányosságok miatt elutasította.

Juhász András pályázatát egy, az önkormányzat által felkért oktatási szakember is értékelte, és 96 százalékosra minősítette, támogatva Juhász kinevezését.

Biró Gábor, a tantestület képviseletével megbízott tanár az Indexnek elmondta, hogy a szabályoknak megfelelően Szabó Orsolya is bemutatkozott a gimnáziumban. A külső jelöltről a bemutatkozásáról Biró Gábornak az a véleménye, hogy szürke, nem vezetésre termett ember képét mutatta, a pályázatából pedig nem rajzolódott ki világos koncepció – igaz, tette hozzá, kívülről nehéz vezetői pályázatot írni egy gimnáziumba.

A politika közbelépett

Az iskolát fenntartó Újbudai Önkormányzat oktatási bizottsága szerdán Juhász kinevezését az LMP és az MSZP 2 képviselőjének támogatásával, a hat jobboldali (Fidesz-KDNP) képviselő tartózkodásával nem támogatta. Szabó Orsolya pályázatát a baloldali jelöltek ellenszavazataival, a jobboldal tartózkodásával szintén nem támogatták.

A döntés miatt felháborodott tantestület közleményt adott ki, amiben kifogásolták, hogy a képviselők nem indokolták a döntésüket, és a bizottság sem adott magyarázatot arra, hogy szakmailag miért nem tartja elfogadhatónak Juhász András pályázatát.

A közlemény szerint "a gimnázium tantestülete letaglózva és döbbenettel áll az oktatási bizottság szakmailag teljesen megalapozatlan és érthetetlen döntése előtt.  Az iskola nevelőtestületét, a szülők, diákok véleményét, a közoktatási szakértő javaslatát semmibe vették, arra sem méltattak senkit a képviselők, hogy véleményüket indokolják."

Az ügyről a sajtó is beszámolt, szerdán több tudósítás is megjelent az oktatási bizottság döntésképtelenségéről. Az Újbudai Önkormányzat a kinevezésről döntő csütörtöki képviselőtestületi ülését így komoly médiaérdeklődés övezte.

A tantestület is úgy döntött, hogy csütörtökön hamarabb befejezik a tanítást, hogy mind az ötven tanár ott lehessen a délután kettőkor kezdődő ülésén. Miután azonban  Biró tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatalból olyan jelzéseket kaptak, hogy ez retorziót vonhat maga után, elálltak a tervtől, és csak a délután már nem tanító tanárok mentek el az ülésre.

Feszült képviselőtestületi ülés

A két jelölt a képviselőtestület ülésén is bemutatkozhatott. Juhász András a saját pályázatával történteket egy vizsgázó fiúról szóló kitalált történettel illusztrálta, feltéve a kérdést, hogy vajon jól döntött-e az igazgató, hogy a kiváló minősítés ellenére mégis elégtelent írt be eredményként.

Szabó Orsolya felsorolta a képesítéseit, majd arról beszélt, hogy a József Attilát a statisztikák alapján jó és komoly gimnáziumnak tartja, de szerinte a 3,9-es tanulmányi átlag, a nyelvvizsgák száma alacsony, és fejlesztené a számítástechnikai ismeretek oktatását is.

Az ülésen Biró Gábor is lehetőséget kapott a felszólalásra, és felidézte, hogy a tantestület Juhász pályázatát támogatta. Elmondta, hogy azt hitték, az önkormányzat adni fog a tantestület és az oktatási szakértő véleményére, nem értik, mi szól Juhász ellen, illetve hogy a tartózkodó képviselők miért nem vállalják a véleményüket. Szerinte a képviselői döntés felelősséget is jelent, nem csak gombok nyomogatását. felszólalása végén kiosztotta a tantestület petícióját.

Az ügy miatt meglehetősen feszült képviselőtestületi ülésen némi parttalan, olykor személyeskedő vita mellett először elutasította az egyenkénti szavazásról szóló ellenzéki indítványt (a képviselők szavazatai ettől függetlenül megjelennek a monitoron). A baloldali ellenzék több tagja előre minősítette a többséget Juhász pályázatának várható elutasítása miatt, a jobboldali képviselők pedig épp ezért igyekeztek eleve az ellenzékre kenni a felelősséget, mondván, őket és a pályázókat is méltatlan helyzetbe hozta a vita. Nehezményezték Biró szerintük otromba és tiszteletlen felszólalását is.

Mégis Juhász András lett az igazgató

Biró Gábor a testületi ülés előtt az Indexnek azt a forgatókönyvet valószínűsítette, hogy a pályázat érvénytelen lesz, és a gimnáziumot pályázat nélkül kinevezett, megbízott igazgató fogja vezetni, mert az oktatási bizottságban történtek arra utalnak, hogy az önkormányzati többségnek saját jelöltje lehet a posztra.

Az olykor mulatságos pillanatok és a tartózkodó szavazat mibenlétének értelmezése után a képviselők végül 20 igen, 0 nem és két tartózkodás mellett támogatták Juhász András kinevezését, utólag is idézőjelbe téve a hajcihőt. Juhász András elmondta, az oktatási bizottságban úgy érezte, pozitívan fogadták a pályázatát, sínen van, ezért is döbbent meg annyira a tartózkodásoktól, a képviselőtestület döntésének viszont nagyon örül.

Az Indexnek a szavazás után több önkormányzati forrás is úgy nyilatkozott, hogy az oktatási bizottság többségi tagjai nem véletlenül tartózkodtak, és Juhász kinevezése elsősorban annak szólt, hogy a képviselőtestület nem akart még nagyobb botrányt.

Rovatok