Index Vakbarát Hírportál

Veres István, a konfliktusos vállalkozó

2012. május 22., kedd 14:41 | aznap frissítve

Őrizetbe vette a rendőrség kedden a neves vállalkozót, Veres Istvánt, a hírek szerint a Zóna Taxi ügyei miatt. A vállalkozó az elmúlt évtizedben sokat packázott az állammal, sokszor sajátosan fogta fel a tulajdoni viszonyokat, most úgy tűnik, hogy rajtavesztett.

Veres István a kilencvenes években a bankautomata-bizniszben szerzett jelentős érdekeltséget és gazdagodott meg. Nevéhez köthető a Bankomat, amelynek ciprusi résztulajdonosa felbukkant a Citadella hasznosításánál is.

Veres első konfliktusai az állammal 2002-ben kezdődtek: a nevéhez köthető Citadella 4-u kft. kávézó teraszt és illemhelyet épített a Citadella lődombján. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal örökségvédelmi szempontok alapján a létesítmény bontását elrendelte, ami buldózerrel később meg is történt.

Később a Kádár-villa átépítése és bérlése ügyében került ellentétbe a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal, a villát egy ideig le is zárták előle. Veres az üresen álló Kádár-villára 1999-ben kötött bérleti szerződést évi 5 millió forintért. 2000-ben kapta meg a felújítási tervekhez hozzájárulást, és ezzel párhuzamosan elérte a Magyar Szocialista Pártnál, hogy mondjon le az épületre vonatkozó örökös használati jogáról. 2004-re azonban megszerezte az átépített Kádár-villa használatbavételi engedélyét az önkormányzattól, erre hivatkozva megtagadta az évi ötmillió forintos bérleti díjat. Végül borsos áron felkínálta az épületet a kincstárnak.

Veres 2004-ben ismét a Citadella körüli ügyekben bukkant fel. Neki tulajdonítják a titokzatos tavaszi nyírfaültetést, amikor a hat friss fa véletlenül pont az egyetlen ingyenes kilátó panorámájába "nőtt bele", így aki fotózni akart, be kellett menni a Citadellán belülre 400 forintos belépőt megváltva. A fákat a Főkert emberei gyorsan eltávolították.

2004 júniusában a furmányos vállalkozó újabb pénzforrást fedezett fel a Gellért-hegyen. Belépődíjat szedett volna a Szabadság-szobornál, ami szerinte "állami tulajdonú magánbérlet". A tulajdonos főváros nem is hallott Veres ötletéről, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság szerint pedig a vállalkozónak erre nem volt joga. Veres István ennek ellenére felépítette a kaput, és fokozatosan bevezette volna a fizetős rendszert, de végül erre nem nyílt lehetősége.

2006-tól 2010-ig cége, a Zóna Taxi szállította kizárólagos szerződéssel az utasokat a ferihegyi repülőtérről. A szolgáltatással kapcsolatban rengeteg volt a panasz, végül 2010-ben bontottak szerződést vele.

2007-ben már elérkeztek a rossz idők Veres számára: márciusban régészeti lelőhely megrongálása miatt ítélte el őt nem jogerősen a bíróság a Citadella-terasz ügyében. Tíz hónap felfüggesztett börtönt és egymillió forint pénzmellékbüntetést kapott.

2011 februárjában házkutatás tartott a rendőrség Veresnél a Zóna Taxi szerződései miatt.

2011 májusában ráfarag egy rádió megvásárlására. A nevéhez köthető cég vette meg a Radiocafét, az NMHH viszont elvette a rádió műsorszolgáltatási engedélyét, mivel 24 millióval tartoznak a hatóságnak.

Rovatok