Index Vakbarát Hírportál

A felső 1 százalék viszi a támogatások 40 százalékát

2012. május 18., péntek 15:18

Csányi Sándor, Nyerges Zsolt és Leisztinger Tamás érdekeltségei sok milliárd forint támogatást kaptak, a kis- és középbirtokos gazdák viszont egyre kisebb mértékben jutottak uniós pénzekhez. A K-Monitor szerint az Orbán-kormány idején tovább erősödött a támogatások elosztásának koncentrációja.

A hazai gazdaságok felső 10 százalékához kerül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által tavaly szétosztott agrártámogatások 76 százaléka.

A K-Monitor blog cikke szerint az elmúlt években is rendkívül egyenlőtlen volt az uniós pénzek elosztása, sőt a koncentrációs folyamat a korábbi időszakhoz képest is erősödött.

A blog adatai szerint legfőbb nyertesek között főként Nyerges Zsolt, Csányi Sándor és Leisztinger Tamás érdekeltségei találhatók. Magyarországon az egy termelő egységre jutó támogatások átlagos szintje 2011-ben 878 ezer forint volt, ami nem számít kiugróan alacsonynak a többi tagállamhoz képest, az újonnan csatlakozó országokhoz viszonyítva pedig kifejezetten jó átlagot jelent. A blog azonban rámutat arra, hogy az átlagszámítás csalóka, mert támogatásban részesült gazdaságok 86 százaléka azonban az átlagos értéknél kisebb támogatáshoz jutott, néhány tulajdonos viszont kiugróan magas összeghez.

A kimutatás szerint a gazdák legfelső 1 százaléka a területalapú támogatások 40,5 százaléka felett rendelkezett.

A támogatottak beazonosítását nehezíti, hogy a kedvezményezett vállalatok jelentős hányada többszörös kereszttulajdonlásokkal bonyolított cégcsoportokhoz tartozik, így csak a hálózat összes vállalkozásának feltérképezésével kaphatunk valós képet arról, hogy mennyi támogatáshoz is jut egy-egy szereplő, illetve érdekeltségei.

A 2011-es top 30 támogatott gazdaság cégeken keresztül, vagy közvetlenül néhány nagygazdához, befektetőhöz köthetőek. A céghálókat visszabontva a K-Monitor azt álltja, hogy Csányi Sándor érdekeltségei összességében 3,4 milliárd forintnyi agrártámogatást nyertek el, a területi alapú támogatásokból pedig 943 millió forinttal részesedtek.

Nyerges Zsolt cégei több mint 3,7 milliárdnyi agrártámogatást könyvelhettek el, a területi alapú támogatásuk viszont csak 823 millió volt.

Leisztinger cégei 2,7 milliárdos támogatást kaptak, a területi alapú támogatásuk pedig 670 millió volt.

Rovatok